Sean Baker Arany Pálma-díjas remekműve egy tragikomikus betekintés egy sztriptíztáncos életébe, aki el akarja hinni, hogy egy orosz oligarcha fia emeli majd ki a szürkeségből. Rajta keresztül pedig az emberi álmok és vágyak egyfajta boncolását tekinthetjük meg.
Az amerikai álom, mint kifejezés, közel 100 éves, de már jóval előtte kiválóan szolgált az alsó- és középosztály hülyítésére. A koncepció egyszerű: az Amerikai Egyesült Államok az az ország, ahol bárki, származásától függetlenül, bármit elérhet, ugyanis az USA-ban mindenki egyenlő, a demokrácia pedig egyenlő lehetőségeket biztosít mindenki számára. Ennek alátámasztására bőven lehet példákat találni – milliárdosok!, fekete elnök!, McDonald’s –, pedig a valóság ennek a fordítottja: a társadalmi mobilitás egyre rosszabb, a xenofóbia egyre erősebb, a költségek pedig egyre nagyobbak. Az álmok megélésében a szerencse és a kedvező körülmények jóval nagyobb szerepet töltenek be, mint a kemény munka, hiába szeretnék az emberek, ha ez máshogy lenne. Az Anora egy ilyen emberre fókuszál: aki el akarja hinni, hogy élete hirtelen egy megélt tündérmesévé változhat, és hogy a szőke herceg egy orosz oligarcha fiának formájában emeli ki a szexmunka nyomorából.
Anora – vagy ahogyan ő szereti: Ani – (Mikey Madison) egy fiatal sztriptíztáncos New Yorkban. Nincs bejelentve, nincs tébéje, és a nyugdíjalapjába sem kerül itteni munkájából pénz. Igyekszik ráröppenni a kuncsaftokra, hogy privát táncért cserébe több pénzt kapjon. Egy nap főnöke megkeresi, hogy szolgáljon ki két orosz fiatalt, mivel Anora beszéli a nyelvet. Ivan – vagy Vanya – (Mark Eydelshteyn) teljesen rápörög a lányra, aki privátban prostitúciót is vállal. Kiderül, hogy Vanya egy orosz oligarcha fia, de lassan vissza kéne menni az anyaföldre, hogy beszálljon a családi bizniszbe. Így még utoljára együtt buliznak, piálnak és drogoznak a masszív villájában vagy a városban, míg a srác csak szórja a pénzt a világba és a lányra. Nem sokkal később pedig bedobja, hogy mi lenne, ha összeházasodnának: elvégre jól érzik magukat egymással, neki pedig így nem kellene visszamennie. Mivel amúgy is Las Vegasban vannak, így Anora Mrs. Zakharov lehet. A hír azonban botrányt vált ki Ivan szüleinél, akik rájuk küldik embereiket: Torost (Karren Karagulian) és Garnickot (Vache Tovmasyan), két örmény bérencet, valamint Igort, egy orosz intézőt (Yura Borisov) – a brigád célja semmissé tenni a házasságot. A kezdeti dulakodás után Ivan azonban megpattan, Anora pedig
az örményekkel és a ruszkival marad, hogy együtt bogozzák ki, hogyan tovább.
Sean Baker elképesztő precizitással tud megragadni marginalizált társadalmi csoportokat – ezt tette a Vörös Rakétában is -, kiemelve őket a sztereotípiák verméből, hogy komplex, emberi karakterekként keltse őket életre. Alanyai nem kizárólag, de gyakran szexmunkások, és nem leplezett célja destigmatizálni ezt az ágazatot. Valamint az ítélkezők ujjmutogatását a valódi felelősökre irányítani: leginkább nem is az egyénekre, hanem a rendszerekre és körülményekre, amik ilyen feltételeket teremtenek. Amerika ugyanis kiválóan hiteti el az álom és a tündérmese illúzióját, és sokan hajlamosak ezt elhinni – és ki hibáztathatná őket? Baker pedig mindezt ezen a személyes történeten keresztül ragadja meg, ami extrapolálható bizonyos társadalmi rétegekre – sőt, egy teljes nemzetre is. A karakterekkel, a jelenetekkel, a helyszínekkel, sőt, a háttérben felbukkanó apróságokkal együtt fest egy átfogó, empatikus, de realista képet – és ez kiválóan működik.
Mikey Madison ráadásul bámulatosan alakítja Anorát. A színésznő érzelmek széles skálájával kelti életre karakterét, aki karakán, bátor és vagány. A helyzet bonyolódásával fel-feltűnik érzékeny oldala is, de igyekszik mindent megtenni azért, hogy ezt fenyegető környezete ne ismerhesse fel. Erős new yorki akcentusa – és tört orosza – egy belevaló, dögös csajt elevenít meg, aki nemcsak elhiszi, de el is akarja hinni és hitetni, hogy milliárdos, fiatal férje az a lovag, aki kiemeli őt. Sean Baker ráadásul szuperül írta meg a karaktert: nem moralizál, és abba sem bonyolódik bele, hogy miért foglalkozik ezzel a lány. Igazából mindegy is, valószínűleg el tudjuk képzelni. A lényeg, hogy
itt van, ezt csinálja, és az ölébe hullott egy lehetőség, amit hülye lenne kihagyni.
