HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Egy ország bánja, hogy az elnök nem ment terápiára – A rezsim kritika

Az HBO Max új, 6 részes minisorozata, A rezsim egy emlékezetes, abszurd történet. A fiktív közép-európai ország diktatúrája sokszor fájdalmasan emlékeztet múltbéli és jelenlegi rendszerek működésére, és tele van aktuálpolitikai utalásokkal is. Szatirikus, szórakoztató, tele fantasztikus színészi alakításokkal, helyzetkomikumokkal és jól megírt karakterekkel. Spoilermentes kritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A rezsim alkotója és írója, Will Tracy korábban az Utódlás forgatókönyvén is dolgozott, majd új, saját projektbe kezdett. Az írót ugyanis mindig is érdekelték a különböző rezsimek és autoriter rendszerek történetei, szabadidejében sok könyvet olvasott róluk. Elmondása szerint egy olyan történetet szeretett volna elmesélni, amely egy kitalált, tündérmese hangulatú helyen játszódik, ami történetesen Közép-Európában van. Tracy nem akart triviális helyszínt választani a sorozatának, mint mondjuk az USA, vagy Kína, és jól is tette. A közép-európai színtér ugyanis önmagában egy feszültségforrás a sztoriban: a kis ország se a keleti, se a nyugati hatalmak közé nem tartozik (pedig szeretne), és amelynek vezetője elvesztette a kapcsolatát a népével és a zárt kis világában él (ismerős ez valahonnan.). Tracy a diktátor szerepére Kate Winsletet kérte fel, a színésznő pedig szinte rögtön igent mondott.

A sorozat főhőse pedig Elena Vernham (Kate Winslet), a „kancellár”. A titulus csak egy jól hangzó cím, valójában a nő egy diktátor, aki, miközben csillogó palotájában él, népe komoly elnyomás alatt szenved. A hatrészes minisorozat a diktatúra egy évét meséli el, ami alatt Elena addig szilárdnak hitt hatalma lassan megroppan és összeomlik.

Mivel csak hat epizódból áll, A rezsim kizárólag a diktatúra hanyatlására és Elena bukására koncentrál. Nem tudjuk meg, hogyan lett diktátor az egykori orvosból, sokáig magát az országot sem látjuk, nem ismerjük meg az emberek mindennapjait. A forgatókönyv a kancellár fényűző palotájának eseményeire, és a nő szűk bizalmi körére koncentrál, valamint a rendszerének összeomlására. Ez viszont egyáltalán nem gond, sőt, a hat epizód alatt kimerítő és szórakoztató képet kapunk a diktatúráról, annak hipochonder és üldözési mániás vezetőjéről – és a végről.

HIRDETÉS

Elnöknői ügyek

Elena Vernham karaktere a sorozat egyik alappillére, és egyben legérdekesebb eleme. Kate Winslet nagyszerű játékában egyszerre imádnivaló és megvetendő a kisebbségi komplexusokkal küzdő, sokszor nevetségesen pösze és beszédhibás női kancellár. Elena rendelkezik mindazon tulajdonságokkal, amikkel egy klasszikus diktátor: megalomán, a realitásérzékét elvesztette, hataloméhes, kicsinyes és üldözési mániás. Nemcsak a merénylőktől fél, hanem a korábbi tüdőbaja miatt a penésztől is. Képes az egész palotáját renováltatni, és még egy külön embert is tart arra, hogy előtte sétálva mérje mindig a levegőben a páraszintet. 

Eddig azt gondolnánk, hogy semmi különös nincs a sztoriban, hiszen láttunk már üldözési mániás diktátorokról szóló filmet és sorozatot (Utódlás, Sztálin halála, Az alelnök). A rezsim abban különleges, hogy van egy egyedi atmoszférája és humora, tipikusan a közép-európai és keleti rendszereket figurázza ki, és egy női vezető van hatalmon, aki egy emlékezetes és szórakoztató karakter.

