Edward Ashton regényének adaptációja, a Mickey 17 remekül átadja az alapanyag fanyar, fekete humorát. A film Bong Joon Ho (Élősködők, Okja) rendezésében elborult, ugyanakkor szívszorító és elgondolkodtat az emberi természetről is. A sci-fi sztoriszálat viszont sokszor leuralják a politikai részek és a felesleges mellékszálak. Spoilermentes kritika.
A Mickey 17 főhőse Mickey Barnes, aki egy eldobható. Egy jeges és első pillantásra rideg éghajlatú bolygót terraformáló csapat tagja. Az a feladata, hogy elvégezze az életveszélyes munkákat és ha kell, az életét adja a társaiért. A kolónia újrahasznosító rendszere ugyanis halála után ismét megalkotja a testét. A tudatát felhőben tárolja, így amikor újjászületik, emlékei nagy részét is visszakapja.
Egyik küldetése során azonban történik egy baki: társai halottnak hiszik egy rosszul sikerült rutinfeladat után. Mire Mickey 17 visszatér a bázisra, már a következő, tizennyolcas verzióját találja lakrészében. A szabályok szerint a klónozás tilos. Így Mickey 17 és Mickey 18 igyekeznek mindent megtenni azért, hogy ne lepleződjenek le. Mindeközben a bázisnak külső, idegen fenyegetéssel is szembe kell néznie.
Sok fekete humor, kevesebb filozófia
A Mickey 17 film Edward Ashton Mickey 7 című regényének adaptációja. Az író a forgatókönyvön is dolgozott Joon Ho-val együtt, így a jó adaptáció lehetősége adott volt.
A Mickey 17 első bő 40 perce remekül visszaadja a regény hangulatát, jól mutatja be a világot és az alapvető konfliktusokat.
Megtudjuk, kik az eldobhatók, miért jelentkezett Mickey a Niflheim bolygóra tartó küldetésre és milyen volt az útjuk az új, ismeretlen világba. Kiderül, hogy a halhatatlanság nem is annyira jó móka. Szegény Mickey-t legtöbbször kísérleti egérnek használják és mindenféle borzasztó dolgot próbálnak ki rajta a túlélés érdekében.
A Mickey 17 felturbózta Mickey másolatait, és a könyvtől eltérően a főhőst játszó Robert Pattinson hat helyett tizenhatszor hal meg a Niflheim bolygóra tartó űrhajón. A filmben a 17-es és 18-as verziója igyekszik elkerülni a lebukást és próbálják megoldani a konfliktust a bolygó őslakóival. Ezzel a film még ütősebbé teszi a az eldobható lét nehézségeit és látványosabb, drámaibb hatást is ér el.
A fekete humor rész is remekül működik, viszont a halál és halhatatlanság kapcsán a filozófiai szál most elsikkad és háttérbe szorul. A Mickey 17 nem igazán feszegeti annak a kérdését, hogy vajon a sokadjára újraélesztett Mickey még mindig ugyanaz a Mickey Barnes-e, aki egykor volt? Hogyan alakult át a személyisége, főleg a különböző szörnyű halálai hatására? Amíg a regényben jól működött a főhős belső monológja és dilemmái saját önazonossága kapcsán, itt kevésbé látunk bele Mickey fejébe. Érinti persze a film valamennyire a kérdés, de nem megy túl mélyre. Ezért azért is kár, mert a Mickey 7 nagy erőssége a humor mellett pont ezek a filozófiai kérdések voltak.
Érdekes módon Mickey két verziója, a 17-es és a 18-as itt két teljesen eltérő személyiség.
Mickey 17 ugyanaz a jóindulatú, kedves lúzer, aki mindig is volt, a 18-as Mickey viszont lázadó, erőszakos és cinikus. Ez azért is furcsa, mert elvileg Mickey verziói megkapják ugyanazokat emlékeket. Mégis, a 18-as verzió valamiért folyamatosan dühös és haragszik korábbi, tutyimutyi önmagára. Nem tudjuk, milyen emlék hatására lett ilyen, vagy miért lesz hirtelen elege az eldobhatóságából. Nyilván a 18-as lázadása indít be egy sor eseményt, de jó lett volna látni és érteni is a motivációi forrását. A regényben kevésbé különülnek el a klónjai személyiségei, emiatt nehéz is megkülönböztetni őket. Viszont pont ezért ütős a Thészeusz paradoxon a sztoriban. A regényben Mickey sokszor elgondolkodik, a következő verziója mennyiben hasonlít rá. És ha ő meghal, akkor ő véglegesen meghal, vagy a klónja viszi-e tovább az ő személyiségét? Valahol érthető, hogy a Mickey 17 a drámai, erősebb hatás miatt változtatott az alapanyaghoz képest, viszont így pont az egyik legérdekesebb elem veszett el.
Sok téma, rossz fókusz
A Mickey 17 inkább az akcióra és aktuálpolitikai kérdésekre fókuszál, de az újabb melléksztorik nem elég emlékezetesek ahhoz, hogy izgalmassá tegyék a filmet. Inkább csak a felszínt kapargatják. A Niflheim őslakos lényei kapcsán megtartja az alapsztorit a forgatókönyv, de az alapanyagban szereplő, idegennel kapcsolatos rejtély és hosszabb küldetés szál lerövidül. A Mickey 17 szeretett volna több témát is érinteni, de ahelyett, hogy egy vagy két téma mélyére ásott volna, az eredmény az lett, hogy sok mindenről szólt, de csak felszínesen.
