Bármit is hozzon a jövő, egyvalami nem fog változni: hogy mindig továbbtolják az ingerküszöbünket. Legalábbis ezt mondja a Zsiger.hu új képregénye, az idols.
Az idén 10 éves Zsiger.hu kiadó újabb (szám szerint hetedik) sikeres nemzetközi Kickstarter-kampánya után megjelentette a már hat éve készülő képregényét, az idolst. A történet 2039-ben indul, amikor egy ingerekkel és reklámokkal túltelített jövő mindennapjait egy megmagyarázhatatlan égi jelenség zavarja meg: óriási gömbök jelennek meg az égen, amit áramszünet követ. Majd kilenc hónappal később – elsők között a képregény főszereplője, Zéró – szokatlan kinézetű gyerekek, kimek születnek.
Bár a jelenségre azóta sincs magyarázat, a marketing és a spektákulum vezérelt társadalom 2057-re megtalálja az utat ahhoz, hogy hasznot húzzon belőle és az emberhibridekből.
Az első füzetben a már felnőtt Zéró ezzel találja szembe magát, amikor unalmas gyorséttermi munkája során egy ügynök a kezébe nyomja a Krowmaet cég névjegykártyáját.
Az idols beledob a felhangosított valóságunkba
Kovács Milán (AllStar) az első részben még nem lök bele az események sűrűjébe. A képregény a tévésorozatok mintáját követve évadokra, és azon belül epizódokra van osztva, ami ad egy könnyen követhető sort a történetnek. Az első résznél érződik – a tévés párhuzamnál maradva –, hogy egy pilotot tartunk a kezünkben, és ennek mentén az erős alapozáson túl még nem halad sokat a cselekmény. Nem hiba ez, hiszen – ahogy korábban is írtuk más kiadványoknál – ez a megoldás szerzői képregénykiadás speciális helyzetéből is ered.
Az idols megtartóereje annak világépítésében rejlik. Az első füzetben Kovács elsődleges célja elhelyezni szereplőit és felvázolni a történet sci-fi-színfalait. Tebeli Szabolcs (Brazil) által rajzolt miliőben számos utalás és gondolat felfedezhető, ami egy olyan jövőt vázol fel, mely egyszerre nagyon ismerős és mégis felfedésre érdemes.
Az idols-beli megapolisz mindig beszélő és villódzó képernyőin jelenünk örök ingeráramlása lüktet, ahol folyamatosan információk és reklámok bombáznak minket (meg elrejtett szóviccek).
A benne élők látszólag túl vannak telítődve ezzel, amire jó példa a kiüresedettnek látszó Zéró. A monoton gyorséttermi mindennapok és a VR „marok marcsi” után nem is csoda, hogy gondolkodás nélkül válaszol a névjegykártyán érkező „hős hívására”.
Ha kapható lenne a könyvesboltban, nem kerülné el a fóliát
Az idols másik szembeötlő tulajdonsága és magyar szerzői képregények között meglepőnek ható vonása az explicit tartalom (szerencse, hogy a szigorított könyvfóliázásból így kimarad). A már fent említett zsúfoltság és a túlzizegő jövő megidézheti bennünk a Transmetropolitant, az idols nyitó jelenete, egy szülés pedig egy Saga-homázsnak is értelmezhető (utóbbira Zénó szarvai is rátesznek eggyel). A képregényes tiszteletadás mellett – a megidézett elődökhöz hűen – az idols nem szűkölködik meglepő jelenetekben és káromkodásokban. Az olvasói ízlés válogatja, ennek mennyisége túl sok-e, vagy sem, de abba a túlingerizált jövőbe, amit Kovács és Tebeli megálmodott, beleillik, sőt helyén is van. A lendület a káromkodások esetén törik meg némileg, hiszen az idolsban a folyamatos csúnya beszéd a mindennapok nyelvévé vált, azaz normalizálódott (kivéve még az üzleti világot, amit Zéró zavart stílusváltásai is mutatnak). Ez esetenként nehezebbé teszi a megértést, de funkcionalitása így is érthető.
Hiszen egy olyan világban, ahol a legdurvább ingerek is egy minden héten eljövő hétfővé váltak, kell valami, ami felrázzon – legyen az a durva beszéd vagy a testi örömök végeláthatatlan permutációja.
Tebeli Szabolcs a Kittenbergből már jól ismert dinamikus stílusa csak emeli az idols ziziségét és sűrűségét. Rajzfilmszerű karakterei pedig az explicit környezet ellenére sem lógnak ki – a hatást esetleg némi sötétebb tónus és árnyékolás dobná fel még inkább. Ha ennyi kép nem lenne elég, az idols elején található egy NFC-chip, melyet beolvasva digitális extrákhoz és információkhoz juthatnak az olvasók. Az alkotók tervei szerint ez egy folyamatosan frissülő hely lesz az olvasók számára.
Verdikt – Még több ingertúladagolást a világnak!
Csak remélni tudom, hogy hamarosan tud érkezni a folytatás. Ugyanis a rövidség ellenére van annyira érdekes az idols világa, és annyi a felmerülő kérdés, hogy az olvasó mindenképp maradni akarjon. Az egyik ilyen izgalmas pont a Kickstarter kampány idején bemutatott, isteni nevet viselő karakterek, a másik pedig az influencerügynökségre emlékeztető gigacég, amely a kimeket foglalkoztatja.
Az idols-ról szóló legfrissebb híreket és támogatási lehetőségeket az Indítsd.be hírlevelén találtok még több információt!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.