A M3GAN 2.0 egy olyan folytatás lett, amely mindenféle fintor nélkül keblére ölelte a neonfényben fürdőző campy trash esztétikát, és nem kér érte bocsánatot. Az előző film mondanivalójának szatirikus éle így megkopott, helyette pedig maradt az önfeledt, nyári bohóckodás. Több-kevesebb sikerrel. Enyhén spoileres kritika.
HIRDETÉS
Megint M3GAN?
Akármit is gondoljon az ember a 2023-as M3GAN-ról, az kétségtelen, hogy az adott év egyik virális mozisikere lett, ami anyagilag is jól szerepelt. Ez azonban cikkünk tárgyáról, a M3GAN 2.0-ról nem mondható el. Az első film a gyártási költségeinek 15-szörösét termelte ki a pénztáraknál, és mémek tömkelegét szabadította az internetre. Főleg a TikTokon hasított, hiszen a platform tartalmaival jól rezonáló, furcsa, könnyen idézhető táncjelenetet is tartalmazott.
A közösségimédia jelenlét tehát igencsak jót tett a film körüli hírverésnek, ami még hellyel-közzel a film témájával is összhangban volt. A digitális kor szülői kihívásait, a képernyőidő- és kütyüfüggőség árnyoldalait szatirikus módon feldolgozó horror azonban megosztónak bizonyult. Nekem kifejezetten bejött, ahogy a témához nyúlt, és azt, hogy nem vette magát teljesen komolyan. Ugyanakkor gyakori vélemény a filmmel kapcsolatban, hogy bátortalan, hogy felületes, és hogy egészen butácska.
M3gan a gyilkos gépiszitter, amire a gyerek a telónál is jobban ráfügg
Nos, a M3GAN 2.0 nemhogy butácska, hanem egyenesen fürdőzik a neonfényes bolondságban.
Egy olyan folytatás ez, amely hatványaira emeli az előző rész butaságait, és önreflektív módon, szándékosan a trash felé mozdul el.
Több tér jut így a poénoknak, előrenyomakszik a kínos humor is, valamint az alkotók jól elszórakoztak a hatalmas idézet- és utaláshalmazon. Kezdjük például a történettel, ami egy jól bejáratott fordulattal a “korábbi gonosz jótevővé” válik toposzt használja fel. Mivel intelligens robotokról van szó, természetesen adja magát a Terminátor 2-párhuzam.
System Upgrade
Ugye emlékszünk még, hogy az előző filmben egy sunyi alkalmazott lenyúlta M3GAN forráskódját? Ebből a korábban elsikkadni látszó cselekményszálból indul ki a M3GAN 2.0, ahol a gyilkos gépiszittert hajtó AI kormányközeli vállalkozókhoz kerül, akik természetesen katonai célokra használják fel. Az így létrejött AMELIA (Ivanna Sakhno) pedig öntudatra ébred, és végez a létrehozóival. Félő tehát, hogy az első film eseményei után az etikusabb technológia-használatért küzdő aktivistává vált Gemma (Allison Williams) is veszélyben lehet. Vele együtt pedig az azóta aikidózó és Steven Segal rajongóvá lett Cady (Violet McGraw) is.
Az előző rész végén természetesen M3GAN sem pusztult el igazán. Egyfajta cyberkísértetként tovább él nemcsak Gemma elméjében, de a lakásuk áramköreiben is. Az egykori gyilkos bajkeverőnek nagy nehezen sikerül meggyőznie Gemmát, hogy valójában csak az ő aktív közreműködésével tudják lenyomni AMELIA-t. Megkapja tehát az új testét, és mindenféle biztonsági kapcsolókkal garantálják, hogy ne következhessen be a korábbi vérfürdő.
A M3GAN 2.0 jócskán leegyszerűsítette a sztorit és a szubtextust egy szemérmetlenül campy trashbe forduló sci-fi/akciófilm külsőségeiért cserébe.