A Mickey 17 a klónozás mellett most behoz a sztoriba egy hangsúlyosabb politikai szálat. A regényben eredetileg Marshall, a kolónia parancsnoka, egy karót nyelt, szabályokhoz végletekig ragaszkodó, a klónozást és a testnyomtatást megvető figura volt, aki örömmel tett keresztbe Mickey-nek. A filmben Mark Ruffalo által alakított Marshall azonban egy diktátor szatírája: egy bukott ex-politikus, aki feleségével, Ylfával (Toni Collette) vezeti az expedíciót a fagyos bolygóra. A két karakter egyébként rendkívül szórakoztató és sokszor fájóan reálisan ábrázolja a film történelmünk és napjaink populista diktátorait. A rendező egy interjúban elmondta, hogy bár Marshall emlékeztethet minket Donald Trumpra, a karakter kapcsán nem volt cél az amerikai elnök szatírája. Sokkal inkább korábbi és jelenlegi diktátorok személyiségét gyúrta egybe. Például Marshall és Ylfa a Ceaușescu házaspárra is erősen emlékeztet.
Marshall nárcisztikus, önimádó, rosszindulatú, de korlátolt. Felesége szinte még kegyetlenebb és sokszor segíti férjét nemcsak a beszédeiben, de az elborult terveihez is tippeket ad. A hajón utazó rajongói elvakultak és gondolkodás nélkül isszák minden szavát, ahogyan egy populista ezt mesterien el tudja érni. A politikus ábrázolása reális és humoros, ugyanakkor a forgatókönyv nem néz a jelenség mögé. Nem boncolgatja igazán a hatalom kérdését vagy azt, miért is lehet ennyire népszerű a Marshall házaspár. Szerepük inkább megragad a humornál, görbe tükröt mutat, de nem megy mélyre.Ráadásul túl sok figyelmet kapnak. Az eredetileg szinte csak sci-finek számító sztoriban egy idő után átveszi az irányítást a politikai szál, ami vicces és elgondolkodtató, de ezzel háttérbe is szorul az eredeti történet.
Ehhez kapcsolódik maga a gyarmatosítás szála is. Mind a Mickey 7, mind a Mickey 17 érinti a kolonizálás morális kérdéseit, és a film sem fest túl hízelgő képet az emberekről. Niflheim bolygója ugyanis nem lakatlan, de az emberek nem akarnak tudomást venni az őslakókról vagy épp parazitákként kezelik őket, akiket ki kell irtani. Mickey és szűk társasága az, akikbe jóval több emberség szorul. Így két tábor, Marshall és hívei, valamint a bolygó élővilága iránt alázatot mutató csapat állnak szembe egymással.
A kolonizáció témája, az emberi hübrisz és felsőbbrendűség az elejétől kezdve ott van a sztoriban, és alapvetően jól is működik. A diktátor házaspár is adja a lovat a telepesek alá, az orvosi csapat még Mickeyvel szemben sem mutat tiszteletet (hát még az idegenekkel!). Ahogy halad előre a cselekmény, úgy fogalmazódik meg a főhősben és néhány mellékszereplőben a gondolat, hogy nem hódítók, csupán vendégek egy idegen világban. Sajnos a lezárásban nem látjuk, hogyan rendeződik a konfliktus a két tábor között. Csak nagy vonalakban mutatja be a Mickey 17, hogyan jutnak el egy demokratikusabb rendszer felé.
És ha már elsietett sztoriszálak: a cselekmény a film felénél visszavesz a tempóból és a hangulatában is beáll egy változás.
Az addig fekete humorral átitatott sci-fit felváltja a diktatórikus rendszer elleni lázadás és az őslakók ügye. Így a Mickey 17 – ahogyan feljebb is írtam – hirtelen túl sok mindenről akar szólni: sci-fi, társadalomkritika, politikai szatíra és dráma szeretne lenni egyben, de az arányokat nem jól találja el. Az őslakó kirázrok sztoriját a forgatókönyvírók megnyesik a könyvhöz képest. A társadalomkritika és Marshall szerepe erősebb lesz, a sci-fi pedig csak a lezárásban kap ismét nagyobb hangsúlyt.
De ott van Mickey barátjának, Timónak (Steven Yeun) is a sztorija, ami feleslegesnek érződik. Ha kihagyják a filmből sem lett volna nagy veszteség. A könyvben az ő karaktere egy elég korlátolt és felvágós pasas. Mickey egyetlen barátja, aki annyira nem is mindig viselkedik barátként (sőt, egyszer hagyja is meghalni). A Mickey 17 ezen próbált árnyalni, de sajnos nem kapott több réteget a jelleme és egyszerűen érdektelen a háttérsztorija, de még a Mickeyvel való konfliktusa is.
Verdikt
A Mickey 17 alapvetően egy jó adaptációja az eredeti regénynek, nagy erőssége a fekete humora, de a poénok mellett a komolyabb témáktól sem fél. A behozott politikai szál viszont sokszor leuralja az eredeti történetet. A melléksztorik egy része felesleges, és a film második felében le is ül a egy időre cselekmény. Ennek ellenére egy élvezetes és elborult film, szerethető főhőssel és ütős poénokkal.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
