Damien Chazelle új filmje, a Babylon egy régóta dédelgetett filmterv megvalósulása: a Whiplash és a Kaliforniai álom rendezője saját forgatókönyvét készítette el. A hangosfilm hajnalán játszódó, Hollywood díszletei mögé kalauzoló mű beharangozásakor a téma és az alkotásban szereplő színészek miatt is sokan Volt egyszer egy Hollywood koppintást kiáltottak, azonban Chazelle már több, mint 10 esztendeje érlelgette magában a Babylon ötletét.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A cselekmény az egyszerű inas és wannabe filmes Manuel “Manny” Torres (Diego Calva) és az önpusztító és vad, ám tehetséges, magabiztos és már sztársága előtt sztárallűrökkel rendelkező Nellie LaRoy (Margot Robbie) keserédes élettörténete köré fonva mutatja be az álomgyár metszetét. Mindezt akkor, mikor a hangosfilm megjelenése teljesen átformálta a filmipart, kihívások elé állítva ezzel szereplőit, akik vagy alkalmazkodtak az új viszonyokhoz, vagy elbuktak.
Ismerős lehet a történet, ugyanis a mű nyíltan az Ének az esőben cselekményének egy részét hasznosítja újra. Azonban a szemléletmódja sokkal inkább a fonákjáról szemléli az eseményeket, hiszen itt Nellie személyében a leköszönő némafilmes kor üdvöskéjét állították középpontba, aki minden küzdelme ellenére nem tudja megugrani az új követelményeket.
A film kompromisszumok nélkül mesél, és ráérős részletességgel építi fel belső világát, ennek eredményeképpen a Babylon egy iszonyatosan hosszú film. Három óra nyolc perces hossza, a benne lévő olyan gusztustalanságok, mint a bőséges hányás, elefántfos-zuhany és mérhetetlen mennyiségű kebelkontent el is rettenthetne a megnézésétől. Azonban a Babylon olyan jó történetmeséléssel dolgozik, hogy egyetlen perc sem fölösleges vagy elnyújtott.
HIRDETÉS
Így aztán elefántkaki ide, kimerítő orgia oda, a történet és a karakterek ebben a kaotikus eszement menetben magukkal ragadnak.
A sok gusztustalanság egyébként nem véletlen. A film a fonákjáról – ha úgy tetszik, az elefánt segge alól – közelíti meg a tárgyát: A csillogás mögött hányadék, ürülék, szex, drog és pénz bújik meg. Chazelle filmje azonban nem ítélkezik. A Babylon a látszat ellenére nem csak azt kívánja bebizonyítani, hogy milyen mocskos hely Hollywood annak, aki sikeres akar maradni. A mozi inkább mint valami emberléptékkel fel nem fogható önálló entitás, megalkotóit túlnövő csoda jelenik meg, amihez mindenki közel akar kerülni, hogy maradandót alkothasson, sokan megégetve magukat kétségbeesett igyekezetükben.
A központi karakter, Manny a korai Hollywoodban karrierjüket felépítő számos latin filmes reprezentációja. Elsősorban az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket. Az őt játszó (a Narcosból ismert) Diego Calva őszintén és szerethetően formálja meg Manuelt. Margot Robbie eszelős, szexuálisan túlfűtött és tragikus sorsú karakteréhez bevetette a Harley Quinnen megedződött “őszinte ripacs” imidzsét, ami tökéletesen illik Nellyhez. Brad Pitt a kiöregedőben lévő, kiégett sármőr Jack Conrad szerepére tökéletes választás volt, élettel töltötte meg a figurát. Li Jun Li egy Marlene Dietrichet megidéző ázsiai-amerikai karaktert formál meg lehengerlő karizmával, míg Jean Smart az éles tollú, gyengéden kegyetlen riporter szerepében nyújt emlékezetes alakítást. Tobey Maguire pedig láthatóan lubickol egy rövid, ám tenyérbemászóan gusztustalan gengszterkedésben.
Fontos szerepe van a filmben a muzikalitásnak is, mert mindent a 20-as,30-as évek lüktető zenéje hat át, melynek ritmusára mozog a gyönyörű káosz. A Babylon elfogulatlan szerelmeslevél a mozgókép világához. Kötelező darab.
