Képregény

A Transmetropolitan nem pusztán egy képregény, hanem útmutató egy eredményes forradalomhoz

Harmadik, egyben záró kötetéhez érkezett Magyarországon Warren Ellis legendás képregénye, a Transmetropolitan. Az Amerikában 1997-től öt éven át futó széria utolsó etapjára mit sem veszített az éléből, és talán még aktuálisabb tanulságokat szolgáltatott az olvasók számára, mint az eddigi kötetetek. Spider Jerusalem pedig ismét csak megmutatta, hogy bár napjainkban a szuperhősök vannak a popkultúra középpontjában, a legtökösebb képregényhősnek maszkot, köpenyt, de még ruhát sem kell viselnie. Kritika.

Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy a szuperhősös képregénysztorik nagyvászonra, vagy tévéképernyőre történő adaptálásai a Marvel-filmek 15. esztendejéhez érkezve kicsit unalmassá váltak. Túl lett adagolva a tempó, ahogy azokat a nagyközönség elé tárták, és egyébként is megismertük a filmek, sorozatok közhelyeit, kiszámíthatóvá váltak azok lépései. Szerencsére azonban a streaming-szolgáltatók szivarfüstös hátsó szobáiban rájöttek, hogy nem csak a kirakatból lehet válogatni, ha képregényekről van szó, és igenis megéri megnézni a vadabb, aktuálisabb, esetleg elvontabb témákkal foglalkozó darabokat is.

Hatalmas sikernek örvend például a szuperhős sztorik paródiájaként ismert The Boys, ahogy a Netflixen otthonra találó Locke & Key vagy Esernyő Akadémia, és végre a Sandman is kapott egy bőven vállalható adaptációt, amely a szemkápráztató látványon túl is rengeteg mindent tud adni a nézőnek. A kínálatból azonban egyszerűen ordít a Transmetropolitan hiánya, hiszen ha van olyan képregény, ami tökéletes sorozat alapanyag lenne, az ez.

A történet ugyanis rendkívül aktuális politikai és közéleti témákat boncolgat, a nyelvezetére pedig úgy harapna a fiatal korosztály, mint Maci Laci a Medve sajtra.

Látvány terén konkrétan végtelen a lehetőségek tárháza, és tele lehetne szórni olyan húsvéti tojásokkal, amit a Ready Player One-hoz hasonlóan évekig lehetne fürkészni, végül pedig a főszereplő olyan tökéletes mém alapanyag, aki mellett Homelander is elbújhat a pincébe. A Transmetropolitan tehát minden elemében képernyőre született, no persze nem mintha önmagában képregényként nem nyújtana eleget.

Húsz éves, de még mindig aktuális

A harmadik kötet ott veszi fel a fonalat, hogy Spider Jerusalem, az önnön száműzetéséből visszatérő aranytollú újságíró sikeresen magára haragította az elnöki székben üldögélő Vigyorit az ellene folytatott alapos oknyomozó munkájával, melynek következtében kirúgták A szó lapjától. Ezért egy, az állami kontroll alá került fősodorú médián túli, új felület után kellett néznie a kérdéseivel provokáló újságírónak. Miután a nyilvánosság erejét fegyverként használó főszereplő a Transmetropolitan világának darkwebjén talál magának új otthont, rosszéletű segédeinek megfogadja, ha addig él is, megbuktatja az elnököt. A folytatásban aktívan bele is kezd ebbe, és mint egy jó oknyomozó anyagot, apró sztorikból kezdi el felépíteni a történetet Vigyori elnök úrról. A vezető azonban egy egész nemzet hátországa fölött rendelkezve indít hajtóvadászatot Spider Jerusalem ellen.

Nagy bajban van az a világ, ahol egy drogfüggő újságíró az egyetlen remény

A Transmetropolitan lezáró kötetének egyik legnagyobb erénye, hogy nemcsak a fő történetszálra épít, hanem aktívan elkezdi használni a két kötet alatt gyönyörűen felépített világát. Az elnyomott, kizsákmányolt apró embereken keresztül mutatja be a Vigyori rezsimjének káros következményeit, azt a rendszert, ami az erejét vesztett többséget kifacsarva nyújtja át a koktélt a felső egy százaléknak. A Várost róva azonban nem lehet azt mondani, hogy béke honolna az utcákon, folyamatosak a vérontások, és az annak következtében szerveződő megmozdulások is. Mindezt azonban túlharsogja a propaganda: az emberek az elnököt látják a tévében, őt látják a plakátokon, és az ő könyve válik a nemzeti minimummá. Spider gyönyörűen építkező kutatása során minden eddigi hiányzó puzzle darabot, és minden homályos részletet a helyére tesz, így az előző kötetek rejtélyei is megválaszolásra kerülnek. Azonban pofonokban ez a kötet sem szerénykedik, amiket sokszor nem tud tompítani a főszereplőnk.

