Ha az Invincible (Legyőzhetetlen) furcsán két részletre bontott 2. évada csalódást okozott volna, egyet se félj. A harmadikban biztosan megtalálod azt, amiért annak idején a szívedbe zártad az animációs sorozatot. A családi, személyes és személyközi dráma újra valódi súllyal bír, miközben a világ sorsa sem elhanyagolható tényező. A mindent elsöprő akció intenzitása pedig garantáltan feltornázza a leggyanútlanabbak vérnyomását is. Az előző évadokra tekintve spoileres kritika.
Hol tart most az Invincible?
Nos, az első évadra bővebben nem térnénk ki, ugyanis spoilermentes kritikánkból is sejthető, hogy lényegében egy instant klasszikus született. A komolyabb japán animék érzelmi intenzitását idéző évad nem spórolt a tini-felnövéstörténet drámájával, valamint a vérbő jelenetekkel sem. Ugyanakkor kritikusunk szerint ez mégsem érte el a képregény színvonalát, ami még ennél is rétegzettebb és sokkal átélhetőbb. Akárhogy is legyen, az biztosnak tűnik, hogy Robert Kirkman kiváló író/forgatókönyvíró, aki érti a szakma minden csínját-bínját. Legalábbis birtokában van annak a rejtett tudásnak, hogy miként vonja be maximálisan a befogadót is a saját elmejátékába.
Ha még nem tudsz semmit az Invincible-ről, akkor spoilerek következnek.
Miután Mark (Steven Yeun) “megvédte” a Földet apja, Omni-Man (J. K. Simmons) pusztításától, a bolygó átmenetileg békére lelt. Legyőzhetetlen lábadozhatott, míg Mindenember (leírni is rossz) egy bogárszerű idegenek által lakott bolygóra menekült. Persze ott sem bírt a vérével, így Marknak lett egy félig bogárszerű féltestvére. A viltrumiak ugyanakkor követték Nolant, így árulása nem maradhatott megtorlatlanul. Apa és fia együtt szálltak harcba, aminek a végén Nolant félholtra verve egy börtönbolygóra szállították. Mivel a második egy átvezető évad volt, így a jövőbeli konfliktusokat építve más dolgok is történtek. Például megjelentek a Sequid nevű paraziták, képbe került egy alakváltó szuperhős, de még az egyik leggenyább gonosz is színre lépett. A dimenziók között ugráló Angstrom Levy (Sterling K. Brown) pedig immár hosszabb távú fenyegetésnek tűnik.
Bár úgy tűnt, hogy Legyőzhetetlen játszi könnyedséggel végzett a hatalmas agyú Levy-vel, a 3. évad nyitánya másként mutatja az eseményeket. Levy a brutális verés után egy különleges képességű sebészekkel teli dimenzióba menekült, ahol megmentették az életét. Az egykori tudós pedig alaposan megtervezett bosszúval készül, hogy leszámoljon Markkal. Mint ahogy egykori ellenfelei sem szeretnék tovább életben látni. És még a viltrumiak is tiszteletüket teszik.
Hát jó napot kívánok, itt meg mi történt?
Amint az a fentebbiekből is érezhető, az Invincible 3. évada meglehetősen sűrűre sikerült. De a szó nemes értelmében.
Az egyes eseményszálak nem veszik el egymástól sem a figyelmet, sem a hangsúlyt, de még csak ellentmondásba sem kerülnek.
A képregényes alap olyan szintű cselekmény-koncentrációja történik itt, amit szinte szemmel és aggyal felfogni is képtelenség. Ennek hátránya, hogy az egyes események gyors egymásutánban követik egymást.
Ízléstől függően, így lehet, hogy ezek a szálak nem kapnak kellő figyelmet vagy kidolgozottságot az alkotóktól. Ellenben mégis az történik, hogy az egész évad végig konzisztens marad. Az egyensúly megmarad mind a személyes érzelmi szinteket, mind a bolygó sorsát, mind pedig a személyközi konfliktusokat tekintve. A rétegek szépen egymásra rakódnak, melynek súlyát Mark kénytelen viselni, amivel pedig örökre beírja magát a leginkább megszerethető karakterek közé.
Az Invincible lényegében visszatért arra az útra, melyet az első évadával kijelölt magának. Ennek elsődleges eszköze pedig a jóindulatú érzelmi manipuláció. Mert nehéz úgy lavírozni egy ennyire több szempontból terhelt sztoriban, hogy az ne érződjön giccsesnek és túlcsordulónak. Marknak mindig van miért, és főleg kiért harcolnia. Legyen az saját maga, vagy a szerettei.
Ez mégsem megy át szirupos ömlengésben, hanem végig életszerűen szárazon van tartva a tonális egyensúly.
Már amennyire ez megtörténhet egy szuperhősöket, földönkívülieket és természetfeletti lényeket is felsorakoztató sztoriban. Az Invincible így az együttműködő ellentmondások sorozata is: nem kéne aggódnunk, a sérthetetlen hős iránt, de mégis megtesszük. Mert mindig látjuk, hogy milyen következményei vannak egy-egy erős ellenfél színre lépésének.
Legyőzhetetlen verdikt
A Conquest szinkronszerepében felbukkanó Jeffrey Dean Morgan metamegjelenése pedig olyan pluszpont, melyet csak a The Walking Dead nézői értékelhetnek igazán. Mert mi is lehetne pikánsabb poén egy Kirkman adaptációban, mintsem, hogy ugyanaz az újonnan megjelenő színész okozzon brutális szenvedést egy régi főszereplőnek, mint a említett sorozatban? Bár a figura megjelenéséhez mérten lehetne karcosabb, fémesebb is a hangzása, JDM orgánuma és hangjátéka óriási adaléka annak, amiért annyira fenyegetővé válik a karakter.
Steven Yeun és JDM így újra összecsapnak, a végkimenetel pedig az eredménytől függetlenül is csak katartikus lehet. Ami valahol az egész sorozatra igaz. Mert végig úgy van alakítva és bonyolítva a sztori, és kerekítve a cselekmény, hogy a főszereplőnek mindvégig küzdenie kelljen. Akár a családi, akár az üzemi (!), akár a szuperhős karrier (!!!) részét nézzük. A múlt árnyai mindig ott leselkednek, és az előző évad építkezősebb, punyadtabb jellege sem marad megtorlatlanul. Az Invincible 3. évada így visszaterelte a sorozatot a saját maga által kijelölt helyes útra. A hasonló érzelmi intenzitással működő animék rajongóit is képes lehet bevonni, miközben furcsa mód iszonyat empatikus is marad.
Egyébként meg egy tömény és fékezhetetlen adrenalinbomba.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
