Sorozat

Az Outer Range még mindig egy élvezhető “kozmikus sorsszerű baromság” – 2. évad kritika

Az Outer Range (Odakinn) 2. évada furcsa képződmény. Sok mindent megtart az előzmény rejtélyességéből és furcsaságából, miközben elkezdi jobban kibontani a legelőn található anomália természetét is. Ugyanakkor mégsem annyira, hogy konkrét válaszokkal szolgáljon, miközben izgalmasan igyekszik megalapozni a folytatásnak is. A családi dráma ezúttal azonban nem tud annyira megkapó lenni a sci-fi elemek mellett. A cikk jellegéből fakadóan SPOILERES kritika következik.

Az Outer Range előző részeinek tartalmából

Az Outer Range (Odakinn) 2. évada pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az előző évad befejeződött. Abbotték és Tillersonék telekviszálya nem oldódott meg, és még egy emberölés is tovább rombolta a két család viszonyát. Miután a halált okozó sérülés elkövetője, Perry (Tom Pelphrey) az apjával, Royallal (Josh Brolin) az időanomáliához lovagolt, Perry megtudta apjáról az igazat. Royal valójában 1886-ban, kilencévesen ugrott ugyanabba a fekete lyukba, ami a legelőn található, és így kötött ki a farmon. Perry a tettei súlyától menekülve hasonlóan tesz, és valamikor a ‘80-as években köt ki, ahol találkozik apja fiatalabb kiadásával. 

A gyászoló Tillersonékat egy újabb tragédia is sújtja, Wayne (Will Patton) pedig úgy látja, hogy továbbra is neki kell lennie a domináns Tillersonnak. Az őslakos származású sheriff, Joy (Tamara Podemski) a múltban ragadt, ahol őseivel kénytelen eltölteni néhány évet, mielőtt visszajuthatna a jelenébe.

Az Autumnnel (Imogen Poots) kapcsolatos rejtélyek pedig részben feloldódnak,

amikor kiderül, hogy valójában a korábban anyjával eltűnt Amy Abbott jövőbeli mása. A karakter pedig továbbra is olyan kaotikus energiával ruházza fel a sorozatot, ami még az inkonzisztensen (de legalábbis kiszámíthatatlanul) működő időanomálián is túltesz.

Egyszer kinn, egyszer benn

Az Outer Range folytatására viszonylag sokat kellett várni, így a 2. évadot valóban érdemes “mi történt eddig” összefoglalók olvasgatásával/nézésével kezdeni. A sorozat ugyanis nem teketóriázik, közvetlenül az előző évad fináléjában történt bölényinvázió következményeinél indul újra.

A szereplők közti dinamika azonban nem sokban változik,

és az évad láthatóan szervesebben igyekszik összefonni a sorozatban rejlő weird faktort a történettel. Mindemellett pedig nagyobb fokú arányosságra is törekszik a cselekménybonyolítást és karakterdrámát illetően. Valamivel közelebb kerülünk az időanomáliát okozó fekete lyuk természetéhez, ami még így is elég rejtélyes és kiszámíthatatlan marad. Rosszabb esetben ezt akár következetlenségnek is tekinthetjük, ugyanis mindezidáig nem igazán derült ki, hogy miféle szabályszerűségek irányítják az időutazást.

Mi kell ahhoz, hogy valaki a távoli múltban kössön ki, vagy éppen a közeljövőben? Miért okoz egyeseknél látomást a lyuk széléről szedett kristályos por, másoknál pedig mentális időutazást, vagy párhuzamos testátvételt? A központi rejtély eredőjével kapcsolatban tehát csak tovább szaporodtak a kérdések, de az írók legalább dobtak némi morzsát a működésével kapcsolatban. A mystery box jelleg egyébként továbbra is jól áll a sorozatnak, a jelenleg is alkalmazott történetmesélési stratégia azonban előbb-utóbb az Outer Range kárára mehet.

A második szezon ugyanis egy epizóddal rövidebb, mint elődje, tempójában viszont ugyanúgy kimért és még egy jó részt önállóan értelmezhető részt is tartalmaz. Olyan, mintha az alkotók a két évadot valójában egynek szánták volna, csak a streaming tartalomfogyasztási szokások, vagy a még kidolgozatlan sztorielemek miatt kényszerültek volna kettébontani. Valószínűleg megkapóbb élmény is egyben ledarálni az eddigi 15 epizódot.

