Az óceán szeme nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy egy kalap alá vegye a neurális hálózatokat, a kultúrák közötti kommunikációt, az intelligencia és az öntudat mibenlétét. Mindezeket pedig a környezetvédelemmel és ökokritikával ereszti össze. Ray Nayler nagyszerű, rétegzett regénye azonban inkább a filozofikus hangvételű sci-fik rajongóinak fog kedvezni, mint a pörgős cselekményt keresőknek. Könyvkritika.
Mit lát az óceán szeme?
Ray Nayler legalább annyira izgalmas ember, mint amennyire izgalmas új hang a sci-fi irodalomban. Az óceán szeme borítóján olvasottak szerint dolgozott tudománnyal, technológiával és környezetvédelemmel foglalkozó küldöttként. Továbbá tanácsadóként is a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatalnál.
A tapasztalatai alapján tehát, ha valaki, akkor ő biztosan tudja, hogyan vágja tönkre az emberi tevékenység az óceánok és tengerek élővilágát.
Első nagyobb lélegzetvételű műve, Az óceán szeme felettébb jól is tükrözi ezeket a tapasztalatokat. Nayler azonban nemcsak a szakterületének kiváló ismerőjeként, de egyéb tudományágak szakavatottjaként is tetszeleg első regényében.
Az óceán szeme valamikor a nem is annyira távoli jövőben, egy nagy háború után játszódik. A világot országokon átívelő befolyással bíró nagyhatalmak uralják, ám hiába a sokak által elérhető high-tech luxus, ha még sokkal többen szenvedek a szegénységtől. A regény le sem tagadhatná cyberpunk gyökereit. A minden célra alkalmazható drónok, és a szinte öntudattal rendelkező automata humanoidok már mindennaposak. De Evrim az egyedüli szintetikus, mesterséges tudattal rendelkező android még így is kirívóan egyedülálló entitás. Dr. Ha Nguyen pedig a tengeri élelőnyek szakértője, akinek kutatási területe az intelligens életformák. Ezt pedig, ahogy szakterületéből következtethető, nem a csillagok között, hanem a vizek mélyén keresi. Kiterjedt neurológiai, kommunikációs és kulturális ismeretei pedig tökéletesek a DIANIMA számára.
A megavállalat ugyanis felvásárolt egy egész szigetcsoportot, hogy ott egy egyedülálló kultúrát tanulmányozhasson. Bármit is jelentsen ez a környezet számára. A szigetvilágon már feltehetően évszázadok óta terjed a hiedelem, hogy Con Dao partjait egy viziszörny látogatja. Evrim, Ha, és a védelmükre kirendelt Altantsetseg az olvasóval együtt pedig olyan felfedezéseket tesz, melyek talán annyira nem is elrugaszkodottak a valóságtól. Egyesek számára azonban Evrim nagyjából ugyanannyira vonzó célpont, mint a kutatócsapatnak a partvidék élővilága.
Ökopunk és kommunikáció-elmélet határán
Az óceán szeme egy kifejezetten okos és sokrétű tudományos spekulatív mű.
Ray Nayler láthatóan jól felkészült a feldolgozni kívánt témáiból. A regényben azonban meglepő módon nagyobb teret kapnak a humán tudományterületek. Nem az a fajta hard sci-fi, ami elmerül a fizika világában. Naylert láthatóan sokkal jobban érdeklik témáinak kulturális vetületei. Például az idegen életformákkal való kapcsolatfelvétel mikéntje. Vagy a nyelviség kialakulása, és a kultúraközi kommunikációs formák és azok megfejtése. Ezzel együtt pedig egymás megértése és elfogadása, a békés együttlétezés. Mindemellett pedig olyan mellékszálakat is elindít a könyben, amelyek tematikusan szorosabban, cselekmény szinten pedig inkább lazábban kapcsolódnak a fő narratívához. Honnantól számítjuk az öntudatot?
Van-e, lehet-e különbség a természetes és épített tudat között?
Különbözhet-e bármiben egy ember által épített elme egy evolucionárisan magyarázható tudatfejlődéstől? És vajon rabszolgasorba hajthatnak-e minket az általunk készített mesterséges intelligenciák a szép új jövőben?
