Míg irodalmi színterén jelentek meg az elmúlt években izgalmas hangok a magyar horrorban, addig a magyar filmművészetben még mindig ritkaságnak számít egy horrorfilm. Cibulya Nikol erre a terepre tévedt Holnap meghalok c. filmjével, ahol hazai mércével egy még ritkább horrortémához nyúlt, a műfaj női megközelítéséhez. A hazai megváltást a műfaj számára nem hozza el, de az, hogy létezik, még jót tehet.
A Holnap meghalok női témáját mi sem jelölhetné ki jobban, mint a várandós főszereplő, Irma (Kurta Niké). A hamarosan megszülető gyermek egyszerre jelent várakozást és félelmet egy nő számára, hiszen egyrészt elkezdődik valami új, miközben egy addigi állapot, élethelyzet is végérvényesen a végéhez közeledik – ez pedig félelemmel jár.
Cibulya ezt a gondolatot bontja ki egy magyar poszthorrorban, ami már önmagában is érdekessé teszi a filmjét.
A történet egy klasszikus helyzettel, egy elutazással indít. A terhessége utolsó hónapjában járó Irma fogja magát, és leutazik a családi erdei nyaralóba. Ahogyan azt az amerikai horrorfilmekből már megtanultuk, az erdő közepén álló ház sejtelmes és ijesztő, tökéletes helyszín arra, hogy elszabaduljon a pokol. Irma nem feltétlen ezért, hanem páni félelmében hívja le a viskóhoz barátnőjét, Stefit (Meyer Lili) és féltestvérét, Marcit (Kerekes Márton). A nőt természetesen nemcsak a ház éjszakai baljós hangulata hozza zavarba, hanem egy furcsa érzés is, miszerint holnap meg fog halni. Az sem hat rá épp nyugtatólag, hogy ez a holnap egybe esik édesanyja halálának évfordulójával.
Cibulya mindebbe úgy ejti bele a nézőt, hogy az semmit sem tud semmiről. Fokozatosan, konfliktusokra építve vezeti végig a szereplők közötti feszültségeket, amit leginkább Irma vs. mindenki más tengelyen lehet értelmezni. Két napba csomagolva jönnek elő olyan mély fájdalmak, mint a mellőzöttség érzése, az elvesztegetett karrier vagy a feldolgozatlan trauma, mindezt pedig horrorisztikus látomások kísérik. Az utóbbiakban erős a film: a tipikus horrorkliséket kerülve, de azért jelzésértékűen megidézett hangulatok kísérik a Holnap meghalok látszólagos nyugodt képi világát. Az erdei helyszín és a környezet folkhorror elemeket hoz be, míg az Irmához kapcsolódó rémalakok és félelmek megtestesülései az elmúlt évek művészhorrorainak miliőjét idézik (ezekről az inspirációkról a rendező a Kortársnak mesélt bővebben). Cibulya látszólag értő módon viszi végig üzenetét, és ha olvastunk legalább valamennyi pszichológiát (akár csak a populáris fajtából), akkor nagyjából megérthetjük ezt az alkotói célt, és azt, milyen tematikus logika mentén kapcsolja össze az Irma körül zajló eseményeket.
Viszont ha ez nincs meg, a Holnap meghalok nem nyújt sok fogódzkodót.
A horror sajnos sokat épít a néző előzetes tudására, amivel azt éri el, hogy a befogadása nem lesz feltétlen egyszerű. Ez látványosan leginkább a szereplők közötti konfliktusokban érhető tetten. Irma különböző szituációkra adott válaszai hirtelen jönnek, maga a cselekmény vagy a baráti helyzetek, amikben a hétvége során forognak, nem készítik elő a kirobbanó, sok esetben a cselekmény előrevitelét célzó fordulatokat.
Ezeknek a karakterekre gyakorolt hatásait csak sejteni lehet, esetleg beleképzelni előzetes ismeretekből, de teljesen tiszta vezetést az egyszeri néző nem kap. Ezt a helyzetet az egyszerű párbeszédek és az időnként váratlanul bekúszó humor sem segíti, sem pedig az, hogy az Irmát körülvevő szereplőkkel sem kezd sokat a film. Nem élő, a főszereplővel mozgó figurák, hanem kivetülések, akikre Irma vetít ki vélt vagy valós sérelmeket és fájdalmat. Egy ilyen megközelítés sem lenne rossz a Holnap meghalok koncepciójától, viszont annyira nem hangsúlyos, hogy el lehessen hinni, hogy tényleg ez volt a film célja. Sőt, önmagában a szereplők kevés reflexiója egy elszalasztott lehetőség, hiszen a különböző nézőpontok, megélése ütköztetése épp erősítette volna a főszereplő megbízhatatlanságát, ezzel érdekesebb rejtélyek elé állítva a nézőt.
A csiszolatlan cselekményvezetés leginkább a fináléra csúcsosodik ki. Ez egyrészt egy látványos, díszleteiben tipikus horrorelborulás, amire jó értelemben nem lehetett számítani a filmtől, és a stáblista lepörgése után is ad bőven gondolkodnivalót. Másrészt az, hogy mit akart szimbolizálni, már fogósabb kérdés, amihez tényleg nagyon kevés a látható kapaszkodó a film nyelvezetében, főleg, hogy a Holnap meghalok leginkább sejtetett, mintsem vezetett volna a megoldás felé. Persze, nem azt várja az ember, hogy a szájába rágjon mindent a rendező, csak egy kicsivel több csiszoltságot, több irányt a kamerától, a forgatókönyv drámai pontjaitól, amelyek jobban irányba tudnák állítani a nézőt, vagy csak közelebb hozni a mondanivalóhoz.
A Holnap meghalok hibái ellenére is egy olyan magyar horror, ami jó, hogy elkészülhetett, mert akár témájában (női horror), akár kivitelezésében (művészhorror) nem sok ilyen született itthon.
Mint irány, érdemes lenne folytatni itthon, előremutató, hiszen a főleg a társadalmi problémákat feldolgozó szerzői filmeknek remek terepet nyújthat ez a típusú horror abban, hogy teljes, de akár kifordított szintjeit mutassa meg korunk problémáinak. Ebben pedig Cibulya Nikol filmje jó példát mutat.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
