Képregény

Deadpool talán még soha nem volt annyira szerethető, mint szamurájként – kritika

Wade Wilson, vagyis Deadpool amúgy sem nevezhető egyhangú szuperhősnek, azonban ha a szarkasztikus közléskényszerét áthelyezzük a mangák világába, egészen különleges élménynek lehetünk részesei. Erről tanúskodik a Deadpool – Szamuráj első kötete. Kritika.

Deadpool azon kevés szuperhősök egyike, akit ha kiveszünk a kulturális közegéből, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk az eredettörténetét, a humora miatt akkor is képes kiváltani az olvasók kacagását és nem utolsó sorban  elismerő bólogatását. A szájmenéses igazságosztón kívül talán Pókember, Loki és Rozsomák lenne még az, aki bármilyen közegben megállná a helyét, ám mivel a híres ázsiai Jump+ kiadó Sanshiro Kasamát kérte fel egy Marvel karakter “megmangásítására”, nem is volt kérdés, hogy Wade Wilson lesz a kötet főszereplője.

Kasama egyébként nem mondható különösebben rutinos mangaírónak, a Deadpool – Szamuráj sorozat előtt alig néhány kredit tartozik a nevéhez. Ám mint egy interjúban elmondta, egyszerűen ellenállhatatlannak tartotta Deadpool azon képességét, hogy az események kézbentartásán túl, a negyedik falat áttörve az olvasókra is folyamatosan figyel, szórakoztatja őket.

Deadpool ezen képességét pedig talán még soha nem aknázták ki annyira, mint ebben a kötetben.

Kezdjük azzal a ténnyel, hogy a Magyarországon a Fumax Kiadó gondozásában megjelent kötet a nyugati képregényeken edződött olvasóknak már első ránézésre kuriózumot tartogat, ugyanis a mangák szokásához hűen itt is fordítva kell lapoznunk és olvasnunk. Ezt maga Deadpool magyarázza el egy jópofa geggel az olvasónak. 

Aztán persze ott van az is, hogy fekete-fehér lapokat kell pörgetnünk, ami némileg furcsán hathat a vértől fröcsögő Deadpool-kockásokon trenírozódott embernek. Erre ugyan külön poén nincs, de mint olvasó, ha az első néhány zavarodott tekinteten túltesszük magunkat, egy egészen érdekes utazásra ülünk fel. 

Deadpool a japán alvilág ellen. Vagy mégsem?

Kezdésként a herearcú zsoldos szokásához hűen egyből slamasztikában találja magát. Ebből kikecmeregve kisvártatva az a megtiszteltetés éri, hogy egy világpusztító tudományos kutatás leállításáért Japánba kell utaznia. Itt az ázsiai férfiideálként nagy szemmel és még kidolgozottabb izmokkal bíró Vasember és Amerika (?) Kapitány a Bosszúállók japán tagozatában, a Szamurájosztagban ajánlanak helyet a megkérdőjelezhető morális értékekkel bíró harcosnak, aki maga is meglepődik az ötlet hallatán. Igen ám, de közben a fenyegetés akkorára duzzad, hogy nem elég Sakura-pókkal – Gwen Stacy Póknőjének japán verziójával – összefognia, hanem egy rendes csapatot kell verbuválnia. 

Itt aztán teljesen elszabadul a gyeplő: feltűnik Venom és Loki is, tehát minden olyan gaztevő, akit egyszerűen lehetetlen utálni olvasóként.

A megjelenésük ugyan felpörgeti a kötetet, kicsit mégis hiányozhat az, hogy Deadpool teszem azt Sólyomszemhez vagy Hit-Monkeyhoz hasonlóan rendet tegyen a japán alvilágban: megleckéztessen egy-két Yakuza-tagot, netán nindzsa módjára becserkéssze áldozatait. Nem kizárt, hogy ez a végkimenetel csak a japán kulturális művekkel kapcsolatos sztereotípiának érződne sokak számára, mégis sok szempontból előnyösebbnek tartottam volna, mint a jelen megoldást.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Itt ugyanis kevés szó esik a mellékszereplők eredettörténetéről, a karakterek közötti kulturális különbségekről, csupán annyi történik, hogy az amerikai kánont megkapjuk japán verzióban, különösebb magyarázat nélkül. Loki példaképp a Hydra felett veszi át az irányítást, nem például teszem azt a kínai agyaghadsereg felett, és Venom valamint gazdája között sincs kellő kultúrspecifikus kommunikáció.

Kihagyott ziccerek tehát vannak jószámmal, azonban Deadpoolra itt sem lehet komolyabb panasz. Az egyszavas, gyors oda-visszák csakúgy hibátlanok, mint a többi kötetben, és ha lehet, még jobban kiaknázzák a karakter öngyógyításában, halhatatlanságában, és a negyedik fel áttörésének képességében rejtőző poénokat. Olyannyira magával ragadó ez a képesség, hogy még maga a Fumax Kiadó is elrejtette a kötetben a maga önpromóját, mindezt Deadpool egyszemélyes stand-upjába csomagolva. Kiváló munka!

Lehet ezt még tovább fokozni? Még szép!

A fentieket olvasva sokakban felmerülhet a kérdés, hogy hova lehet ezt még fokozni: Deadpool, Japán, Bosszúállók, Hydra, mi jöhet még? Nos, az utolsó lapok tanulsága szerint sok minden: az Őrült Titán felbukkanása példaképp már borítékolható a folytatásban. Ez ugyanis még csak az első kötet volt, külföldön már tavaly nyáron megjelent a Deadpool – Szamuráj második része. Hogy ez pontosan mikor kerülhet az olvasók kezébe magyarul, az egyelőre nem tudott.

Ha a történet miatt nem is, a poénok és Hikaru Uesugi szemkápráztató rajzai miatt mindenképp érdemes adni egy próbát a Deadpool – Szamuráj kötetnek.

A grafikai munka minőségét mi sem példázza jobban, hogy a japán művész azóta többször is dolgozott a Marvellel: az Edge of Spider-verse sorozatban több kockás borítója is az ő keze munkája. Deadpool japán kiruccanása tehát mindenképp tartogat érdekességeket, konkrét ítéletet azonban inkább csak a második kötetet olvasva mondanánk felette.

7 /10 mangaraptor

Deadpool - Szamuráj

Deadpool - Samurai vol. 1

Szerző: Sanshiro Kasama
Műfaj: szuperhős képregény
Kiadás: Fumax kiadó, 2023
Rajzoló: Hikaru Uesugi
Fordító: Dobószéli Eszter
Oldalszám: 224

editor
Kiskorom óta feketeöves Star Wars-fanatikus vagyok, újabban pedig kiábrándult Marvel-rajongó. Élek-halok a háromórás eposzokért, Scorsesetől Nolanig bármi jöhet, mégis a felnőtt animációs sorozatok műfajában érzem magam a leginkább otthonosan.