Sorozat

A világ ellen megértéssel, de nem elfogadással közelít a szélsőségekhez

A világ ellen az olasz képregényrajzoló, Zerocalcare második animációs szériája. Előző sorozatához képest nem sokat változtatott a recepten: ami jó volt az A pontozott vonal mentén megvalósításában, azt A világ ellen is tudja. A kivitelezés azonban áramvonalasabb és fókuszáltabb, viszont a történet kevésbé szívbemarkoló és katartikus. Meg mintha a poénfaktor is kevésbé lenne tolakodó. Enyhén spoileres kritika.

A pontozott vonal mentén

Zerocalcare előző animációs sorozata, az A pontozott vonal mentén a Netflix kínálatának egy ritkán látott üdítő tartalma volt 2021-ben. Az olasz képregényrajzoló első animált története két módon is képes volt könnyeket csalni a nézők szemébe: egyszerre volt harsányan vicces, és a végére torokszorítóan szomorú. De közben bárki által értelmezhető szituációkon keresztül mesélt mentális egészségről, útkeresésről, maszkulinitásról, szorongásokról és a barátság természetéről.

Ráadásul a magyar nézők számára külön érdekes időzítéssel érkezett meg annak idején. Hiszen nem sokkal a Netflixes debütálás előtt jelent meg magyarul is egy kötete Torokszorítósdi címmel. A két produktumot összehasonlítva pedig megállapítható volt, hogy A pontozott vonal mentén szinte maradéktalanul ültette át papírról képernyőre Zerocalcare történetmesélési stílusát. De mi maradt ebből A világ ellen esetében? Nos, szinte minden, csak egy kicsit finomítva.

A világ ellen

Ahogy Calcare korábbi sorozatában, úgy A világ ellen esetében is flashbackekben ismerjük meg a történetet. Calcare valamilyen utcai balhé után egy rendőrségi kihallgatószobában igyekszik előadni az eseményeket, ahogy ő látta.

Ennek köszönhetően a történet felépítése ismét kicsit olyan, mintha egy animált stand up comedy előadást látnánk megelevenedni.

A tettlegességig fajuló összetűzéshez vezető út egy menekülttábor áthelyezéséből indul. Míg a helyi neo-nácik természetesen ellenzik az intézmény lakóinak áttelepítését, addig a jogvédők igyekeznek megvédeni őket és ügyüket.

Ahogy az már A pontozott vonal mentén során kiderült, Calcare, azaz Michele Rech a punk színtérről jön, így ő az ideológiai skála másik oldalán helyezkedik el. Barátjával, Seccoval tehát a menekültek oldalára áll. Bár Secco az elvek helyett inkább csak azért, mert szeret randalírozni. Az esetnek ugyanakkor több pikantériája is akad. Társaságuk harmadik tagja, Sarah éppen abban a külvárosi iskolában tanít, amit a neo-nácik indoklása szerint tönkretesz a menekülttábor. Ráadásul Calcare egyik tinikori szoros barátja, Cesare is a nácik oldalára kerül. Az ellentétek viszont közel sem annyira feloldhatatlanok, mint elsőre tűnhet.

Barátok ellen?

A világ ellen esetében Zerocalcare ismét egy érdekes össztársadalmi kérdést jár körül nagyon is személyes élményeken keresztül. Úgy világít rá a menekülttábor ügyének komplex voltára, hogy meghallgatja és hangot ad a felek érveinek. Még úgy is, hogy a random nácikat a poénfaktor fenntartása érdekében együgyű, buta figurákként ábrázolja. De igyekszik a gondolkodásuk mögé nézni és az azt formáló szociológiai hatásokat górcső alá venni.

Végeredményben a radikalizációt is a diszfunkcionálisan működő társadalom tünetének tartja. Amit meg lehet érteni, még ha el nem is fogadjuk azt, amiről szól.