Odakinn most szörnyek járnak

Az imént említett önálló rész, az Óda Joyhoz címet viselő 4. epizód egyébként a teljes sorozat egyik legkiemelkedőbb darabja. Nemcsak azért, mert fordít az addigi alaphelyzeten, és egy jelenben megismert szereplőt lök a múltba, hanem tematikai részletei és az itt valóban működő karakterdinamikai megoldásai miatt is. Az 1886-ba, a soson indiánok közé került Joy szubjektíven négy évet tölt ősei között.

Az Outer Range pedig az amerikai őslakosok történetén keresztül is mesél a földért vívott harcról, ami a széria egyik alaptémája is.

Viszont rajtuk keresztül így már közelebbről a kolonizációt és az őslakosokkal szemben elkövetett bűnöket is vizsgálja.

A sorozat így valójában már felülemelkedik a sztorit addig meghatározó családi viszályokon, és szélesítve a perspektívát kicsit az amerikai történelmet is tematizáló sci-fi westernné válik. Joy és Royal múltbéli találkozója pedig felülírja Brolin karakterének korábbi elbeszélését, ami viszont nem pusztán hiba, vagy szimpla retcon, hanem egyenesen az időanomália működésébe is bepillantást nyújt. De ezzel is csak nő azon rejtélyek és az időutazást érintő működési mechanizmusok száma, amelyek válaszra várnak a jövőben.

Barátok és ellenségek közt

Tovább bonyolódik a továbbra is megfejthetetlen személyiségű Autumn karakterének kibontása is. Innentől már nem titok, hogy az anyjával korábban megszökött Amy jövőbeli formájáról van szó, de az eredetsztoriját valójában csak itt, az előző évadéhoz meglehetősen hasonló fináléból ismerhetjük meg. Autumn egyszer simulékony, szinte rémült kislányként viselkedik, máskor pedig iszonyúan furcsa, kaotikus természeti erőként.

Ez a kettősség nemcsak a személyiségében, de az Outer Range egészében is a feszültség egyik kifejezetten hatékony mozgatórugója.

Joy szálához hasonlóan Autumn története is izgalmas kérdésekben tobzódik, főleg a predesztináció és saját sorsunk alakítása között feszülve. Pootsnak pedig akkor is remekül áll a szerep, amikor egy prédikátort rak helyre bibliai idézetekkel, vagy amikor egy túlszínezett musical látomásjelentben cowgirl Barbie-ként táncol.

De Brolin és a többiek játéka sem csorbult az eltelt időben. Tom Pelphrey viszont több időt, és így több lehetőséget is kap, amivel közelebb tudja hozni a nézőkhöz Perryt. Talán ennek kárára is rövidült viszont a fiatalabb Abbott fiú, Rhett (Lewis Pullman) szála, akinek a jelekből ítélve inkább a folytatásban lesz hangsúlyosabb szerepe. Will Patton továbbra is remek az általa évek óta alakított reszelős hangú, idős, antagonisztikus pátriárka szerepében (érzetre legalábbis jól beleragadt ebbe a karakterbe). A két Tillerson fiú közti kapcsolat és szerelmi féltékenység felelős esetükben a családi drámáért. A jelenlegi évad most kifejezetten érdekes Tillerson szempontból: Wayne múltja, a két fiú jelenlegi viszálya és a jövőt illető erőviszony átrendezőst illetően is.

Verdikt

Az Outer Range méltó folytatást kapott a második évadban, és a sorozat saját szavait idézve továbbra is egy szerethető kozmikus sorsszerű baromság. Amit néhányan könnyen tapasztalhatnak egyhelyben toporgásnak is. A misztikumra vágyók inkább csak morzsákat kaptak a rejtélyt faktort okozó fekete lyukkal kapcsolatban. Ezek persze fenntarthatják az érdeklődést, de ugyanígy lohasztó lehet a konkrét válaszok hiánya is. A karakterek közti dinamikában kevés változás történt, ezek jelentősége viszont felértékelődhet a jövőben.

Egyszerre kevésnek tűnik a 2. évad hét epizódja, ami mégsem érződik gyors sodrásúnak.

De ezzel együtt mégsem unalmas egy percig sem a széria. A megfelelő bevonódási élményről a pikáns misztikum, a furcsa miliő, a színészi alakítások és a fényképezés felelnek. És ha már az idő a sorozat egyik központi témája: remélhetőleg a következő felvonásra nem kell ennyit várni és konkrétabb magyarázatok is előkerülnek az időanomáliával kapcsolatban.

7 /10 időraptor

Odakinn (2. évad)

Outer Range

western/sci-fi
7 epizód
Premier: 2024. május 16.
Csatorna: Amazon Prime Video

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

editor
Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!