Mark Eydelshteyn pedig egyfajta „ruszki Timothée Chalamet-ként” tökéletes Ivan, aki pénzkötegekkel robban be az életébe. Apuci villájában lakik, tép, piál, bulizik, szórja a zsetont minden irányba. Közben apucinak pont, hogy nem veszi fel a telefont, mert tudja, hogy be kellene lépnie a nagyfiúk világába. Egy igazi, elkényeztetett gyerek, aki a rendelkezésére álló erőforrásokkal el is tudja hitetni Anorával, hogy mostantól luxusfeleség lehet belőle. A friss fellángolásnak pedig váratlanul tesz keresztbe, amikor apja „verőemberei” elől úgy pattan meg, hogy újdonsült feleségét hátrahagyja.
Ivanokból pedig rengeteg van a világon, ahogy Anorákból is. A probléma nem is feltétlenül az Ivanok jelenével van, hanem azzal, hogy 10-20 év múlva hol fognak tartani, milyen értékrendet képviselnek majd, és miként bánnak a nőkkel – meg persze másokkal. Kapcsolatuk aranyos is lehetne, ha elménk sarkában nem motoszkálna folyton ott a dinamika, a hatalmi és pénzügyi visszaélés és kiszolgáltatottság. Persze, Anora vállalja, hogy – kezdetben – pénzért fekszik le ezzel a sráccal. Sőt, valószínűleg ingyen is lefeküdne vele más körülmények között. Viszont míg Ivannak az alternatív út ugyanúgy milliárdokkal van kikövezve, Anora visszazuhanna a kegyetlen, kizsákmányoló hétköznapokba. Ezt pedig a film remekül építi fel,
pont azokat a szeleteket mutatva be, amik alapján átfogó képet kapunk.
A film bár romantikus dráma-vígjátékként jellemezhető, egyáltalán nem arra tart, amerre számítanánk, vagy amerre a közönségkedvencek vennék az irányt – így pedig méginkább igazi kedvenc lehet. Az Anora elég hamar jelentős fordulatot vesz, és Ivan és a fiatal nő tivornyázásáról, kamatyolásáról, bulizásáról és fényűzéséről áthelyeződik a fókusz egy újabb szituációra, amelyben Anora továbbra is ki van szolgáltatva. Csak ezúttal nem mosolyogva, egy lazasággal és pénzzel bélelt jövő felé vezető pályán tart, hanem egy úton, ami épp ezt zúzná össze. Mindezt helyzetkomikummal, ami meglepően jól működik, főleg empatikus jellege miatt.
A két örmény – Toros és Garnick – és a harmadik orosz társuk – Igor – szintén pazarok a kiváló castingnak köszönhetően. Toros, a fő intéző tökeit a szülők szorongatják, így bármi áron meg kell találniuk az elmenekülő Ivant, ehhez pedig magukkal ráncigálják Anorát, aki egyre frusztráltabb, és egyre kevésbé érti, hogy mi történik, és mi vár rá. Persze vadul ellenáll, a férfiak pedig próbálják a – körülményekhez képest – normálisan intézni a dolgokat. Rajtuk keresztül pedig nemcsak a hatalom működésének dinamikáit szemlélhetjük, hanem egyedi betekintést nyerhetünk
a new yorki orosz-örmény diaszpóra érdekes helyszíneibe is, még színesebbé téve a filmet.
A hármas – mint mindenki ebben a filmben –, fantasztikusan alakít. Garnick próbálja tartani a ritmust a többiekkel, míg Toros verejtékezve igyekszik levadászni a főnök kölykét, akit már évek óta babysittel: elvégre, mint ahogy ilyen berkekben szokás, a szülei szartak rá. Igor pedig csendesen, parancsokat ugyan teljesítve, de meglepő empátiával kíséri végig az eseményeket, miközben egyre inkább szimpatizál ezzel a lánnyal, aki itt a rendszer, a körülmények, és saját – persze érthető – naivitásának áldozata. Apró gesztusok és a remek forgatókönyv úgy keltik életre ezeket a karaktereket is, hogy azok szájbarágás nélkül lehetnek komplexek. Itt pedig nem kizárólag a „verőembernek is van szíve” a fő üzenet, hanem inkább az, hogy általában minden árnyaltabb, mint azt elsőre gondolnánk. És persze igen, a verőembernek is lehet szíve.
Sean Baker az Anorával egyáltalán nem foglalkozik a miértekkel – azok is fontosak, de a fókusz most nem itt van. Helyzeteken és szituációkon keresztül, precízen összevágott szeletek által, komoly kutatómunkával és egy odaadó stábbal prezentál egy kör- és korképet. Empatikus, sokatmondó üzenet tele humorral, jóindulattal, de kemény kritikával is arról, ahogy Ivanok fűznek be álmodozó Anorákat, ahogy milliárdosok csettintésre döntenek el sorsokat, és ahogy a ranglétra alján lévők csak próbálnak létezni, és neadjisten, boldogok lenni. Megmutatja, hogy hova vezethet és milyen károkat okozhat egy ország, ami nemzeti jelképévé teszi az álmokat, amikből előbb vagy utóbb mindenkinek fel kell ébrednie.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
