Sorozat

A Bridgerton család 3. évada túl sokat markolna – (Fél)évadkritika

Folytatódott a Netflix romantikus sikersorozata, A Bridgerton család. Ezúttal már ez a széria is csatlakozott a streamingszolgáltató osztott premierjeinek sorába, azaz a 3. évad nem egészben került fel a kínálatba, csak az első felét tették elérhetővé. Ebbe a négy részbe pedig elég sok minden lett belezsúfolva, olyasmi is, amire nem feltétlenül lett volna szükség. Kritika.

Új szezon kezdődik Bridgertonék alternatív régenskori Angliájában, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a népes família újabb tagját kell bevezetni az úri körökbe. Francesca (Hannah Dodd) egyáltalán nem lelkesedik a társaságért, se azért, hogy férjet kelljen találnia, még ha utóbbival szemben nem is olyan elutasító, mint a nővére, Eloise (Claudia Jessie). A mindig pletykára éhes közönség figyelmét ellenben egy másik Bridgerton, Colin (Luke Newton) vonja magára, aki vállalja, hogy segít férjet találni barátjának, Penelope Featheringtonnak (Nicola Coughlan). Közben fivérük, Ben (Luke Thompson) új szerelemre talál, és még Bridgerton anyuka (Ruth Gemmell) életében is megjelenik egy potenciális udvarló.

A Bridgerton család 3. évad első felével alapjában véve az a gond, hogy túl sok történetszálat zsúfoltak bele, és igazából emiatt nem találja a fókuszát.

A rajongókat persze megosztja, hogy a sorozat készítői a Bridgerton-regények sorrendjét felrúgva Colin és Penelope sztoriját adaptálták harmadikként, de azért az előző évad történéseit figyelembe véve van logika a döntés mögött. De ha már így alakították a cselekményt, akkor a néző azt várná, hogy a legtöbb figyelmet Colinék párosa kapja – akiket egyébként a marketing során is előtérbe toltak –,
ehhez képest a 3. évad első négy epizódjában a játékidő jelentős részét elviszik a mellékszálak. Úgy, hogy a sztorik között van olyan is, ami egyelőre teljesen irrelevánsnak tűnik: a klubtulaj Will Mondrich (Martins Imhangbe) és családja úgy kaptak fontos szerepet, hogy igazából semmi közük a Bridgertonok életéhez, így az ő sztorijuk lényegében a levegőben lóg. Igazából túl sok idő egyik cselekményszál kibontására sincs, viszont így is eléggé elvonják a figyelmet Colin és Penelope történetéről.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Részben éppen azért, mert sokakkal kell osztozniuk a reflektorfényen, de részben a színészek miatt a legújabb Bridgerton-szerelmespár nem tud olyan érdekes lenni, mint a korábbiak.

Colin szerepe mostanáig minimális volt, Penelopét pedig elég egysíkú figuraként ismerhettük meg az első két évadban. Emiatt nagyon nagy szükség lett volna a karaktereik elmélyítésére, részletesebb bemutatására, azonban ez látványosan hiányzik A Bridgerton család 3. évadának első feléből. Luke Newton és Nicola Coughlan sem igazán tudják árnyaltabbá tenni a két főszereplőt, pedig a színészi játék még segíthetett volna a forgatókönyvi hiányosságokat kompenzálni.

Stílust és hangvételt illetően a készítők ezúttal látványosan azoknak a rajongóknak igyekeznek kedvezni, akik az 1. évadot szerették igazán, mert az új epizódok inkább A Bridgerton család kezdő etapját idézik.

Míg ugyanis a 2. évad az erotikát háttérbe szorító romantikus komédia lett, a 3. évaddal visszatértek a széria gyökereihez, és ismét megjelentek a szoftpornó jellegű részek. Egyúttal a humor, bár továbbra is jelen van, de csak minimális szerepet kap, így a hangvétel összességében komolyabb. A drámaiságot a megszokott élénk, pazar látványvilág ellensúlyozza, a látványos díszletekkel és jelmezekkel, meg a cifra parókákkal. Emellett ezúttal is sokat hozzáadnak az összhatáshoz a jól ismert popszámokat idéző zenei betétek.

Összességében elmondható, hogy A Bridgerton család 3. évadának első fele alapján az új páros nem tud a korábbiak örökébe lépni. Van viszont még további négy epizód, amikben érdekesebbé tehetik majd Colint és Penelopét. Emellett vannak ígéretesnek tűnő mellékszálak és új karakterek, és ezekből még bármi kisülhet a folytatásban.

7 /10 raptor

A Bridgerton család

Bridgerton

kosztümös, romantikus
4 epizód
Premier: 2024.05.16.
Showrunner: Jess Brownell
Csatorna: Netflix

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.