Az óceán szeme ténylegesen nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy jól megágyazzon minden beemelt témájának. De ennek ellenére sem tud mindig teljes mértékben kielégítő választ adni a felmerülő kínzó kérdésekre. De miért is lenne ez célja egy szórakoztató műnek, ugye? Nayler láthatóan jó világépítő, de szerzőként valószínűleg kevésbé érdekli ez a terep, mint az általa megszólított olvasókat. Sok minden kiderül ugyan a regény világképéről, gazdasági viszonyairól, de a magyarázatként is szolgáló mellékszálak sem adják ki a teljes képet. Talán nem is kell, mert a lényeg így is bőven leszűrhető. Az óceán szeme ugyanis ökopunk szemüvegen át vizsgálja a regény problémáit. Így a világa helyett fontosabbak a benne létezők nézőpontjai, és azok keresztmetszetei, interakciói. Találkozhatunk a nagyvállalat képviselőjével, annak felbérelt pribékjével, de az ellenük szerveződő árnyékszervezettel is. Mint ahogy a tőlük szenvedő kisemberekkel is, akik vagy a rendszer áldozatai, vagy szükségszerű, de nem jókedvű haszonélvezői annak.
Embernek maradni?
Az óceán szeme a témáin és a szemszögein túl viszont már kevésbé rétegzett.
A karakterei jóformán egydimenziósak.
A nagy egészet tekintve viszont ez közel sem baj, mert még így is számos élettapasztalat átszűrődik a lapokon. Az már nagyobb probléma lehet, olvasói attitűdtől függően, hogy a regény néha furcsán kontextuson kívül kezeli a főbb szereplőket. Dr. Nguyent alig látjuk tudósként működni, nagyobb terep jut a belső, banális forrásból eredő tépelődésének. Érthető ugyan a mentális állapota, a viselkedésének miértjei, ezek súlya azonban kérdőjeles marad a könyv cselekményét tekintve. Evrim, és az elmefeltöréssel foglalkozó Rusztem dilemmái azonban már érdekesebbnek tűnnének, de igazi mélységet mégsem kapnak.
Ami még nagyobb hiányossága a regénynek, hogy már rögtön az elején beemel egy másik kifejezetten érdekfeszítő mellékszálat is, a rabszolgatartó MI irányította hajók képében. Az automata hajón szolgáló Eiko szála egészen sokáig úgy tűnik, hogy szervesebb részéve válik majd a cselekménynek. Ám ez az aspektus a végcél felé közeledve zátonyra fut és furcsán kurta hajótörést szenved.
Ezért az egészért pedig csak azért kár, mert Az óceán szeme a három külön szálon haladó cselekmény eredményesebb és kielégítőbb összefésülésével sokkal kerekebb regény is lehetne.
A tartalmi része azonban iszonyatosan gondolatébresztő.
Akár a kulturális, kommunikációs részét nézzük, akár a környezetvédelemmel kapcsolatos fejtegetéseit. Mert minden hiányossága ellenére is, Nayler első nagyobb írása szépen, összefüggéseiben megérthető módon tereli egy tető alá mondanivalóját. A művelet közben viszont közel sem didaktikus, vagy szemrehányó. Kivéve azt a néhány gondolatot, ahol nagyjából az a totálisan leegyszerűsített üzenet olvasható ki, hogy “ember rósz, természet jaó”. De mégis eredményesen képes bűntudatot kelteni még a legtudatosabb környezetvédőkben is. Mondanivalója tehát célba ér, miközben a regény mindvégig szórakoztató marad. Még ha némi üresjárattal is.
Az óceán verdiktje
Habár felületesen nézve Az óceán szeme szólhatna az intelligens polipokkal való kapcsolatfelvételről is, sokkal több annál. Egyszerre first contact sci-fi, de inkább az Érkezés, semmint a Harmadik típusú találkozások rokonságából. Ugyanakkor filozofikus értekezés is az emberi természetről, jelen állapotunkról, és egy poszt-humán világról is, ahol egyelőre ismeretlen kihívásokkal kell szembenéznünk. Szereplői időnként túlságosan szentimentálisak, miközben szakmájukat végezni keveset látjuk őket. A mellékszálak pedig kiábrándító módon varródnak el. Sokaknak talán a fő cselekmény is.
De Ray Nayler nagyszerűségéhez kétség sem férhet.
Kellően szórakoztató, főleg intellektuális módon, az üzenetei magasztosak, a stílusa pedig olvasmányos, és irodalmi. Kifejezetten ajánlott Adrian Tchaikovsky, Ken Liu, Paolo Bacigalupi, Ted Chiang és Kim Stanley Robinson rajongóinak.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