Egyszerre volt hidegzuhany, és frissítő változatosság, hogy a kötetben végre az eddig sebezhetetlennek tűnő, meghazudtolhatatlan főhősnek szembe kellett néznie gyengeségével, mulandóságával. Ez egy elkerülhetetlen történetszál volt, ugyanis az előző kötetekben tökéletesen lefestették a publicista önpusztító életmódját, amelyet az alvásmegvonás, drogfüggőség és paranoia jellemzett – bár ez utóbbi a főszereplő szerint nem betegség, hanem azok tudatállapota, akik tisztában vannak minden ténnyel. Azáltal, hogy Spider megmutatja gyengeségeit a kötetben, “rosszéletű segédei” végre kapnak egy kis időt a reflektorfényben. Ez tökéletesen rávilágít arra a tényre, hogy Yelena maga a női Spider Jerusalem, így pedig a kétnemű “szuperhősök” korában azt sem tartanám teljesen kizártnak, hogy egyszer egy Yelena főszereplésével készült képregénnyel, vagy sorozattal találjuk szembe magunkat.

A történet a thriller mellé a végére becsatornázza az akció, illetve a politikai krimi zsánerét is, ugyanis egy természeti katasztrófa hatására Vigyori minden hatalmat magához ragad, és rendeletben folytatja az addig is igen eredményes influenszerkormányozását. E során segítséget persze senkinek sem nyújt, de minden helyszínen elmondja, mennyire sajnálja a történteket. A média csak arról számolhat be, ami az elnöknek tetszik, és amint valamiféle tiltakozásba ütközik a hatalom, a kamerák kikapcsolnak. Habár 2002-es kötetről beszélünk most, a pandémia alatt megkezdődött és azóta is tartó állami médiakontrolt bizonyára senkinek sem kell bemutatni Magyarországon.

A Transmetropolitan azonban megoldást kínál erre a válságra: a tiltakozásokról hallgató médiumokat úgy veszi rá az események sugárzására, hogy szakmailag, de legfőképp pénzügyileg érdekeltté teszi őket abban.

Ha ugyanis olyasmi történik, ami hosszú távú kihatással lehet az ország jövőjére, annak közvetítését senki nem akarja majd kihagyni. Ha pedig valaki a rá nehezedő nyomás miatt mégis megtenné, elég ha belegondol abba, hogy a konkurens csatorna milyen előnybe kerül. A média persze nem minden, hiszen a társadalom nem tévécsatornákból és újságokból áll, hanem emberekből. A Transmetropolitan szerint egy meglehetősen erős kiállás arra is elég lehet, hogy mindenkinek nőjön a gerince néhány percre. Azoknak is, akik aktívan hozzájárultak a rendszer kiépítéséhez, ám időközben félreállították őket, és azoknak is, akiket mindvégig semmibe vett az uralom. Konklúzióját tekintve tehát a kötetet egy erősen rendszerkritikus, anti-establishment hangulat jellemzi, ami azonban nemcsak a dühös tömeg további hergelésére megy rá, hanem reményt is csepegtet. Szerencsére a lezárás, amennyire azt a sztori engedi, klisémentes, erről Spider Jerusalem gondoskodik.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A tökéletes fordítás

Vizuális téren a kötet továbbra is kiemelkedő: a részletgazdag, mégis egyértelműen ceruzamunka nyomát viselő rajzok tökéletesen korrelálnak a kötet mondandójának nyersségével. A szélesvásznú, kétoldalas rajzokat továbbra is kiváló, dramaturgiai szempontból is fontos pontokon helyezték el, bár azt ki lehet jelenteni, hogy sokkal kevesebbet használnak most ebből, mint a második kötetben. A történet és a rajzok mellett persze a szövegkönyv is kifogástalan. Azonban itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy arra kérjem az olvasókat, hogy aki csak teheti, magyarul olvassa el a sorozatot. Holló-Vaskó Péter munkája ugyanis több szinten zseniális: minden szó teljesen karakterhű, a szleng használata egyszer sem megy át cringe-be, a karakterből jövő türhő fogalmazásmód ellenére pedig minden fél mondaton átsüt annak műveltsége. Ritkán olvasni ilyen kiváló magyar fordítást.

Warren Ellis három monstrumkötetből álló, összesen közel 1500 oldalas műve minden idők egyik, ha nem legjobb szuperhősöktől mentes képregénye számomra. Bár némileg érződik a DC hatása a történeten, futurisztikus mivolta ellenére teljesen földhöz ragadtan kezeli konfliktusait és szereplőit, és olyan jótékony társadalmi üzenettel bír, amelyre a legtöbb kortárs könyv még csak nem is gondolt. Nyugodtan ki lehet mondani, hogy a Transmetropolitan nemcsak egy egyszerű képregény, ami arra jó, hogy kiragadjon a hétköznapokból, hanem arra is, hogy utat mutasson egy szebb jövő felépítéséhez. Teszi mindezt olyan pofátlanul nyegle, és cinikus stílusban, hogy azt egyszerűen nem lehet nem imádni. 

10 /10 anarchista raptor

Transmetropolitan

Transmetropolitan

Szerző: Warren Ellis
Műfaj: Sci-fi
Kiadás: Fumax Kiadó, 2022
Rajzoló: Darick Robertson és Rodney Ramos
Fordító: Holló-Vaskó Péter
Oldalszám: 471

Szerző

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image