No és az, ahogyan szép lassan a polgárháború szélére sodorja a saját országát. 

A forgatókönyv lassan, fokozatosan vezeti fel a bukást. Elena a bizalmasai tanácsát követve rombolja le először a külpolitikai kapcsolatait, majd veszti el végleg a kapcsolatát a valósággal. Kisebbségi komplexusától vezérelve egyre elborultabb terveket hajt végre, egyre furcsább szokásokat vesz fel, és egyre jobban bekattan. Az átmenet folyamatos, és az utolsó két részben már teljesen abszurddá, viccessé válik. A tanácsadóinak egyre nehezebb dolguk lesz, ami Elena elborult ötleteinek kivitelezését illeti. A kancellárnő képtelen belátni, mit tett, hogy mennyire gyűlöli a népe, és kényszeresen ragaszkodik a hatalmához. A rezsim vége felé ismerhetjük meg, mit is érez az ország népe valójában, és bár a lázadás folyamatát nem látjuk, az a háttérben jól végigkövethető, mi vezetett az egyre nagyobb feszültséghez, és mi az a szikra, ami kirobbantja aztán az eseményeket.

Elena kapcsán az írók behoznak egy elég furcsa szerelmi szálat is, ami azért is izgalmas, mert a kancellárnő és a férfiak közt igencsak fura kapcsolat van. Sokáig nem tudjuk eldönteni, hogy Elena irányítja-e a férfiakat maga körül, vagy azok őt. Az igazság valahol a kettő közt van. A rezsim elején ugyanis kiderül, hogy Elena épp egy éve vesztette el apját, aki egy nárcisztikus, bántalmazó ember lehetett, aki terrorizálta a lányát, és bántotta, amiért nem elég erős. Elena ezért végig kisebbségi komplexusokkal küzd, és emiatt bonyolult a kapcsolata a történet többi férfi főszereplőjével is.

A sztori egyik katalizátora ugyanis Herbert (Mattias Schoenaerts), akit a kancellár mellé jelölnek ki, mint „páramérő embert”. Herbert egy pszichopata, agresszivitási gondokkal küzdő férfi, akit viszont elvarázsol Elena. A férfi megpróbálja meggyőzni a nőt, hogy az országa az amerikaiak nélkül is életképes, és vegye a kezébe az irányítást. Ez indít el aztán egy olyan eseménysort, ami aztán a totális káoszhoz vezet. Elena és Herbert se veled-se nélküled mérgező kapcsolatát egyszerre szórakoztató és fájdalmas nézni.

Herbert kapcsán sokáig nem tudjuk eldönteni, hogy csak teszi a hülyét (és esetleg ő lesz az, aki megdönti a rendszert), vagy tényleg bolond.

Vannak tiszta pillanatai, amikor jól látja a rendszer romlottságát és Elena személyét, ám ezeket mindig elhomályosítja a nő iránt érzett elvakult rajongása. Matthias Schoenaerts ismét katona szerepet öltött magára, ugyanakkor ebben nagyon jó is: az alakítása nagyon erős, hiteles, és a keleti-európai akcentusa igazán autentikus jelenséggé teszi.

A sorozat többi karaktere is remekül meg van írva, legyen szó Elena tutyimutyi férjéről, vagy a tanácsadóiról. A miniszterek kapcsán sem szépít a sorozat, ugyanis mindegyik hatalmi pozícióban lévő férfi egy gazember: nem érdekli őket, hogy a vezetőjük tönkreteszi az országot, talpnyalók maradnak, és amint rezeg a léc, menekülőre fogják.

