HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

Pszichiáter látott már? kritika – Oidipusz, Artúr király, Harry Potter és a többi őrült

Claudia Hochbrunn pszichiáter és pszichoterapeuta, valamint Andrea Bottlinger írónő több olyan, világirodalmi szempontból is lényeges történetet vizsgálnak könyvükben, mint a Harry Potter vagy a Rómeó és Júlia . Azt kutatják, milyen pszichológiai problémák rejtőznek egy-egy karakter sorsa, döntései mögött, és hogy egy jó pszichoterápia segített volna-e az adott karakteren – mindezt jó sok humorral vegyítve, amitől sohasem válik unalmassá a kötet.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sigmund Freud szerint Oidipusz tömény (Oidipusz-)komplexusban szenvedett, az anyjába volt szerelmes, az apjára meg emiatt volt féltékeny, ezért is ölte meg Laioszt, majd vette el az anyját… De valóban így volt ez? Szerelmes volt az anyjába, vagy csak szenvedett attól, hogy már csecsemő korában elválasztották az anyjától, idegenek nevelték fel, ráadásul még meg is nyomorították? És Arthur király vajon azért akarta megégetni Guinevere-t, mert valójában Lancelotba volt szerelmes, és csak meg akart szabadulni egy akadálytól, ami az útjában állt? De említhetnénk a vámpír-mítosz változását is, a Drakulától az Alkonyat vegán, csillogó vámpárjaiig.

És ha már Artúr. A szerzők a fejezet bevezető részében azt is bemutatják, hogy még arra sincs bizonyíték, hogy Artúr király egyáltalán létezett, ahogyan azt is, hogyan változott a teljes mítosz, attól függően, melyik korban melyik szerző, énekes épp mit tett hozzá. És mivel ez a mítosz nagyon népszerű volt, sőt, napjainkig is az, minden korban szívesen hozzátoldottak valamit. Legyen az az Artúr-Guinevere-Lancelot-háromszög, vagy a teljes kerekasztal-mítosz.

“Röviden és modern kifejezéssel élve: Artúr király több évszázadra abszolút slágerré vált, és sokakat arra sarkallt, hogy fanart és fanfiction alkotásokat hozzanak létre, miközben nem mindig és nem mindenki tartotta magát szigorúan a mű eredeti, kanonizált változatához. A későbbi korok leghíresebb kiegészítése volt például egy szokatlan formájú bútordarab (a kerekasztal), és az a leheletnyi keresztény máz is, amellyel a kelta mitológiai elemektől hemzsegő művet utólag nyakon öntötték – gondoljunk csak a Szent Grál keresésére. Ezek közül egyik sem tartozik szorosabban az eredeti Artúr-mondához, mint a Monthy Python gyilkos vérnyula.”

HIRDETÉS

Oidipusz, Artúr király, Rómeó és Júlia, Harry Potter, Sherlock Holmes, Twilight – Alkonyat  ha nem is mindegyik mű a világirodalom csúcsa, mégis jól lehet – és érdemes – tanulmányozni őket. Elméleteket gyártani arról, vajon mitől lettek a történetek mind sikeresek, és milyenek (voltak) valójában a fő karakterek. De ugyanígy vizsgálják a szerzők például Gregor Samsa és a családja viszonyát az Átváltozás című kisregényből, vagy Ana és Christian Grey szerelemnek éppen nem mondható kapcsolatát A szürke ötven árnyalatában, és azt, mitől váltak a „szürke” sztorik akkora sikerré. 

Rómeó és Júlia (Franco Zefirelli rendezésében)
Rómeó és Júlia (Franco Zefirelli rendezésében)

A könyv igen érdekes témákat boncolgat, ráadásul nagyon jól felépítve. Minden fejezetben – az ókortól napjainkig – van egy kultúrtörténeti bevezető, bemutatva az adott kort, a társadalmat, valamint a férfi-női viszonyokat.

Ezután ismertetik a szerzők a vizsgált mű sztoriját, röviden, de velősen – sőt, jó sok, csípős humorral megfűszerezve –, és végül következik a főhősök elemzése pszichológiai szempontból, ami kifejezetten érdekes olvasmány. A fejezetek azzal az elképzeléssel záródnak, mi lett volna, ha a karakterek részt vesznek egy jó kis terápián. Oidipusz akkor talán nem végzett volna a szüleivel, Rómeó és Júlia tutira nem jön össze, mert felelősen döntenek a kapcsolatukról, és talán még Voldemort korábbi énjének, Tom Denemnek is a hasznára vált volna a dolog, hogy ne váljon belőle tömeggyilkos diktátor.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Amitől a kötet nem csak egy érdekes – és igen vicces – kultúrtörténeti összefoglaló, az az elemzések mélysége, és a tanácsok, amiket akár mi is megfogadhatunk, ha a saját életünket vizsgáljuk.

