Ha először vesszük kezünkbe a Férfibőrben c. képregényt, nem hinnénk, hogy dühből született. Hiszen Zanzim és Hubert alkotását kinyitva egy színes és humoros világ tárul elénk. Ám ha igazán a mélyére megyünk, ott lesz az a düh, csak nem úgy, ahogyan azt gondolnánk. Képregénykritika.
Hubert Boulard bár nem érhette meg Zanzimmal közös képregényük megjelenését, gondolatai pozitív fogadtatásban részesülnek a nemzetközi megjelenés óta. A francia megjelenés után hamar jött a megfilmesítés, miközben számos más országban is kiadták, köztük Magyarországon is. Itthon plusz pikantéria, hogy a 2021-ben bevezetett, gyermekvédelminek hazudott, ám inkább logisztikai és jogi kálváriát okozó könyvfóliózásnak köszönhetően a Férfibőrben is műanyagba csomagolva kapható csak. A törvény általános értelmezésében ez érthető is, hiszen vannak szexualitásra utaló vagy azt nyíltan ábrázoló részek (nem csak hetero felek között),
ám az ilyen felszínességeken leragadva pont a mű lényeg felett siklanánk el.
Azaz azon, amit Hubert és Zanzim az egésszel mondani szeretne. És egyáltalán nincs szó öncéluskodásról.

A Férfibőrben a reneszánsz kori Itáliába visz, ahol a fiatal Bianca számára gazdag családja megtalálta a tökéletes házassági üzletet – akarom mondani, férjet: a jól menő üzletembert, Giovannit. A lány azonban nem annyira örül ennek, mert semmit sem tud a férfiről, és más nőtársaival ellentétben ebbe nem tud belenyugodni. Míg környezete értetlenül áll a lány problémája előtt, keresztanyja segítségére siet egy eltitkolt családi hagyatékkal: történetesen egy felhúzható férfibőrrel. Bianca családjának nőtagjai ugyanis generációról generációra magukra öltik a Lorenzónak elnevezett férfibőrt, hogy házasságuk előtt megtudják, hogyan él a másik nem. Bianca kihasználja a bőr adta lehetőségeket, és szó szerint egy új dimenzió nyílik meg előtte.
Ahogyan előttünk, olvasók előtt is. A történet végig egy, a mienknél sokkal szigorúbb patriarchális korszakban játszódik, ám bizonyos ismerős mintázatokat így is felfedezhetünk (a lényeg sosem változik, ugye). A kiindulás miatt elkerülhetetlenül felszínre kerülnek a férfi és női kiváltságok, ám ezzel a múltba helyezés miatt kissé nehéz azonosulni. Ahogyan írtam korábban, a Férfibőrben története a reneszánsz kori Itáliában játszódik, ahol a házasság inkább volt családok közötti üzlet, mint szabad választáson alapuló partnerválasztás. Ennek mentén a nők áruként vannak kezelve, amiért cserébe olyan feladatokat is el kell látniuk, mint hogy őrizzék a családjuk és férjük jó hírnevét, míg a férfi komoly dolgokkal (üzlet, harc, vezetés) foglalkozik és anyagilag fenn tartja a családját. Ma már persze egy nőnek is lehet saját keresete, és a férfiaknak is engedünk femininnek tartott hobbikat, mint például a horgolás, ám a képregényben látható merev társadalmi szerepek azért inkább erősen tartják magukat, mint hogy teljesen eltűnnének.

Hubert inkább ezekre a nüansznyi, ám lényegesebb berögződésekre fókuszál kalandvágyó és a rendszeren túllátó hősnőjével. Megvannak az olyan felszínes, ám így is teljesen szórakoztató poénok, mint hogy egy férfi enyhén szólva furának tűnik, ha csípőjét rázva megy, vagy hogy egy nőnek milyen dolog széttárt lábbal járni. Zanzim rajzolót dicséri viszont, hogy a Férfibőrben lapjain a kimondott szokások ellenére nem tűnnek természetellenesnek ezek a mozgások, különbségek egészen addig, amíg ki nem mondódik, hogy az illetlen. A cselekmény előrehaladtával ezeknél sokkal őszintébb, intimebb pillanatokba is betekintést enged a történet, ami Zanzim színes, játékos stílusa nélkül nem működne.
Illusztrátorként nem szégyelli az erotikát, a szexet és magát az aktust ábrázolni, viszont ettől – minden fóliázás ellenére – nem válik öncélúvá, sőt sokkal inkább természetesnek és játékosnak érződik az egész, mint illetlennek.
Mert egymásnak sosem mesélt, ám mégis ismerős és magától értetődő pillanatokat sorakoztat fel Bianca és Giovanni kapcsolatán keresztül – mint például a lány saját testének feltérképezése Hubert tolmácsolásában, vagy a vágy, hogy ne csak letudnivaló kötelesség legyen a testi érintkezés, hanem lélekben is megéljük azt azzal, akivel szeretnénk. Hubert és Zanzim ezzel pedig nem is kérnek többre, mint hogy ne idegenkedjünk testünktől, hiszen ha elkezdünk természetesen, valami teljesen hétköznapi dologként tekinteni rá, akkor azzal csak saját létünket tehetjük könnyebbé.
A hol szatirikus hangvételű, hol pedig az önazonosságot ünneplő oldalak között az is felfedezhető, ami Hubertet a történet megírására ihlette: Zanzim elmondása szerint alkotótársát homoszexuálisként annyira feldühítették a franciaországi tüntetések a melegházasságok ellen, hogy először egy igazán mérges és nyers írást hozott Zanzim elé, ám ő óva intette a publikálástól. Az újbóli alkotás eredménye lett a Férfibőrben, amelyben Hubert kedvelt témái, mint a jelmezek, a szerepek mögé bújás és a különböző korok megfestése elevenednek meg. Mindezt azonban humorosan, szórakoztatóan tárja elénk, hogy a később előkerülő szomorú tényeket ezen a módon fel tudjuk dolgozni. A már említett humoros szituációkon túl Bianca Lorenzóként olyan világot tapasztal meg, amely addig nőként zárva volt előtte, sőt minél több időt tölt férfibőrben, annál inkább felhatalmazva érzi magát arra, hogy önmaga legyen, és ne úgy cselekedjen, ahogyan azt elvárják tőle. Azaz megtalálja a bátorságot az önazonos élethez, miközben képes megtanulni belehelyezkedni a másik fél (itt a férfiak) helyzetébe is.