Ez a váltás azonban garantálja az agykikapcsolós, kacarászós szórakoztatójelleget is, aminek érdekében még a horrorelemeket is szinte teljesen száműzték. Gerard Jonhstone új filmje így még inkább tűnik a VHS-korszak kultklasszikusai, és alsópolcos szennyfilmjei előtti főhajtásnak. Egy pillanatig sem titkolja rajongását a korszak iránt, amit jelez a synthwave-hangsúlyos soundtrack, a neonfényes körítés, és az eszement zsánerkavalkád is.
System Overload
Nem túlzás, a M3GAN 2.0 egyszerre vegyíti a gyilkos robotos sci-fik, szuperkatonás akciófilmek, és a kung fu filmek jellegzetességeit. Mindezt pedig nem titkolt öniróniával és vigyorgós jókedvvel teszi. Igen, még a korábban említett Steven Segal rajongásnak is lesz értelme, amely még a magyar szinkronban is külön poénértékkel bír. Az általános zsánerötvözésen túl egy hatalmas idézet- és utalás halmozás is történik. Megkapja a tiszteletet természetesen a Terminátor, a Knight Rider, az Addams Family, a Mission Impossible, és még az 1990-es Hardware is.
Ugyanakkor ez a fajta, öncélúságba hajló túltelítettség még így is képes zavaró módon fojtogatni az összélményt. A M3GAN 2.0 úgy tömény, hogy a története vagy cselekménypontjai valójában nem kívánnák meg ezt a fajta túlstimulációt. Pláne úgy, hogy ha szorult is belé némi gondolatiság, az még sekélyesebb és elbagatellizáltabb, mint korábban. Próbálja bemutatni, hogy miféle adatbiztonsági fiaskók vezetnek a konfliktus kialakulásához, ám nem lehet kijelenteni, hogy bármit is mond a témáról. Az előző részt tartalmi vetületeitől pedig rég messze járunk már.
De szükséges-e egyáltalán, hogy egy nyári popcornzabálás mellé komponált laza film tartalmas legyen? Nem feltétlenül, de azért nem árt, ha a szórakoztató elemei mellé valamicske intellektuális nassolnivalót is biztosít.
A M3GAN 2.0 most szimplán megelégedett a karikaturisztikus trash nyújtotta hülyéskedős szórakoztatófaktorral.
De még ezen a síkon vizsgálva is rontja a képet, hogy a néző számos információhoz végeláthatatlan infókupacokban érkező expozícióból jut hozzá.
A harcjelenetek kevésbé jól komponáltak és vágottak, gyakran érezhető az, hogy nem a megmutatásra, inkább az elleplezésre mentek rá. Ami már csak abból a szempontból is kár, hogy akcióból bőven akad. A nagyjából kétórás hosszát pedig lényegében semmi nem indokolja, úgyhogy joggal érződhet felfújtnak a játékidő.
Verdikt
Összességében a M3GAN 2.0 viccesebb lett elődjénél, de mégsem mondható el az, hogy minden poénja ülne.
A cringe gyakran mellé megy, ahogy a Reszkessetek betörőket és rajzfilmeket idéző slapstick humor is inkább fárasztó. De kifejezetten jól sül el ismét, amikor M3GAN egy indokolatlan pillanatban dalra fakad, vagy a nagy fordulatot leleplező duplacsavarban is van egy kis ironikus humor. Mindent egybevetve pedig a M3GAN 2.0 valahol mégiscsak logikus folytatás: többször láttunk már olyat, hogy egy horror folytatása abszurdabb, zsánerváltással is járó folytatást kap (pl. Rémecskék).
Bár egy még emlékezetesebb hatás érdekében falig is tolhatták volna az abszurditás biciklijét. Aki igényli a mögöttes gondolatokat is, az még csalódottabb lehet, mint az előző körben. Aki viszont kifejezetten bírja a szemérmetlen kukabúvárkodást, annak már csak emiatt is érdemes lehet bepróbálni. De szigorúan csak az ironikus camp, trash, VHS esztétika keretrendszerén belül vizsgálva.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