Ez pedig nemcsak egy amolyan kiegyensúlyozottságra törekvő igény szüleménye. Mivel a nézők számára is fontos figurát, és a társaság racionális hangját képviselő Sarah-t is a rossz oldalon találjuk. Kiábrándultságával ő világít rá az eset komplex voltára. Hogy a valóság nem annyira fekete és fehér, mint ahogy azt a nagy eszmék, vagy a politika láttatni akarják. Tanulságként pedig azt sem felejti el megmutatni, hogy embertársaink helyett a saját politikai hasznát néző mindenkori hatalom a valódi ellenség. Bármelyik oldalon is álljon az állampolgár.

A világ ellen új szereplőjén, Cesarén keresztül is a radikalizálódás szociológiai, pszichológiai hátterébe nyerhetünk betekintést. Egy nagydarab srácról van szó, akiben sokan csak a verőlegényt látták, ezért gyakran találta magát kihasznált, majd elhanyagolt helyzetben. Tiniként Calcaréval találta meg azt a közös hangot, ahol megmutathatta más oldalát is. A közösen töltött idő során megnyílhatott, őszintén beszélhetett az érzelmeiről. Ahogy az pedig gyakran megesik, rossz társaságba keveredett, ezzel együtt pedig Calcarétól is elhidegült. Az érzelmi bezárkózást, valamint a csoportnyomás okozta kognitív disszonanciát pedig szerhasználattal enyhítette. A segítségkérés pedig ebben a közegben kicsit sem férfias.

A hatalom ellen

Zerocalcare persze mindezen témákat továbbra is sajátos megközelítéssel viszi képernyőre. A világ ellen viszont már az első perceitől kezdve fókuszáltabb képet mutat, mint A pontozott vonal mentén. Az első részben nyilvánvaló válik az ideológiai konfliktus, ám annak kifejtése, a háttér mögé pillantás adja ezúttal a történet igazi erejét. Míg az előző széria meglepő sokkhatással felérő utolsó epizódjáig csapongóbb úton ért el, addigi Cesare és Calcare története egyenesebb. Persze most sem ússzuk meg a szkeccs-szerű bevágásokat és popkult utalásokat. Ismét előkerülnek a negyvenes évei felé tartó művész szorongásai, a maszkulinitás formái (ezúttal pl. kosár nélküli bevásárlás képében), vagy a lelkiismereti tatu fejmosásai. Összességében mégis könnyebben követhető, mint elődje.

Ennek árnyoldala, hogy mintha a humorból is visszább vett volna. Nem arról van szó, hogy ne lenne vicces a sorozat, ám valahogy ezen a téren is visszafogottabbnak érződik. Érzelmi oldalról is másabb hatást ér el. A mentális egészség és az emberi kapcsolatok A világ ellen esetében is fontosak, de a valódi katarzis megragadása ezúttal elmarad. Pedig megpróbálja kicsit átrendezni szereplői kapcsolatrendszerét is. Amit még fizikai konfliktusokban is manifesztál a kialakult helyzet ellentmondásosságára rávilágítva. Egy szép gesztussal pedig ha nem is menti fel Cesarét a tettei súlya alól, de megmutatja, hogy a fiatalkori élményeket nem lehet csak úgy a sarokba dobni a puszta károkozás kedvéért. 

A világ ellen tehát néhány dologban jobban működik, mint elődje, néhol pedig visszafogottabb. Hogy kinek melyik tálalás áll közelebb a szívéhez, az már valóban ízlés kérdése.

Ami viszont nem változott Zerocalcare új sorozatában sem, hogy mind társadalmi, mind egyéni szintén fontos és releváns dolgokról szól az érzelmi skála szinte minden pontját érintve.

A soundtrack pedig egy külön misét is megér. A színvonal tehát továbbra is magasan maradt. Remélhetőleg pedig a közönségét is megtalálja, hogy ne csak rejtett gyöngyszem maradjon. Mert nagy szükség van az ilyen tartalmakra.

9 /10 utcaiverekedő raptor

A világ ellen

Questo mondo non mi renderà cattivo (This World Can't Tear Me Down)

animációs dramedy
6 epizód
Premier: 2023. június 09.
Csatorna: Netflix

editor
Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!