Hubert azonban nem egy női emancipációról szóló történetet mesél el, hanem inkább a női és férfi fél közel engedésére fókuszál, miközben rámutat arra, kik is azok, akik abban érdekeltek, hogy elválasszák a két nemet egymástól. A képregény visszatérő antagonistája Bianca bátyja, Angelo papként először karikatúrának tűnik, aki nevetséges ügyek mellett kezd kiállni: tiltsanak be egy Michaelangelót idéző meztelen férfiszobrot, ne hordjanak a nők kivágott ruhát, sőt fátyolozzák el magukat. Míg a főszálon Bianca/Lorenzo és jövendőbelije évődését nézzük, és Bianca kifacsartan szomorú szerelmi háromszögén érzékenyelünk, a háttérben teret nyer a szélsőség. Hubert íróként nagyon jól ráérez ezzel a jelentéktelennek tűnő ábrázolással az ilyen jellegű folyamatok veszélyére. A képregénybeli itáliai városban egyik napról a másikra áll minden a feje tetejére, csak mert valaki meggyőzően tudja előadni a saját túlzó nézeteit. Hubert dühének ez lehet az egyik nyilvánvaló megjelenítése, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek nem találnának táptalajra társadalmi beágyazottság nélkül. A Férfibőrben-beli városban szigorúan tartják magukat a nők és férfiak közti szabályok, szokások, ami alól kevés kibúvó van. Bianca keresztanyja foglalja össze legfrappánsabban, amikor unokahúga az első férfitestben töltött éjszaka után csalódottan meséli, hogy jövendőbelije és annak barátai milyen közönségesek és undorítóak, amikor az új asszonyról (azaz róla) beszélnek.
Ez a társadalmi norma a fiúknál, kedvesem. Mi eljátsszuk, hogy törékenyek vagyunk, ők pedig azt, hogy közönségesek.
A közösség köré szoruló egyre túlzóbb szerepek viszont pont belső feszültségekhez és folyamatos kiskapuzáshoz vezetnek. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért is nem reformáljuk át a meglévő rendszert, és erre a Férfibőrben nem is ad választ (leszámítva egy röpke forradalmat). Főhősén keresztül inkább csak rávilágít a jelenségre, viszont rajta keresztül kínál egy köztes megoldást.
Ahogyan Bianca egyre több időt tölt Lorenzo bőrében, úgy ismeri meg a közösséget keretező szabályok alatt rejlő igazi, színes és amúgy sokkal izgalmasabb mélységet. Azt, amiben nők és férfiak bátran osztozhatnak és közös hangot találhatnak ahelyett, hogy holmi társadalmi szerepeket játszva elidegenedjenek, és saját buborékot alkossanak. A nappal és éjszaka világában is lassan egymást kiegészítő Bianca/Lorenzo és Giovanni kivételesnek tűnik ilyen szempontból, miközben pont követendő példának kellene lenniük – sugallja Hubert.
Ahhoz a férfi-nő egyensúlyhoz, amit ketten elérnek, nem is kell sokat tenni, mint megvallani gyengeségeiket, vágyaikat, amivel már képesek arra, hogy megteremtsék a közös életet – egymásért.
Az üzenetet némileg a történelmi korszak árnyékolja be, ami a saját megmaradt kötöttségei miatt pont nem a szabadságot, hanem a megalkuvást tűnik hirdetni. Egy olyan megoldást, ahol a külvilág felé mutatott szerepben maradásért cserébe lehet jutalmul megélni önmagad. A reneszánsz Itáliájában ennél jobb megoldás nem létezhetne, így ebben Hubert hű a korhoz, amelybe helyezte történetét. Viszont a 21. századi embernek nem biztos, hogy hordoz pozitív üzenetet (sőt, biztosan nem), hiszen inkább azt közvetíti, hogy a tényleges szabadság nem valósulhat meg, amíg társadalomban élünk. Elkerülhetetlen lesz, hogy alkalmazkodjunk az aktuális rendhez, akármilyen szabályt vagy szerepet is hárítson az ránk. Már ha egyáltalán az ember mint közösség szeretne ezektől a béklyóktól szabadulni.

A képregénybeli szereplőkben az események után mintha semmi nem változna, csak helyre áll a korábbi rend, és ez egyszerre kelthet dühítő és szomorú érzést. Azonban a sötétebb üzenet ellenére is egy kis reménysugárt meghagy Hubert Bianca happy endjével, miszerint lassan, de biztosan azért haladunk előre, még ha csigalépésben és számtalan feltétellel is.
A történet párhuzamával élve: már ennyiért megéri belebújni a fiúk bőrébe.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.