Valahol Európában

A sorozatbeli fiktív kis ország kapcsán Tracy nagyon ügyesen vegyíti a régi és aktuális közép-európai országok és diktatúrák elemeit. Egyik, létező országra sem lehet ráismerni, mégis, sok aktuálpolitikai és történelmi sajátosságot felismerhetünk. A kultúra kapcsán ilyen a történelmi múlt és alapító ősök kutatása és rajongásig való tisztelete, a régi kultúra és hagyományok felelevenítése. Van itt orosz-ukrán háborús párhuzam is, vagy a sztálini rendszerre való vizuális és politikai utalások is. Magyar politikai párhuzamokat is felfedezhetünk: a fiktív ország közel van mind a kelethez, mind a nyugathoz, de egyik területen sem tudja igazán felvenni a versenyt a nagyokkal – csak szeretné. 

Elena eszközei közt megtalálhatóak a diktatúrához szükséges, klasszikus dolgok: az erős katonai jelenlét a palotában és az országban, megszorítások, a nép kizsákmányolása, a social média manipulálásra való használata. A politikai foglyokat azzal kínozzák, hogy 0-24 a propaganda híradót adják a cellában (e kapcsán eszembe jutott, hogy olyan, mintha az M1 híradó menne loop-ban), a külpolitikai botrányokat eltussolják és folyamatosan mossák az emberek agyát az álhírekkel.

Egyetlen, létező országot említenek A rezsimben, és az az USA. Az amerikaiak juttatták ugyanis hatalomra Elenát (ahogyan a történelem során volt erre már példa, például a dél-amerikai országok kapcsán), cserébe az olcsó munkaerőért és beruházásokért – és persze a régióban való erősebb jelenlétért. A sorozat elején azonban kiderül, Elenát már nem tudják kordában tartani, aki saját hatalmától megrészegülve kezd ámokfutásba. A történet nem menti fel az USA-t, sőt, a sztori előrehaladtával egyértelművé válik, hogy ők is hasonlóan romlottak, mint Elena rendszere.

A rezsimben a látvány is beszédes.

A kancellárnő palotája fényűző, díszes, a dzsungeles tapétáról és az arany gepárd szobrokról nem is beszélve. Az ország szép, viszont szürke, kopott és szegény, amit még megfejel a paneldzsungel is. A minisorozat közép-európai hangulatán sokat dob még Alexandre Desplat zenéje is, aki visszatér a Grand Budapest Hotel hangzásához, remek hangulati aláfestést adva a sztorinak.

Az évad lezárása keserédes. Az utolsó epizódot nagyon elhúzták az írók, sokáig egyhelyben toporog a cselekmény, és a végén nem húz meglepőt vagy váratlant. Felvillan a remény ugyan egy Ceaușescu-féle hatalom megdöntésre (szépen utal erre A rezsim), ám csalódnunk kell. A befejezés nem szépít, realisztikus és pont ezért keserű. Egy dolog a diktatúra elleni fizikai és jogi küzdelem – és egy másik a valóság. A forgatókönyv a reális, de unalmasabb utat választja a végkifejletet tekintve.

Verdikt – A rezsim jó néznivaló lesz

A rezsim rendkívül szórakoztató, abszurd minisorozat, amely sokszor ijesztően valósághűen idéz meg diktatúrákat és diktátorokat. A karakterek összetettek, a színészi alakítások emlékezetesek, a humor pedig jól működik. Viszont nem akar újat mondani, nagy igazságokra rámutatni, vagy a műfajba csavart vinni. A forgatókönyv a végkifejletet tekintve kissé kiszámítható, de összességében Kate Winslet játéka és a humora miatt kihagyhatatlan minisorozat.

8 /10 raptor

A rezsim

The Regime

dráma, szatíra
6 epizód
1 évad
Premier: 2024.03.04.
Csatorna: HBO Max

editor
Eleinte könyvekről írtam a magam szórakoztatására, a sorozatkritikák később jöttek. Szeretek elmerülni a könyvek, filmek és sorozatok világában, egy jó történeten napokkal később is szoktam merengeni. Mindenevő vagyok, de a sci-fi és fantasy varázsol el igazán.