Ryan Coogler horrorfilmjének új előzetese elárulta, milyen szörnyekkel kell szembenéznie Michael B. Jordannek.
Ryan Coogler (Fekete párduc) új filmjének előző előzetesénél is sejthettük, hogy a horrornak ígérkező Bűnösök (angolul: Sinners) szörnyei vámpírok lesznek. Azonban az online sajtóeseményen, ahol Coogler bemutatta a film legújabb előzetesét, azt is elmondta, hogy ez több lesz, mint egy vámpírfilm.
A film egy igazi műfaji kavalkád. Kilép egyik műfajból a másikba, és igen, a vámpírok is szerves részei a történetnek, ám nemcsak ez az egyetlen természetfeletti elem.
A rendező ezeken túl kiemelte azt is, hogy a film az amerikai zenéről és a blues kultúrájának feltérképezéséről is szólni fog, időben pedig a Jim Crow-törvények (50-es évek) járunk.
Két ikertestvér (Michael B. Jordan) szabadulni próbál a bűnös múltjától, és ezért hazautazik: abban bíznak, hogy ott újrakezdhetik az életüket – becsületesen, békességben. De hiába hagynak a hátuk mögött annyi gonoszságot, otthon valami sokkal rosszabb várja őket: a nagybetűs Gonosz. Bár sok rosszat láttak már az életben, arra nem számítottak, hogy ilyen is létezik – olvasható a hivatalos magyar szinopszisban.
A főszerepben Michael B. Jodan mellett Delroy Lindo (UnPrisoned, A vadnyugat törvényei szerint, Malcolm X), Jack O’Connell (Ferrari, Back to Black) és Hailee Steinfeld (Sólyomszem, Dickinson, Irány a Pókverzum). További szerepben Omar Benson Miller (Ptolemy Grey utolsó napjai), Wunmi Mosaku (Loki, Lovecraft Country), Jayme Lawson (MLK/X, Batman), Li Jun Li (Babylon), Lola Kirke (Holtodiglan, Győzelmi sorozat), továbbá friss tehetségekként érkezik Yao, Miles Caton és Peter Dreimanis.
A Bűnösök április 17-én érkezik a magyar mozikba.
Forrás: THR / Intercom
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.