A szerzők felhívják a figyelmet például a kommunikáció fontosságára, hiszen, ha valóban  beszélgetünk egymással, azzal rengeteg elfojtott problémát és családi traumát fel lehet oldani. Erre ismét jó példa Oidipusz története, hiszen, ha a szfinx helyett pszichiáterhez fordult volna – aki némi dühkezelési technikát is tanít neki -, valószínűleg nem öli meg az apját, és veszi nőül az anyját.

Az eredeti borító
Az eredeti borító

Mindezek mellett felfedezhetünk párhuzamokat akár a saját, akár az ismerőseink életével, családjával, és elgondolkodhatunk a saját döntéseink helyességén. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy a könyv elolvasása után profi terapeuta válik mindenkiből, de kezdetnek nem rossz dolog a sztorik alaposabb tanulmányozása. Viszont a szerzőpáros szinte minden résznél kiemeli a kommunikáció fontosságát, hiszen az elhallgatásokból és az ezekből származó félreértésekből alakul ki a legtöbb tragédia, és erre a 21. századi ember is bőven talál példát a saját életében, ha talán nem is ilyen súlyos esetekkel, vagy tragikusan végződő sztorikkal. Ugyanígy vizsgálják a családon belüli dinamikát, az adott kor eseményeinek hatását az egyénre, a párkapcsolatok visszásságait, amelyekre akkor is felfigyelhetünk, ha nem vagyunk tanult pszichológusok vagy pszichiáterek.

Ahogyan a szerzők fogalmaznak az Előszóban:

“Így az sem meglepő, hogy az irodalmi hősök évszázadokon át mindig ugyanazokkal a szokásos emberi gondokkal küzdöttek, és a több ezer éves szövegek akár még napjainkban is relevánsak lehetnek. Éppen ez teszi lehetővé, hogy a modern pszichológia eszköztárát alkalmazzuk a régi művek elemzéséhez.”

A fejezetekben gyakran esik szó a férfi-női szerepek változásáról is az évszázadok során, és ezek előnyeiről vagy hátrányairól. Előkerülnek olyan hősnők is, mint Momo, Harisnyás Pippi vagy éppen az Elfújta a szél hősnője, Scarlett O’Hara.

Rajtuk keresztül is bemutatja a két szerző, hogyan változtak a női karakterek, a velük szemben megjelenő elvárások, vagy a társadalmi keretek, amelyek közé megszülettek.

Már csak ezért is érdemes végigolvasni a művek szinopszisát, az adott történelmi kor bemutatását, és megfigyelni a női karakterek és a társadalmi megítélésük változását az évszázadok során. Az ókori görögöknél Iokaszté, Oidipusz szerencsétlen anyja teljes mértékben ki volt szolgáltatva mindkét férjének, és semmilyen döntési joga nem volt – így nem véletlen, hogy a történet szükségszerűen öngyilkossággal végződött. A középkorra eljutottunk odáig, hogy a lovagok számára a nő egy eszményített ideál, akit szolgálni kell – de ezzel párhuzamosan még a legismertebb lovagi történetben, az Artúr-mondakörben is a férfibarátság feltételezett megrontója lesz (lásd: Artúr- Lancelot-Guinevere). És még a 19. században Sir Arthur Conan Doyle is két, rettentően eltúlzott oldalát ábrázolta a Sherlock Holmes-történetek legismertebb nőalakjának, Irene Adlernek. Egyszerre volt idealizált nő, akit Holmes csak távolról imádott, és ördögien csábító, a gaztettek résztvevője is. Innen nézve a bénácska Bella az Alkonyatból, vagy Anastasia a “szürke”regényekből az emancipáció igencsak tökéletesen tökéletlen megtestesítői, akiket viszont a 21. század termelt ki magából.

Irene Adler a különböző filmváltozatokban (Forrás: http://interestingthoughelementary.blogspot.com/2021/07/she-is-always-woman-scan.html)
Irene Adler a különböző filmváltozatokban (Forrás: http://interestingthoughelementary.blogspot.com/2021/07/she-is-always-woman-scan.html)

 

És hogy a két szerző azokra az olvasókra is gondolt, akik nem a Shakespeare-összest viszik magukkal a nyaralásra, azt jelzik az olyan fejezetek, amelyekben Karl May indiános sztorijaival foglalkoznak, vagy épp a Drakula-mítosz totális átalakulását elemzik ki.

Érdemes elolvasni az elemzést arról a társadalmi korról, amelyben egy, az ellenségeit karóba húzó vajdából hősszerelmes – bár még mindig brutális – vámpír válik, majd azt is, hogyan és miért változik  a karakter a 21. században romantikus és vegán bábfigurává egy butácska leányzó kezében.

„Korábban a vámpírok a mondák és a legendák világának hátborzongató élőhalottjai voltak, akik ki akarták szívni az élő emberek vérét. Bram Stoker művének diadalmenete után az emberek elkezdtek tragikus alakokat látni bennük. Még mindig vitathatatlanul szörnyetegek, de már emberi gyengeségekkel rendelkeznek. Bárhogy fanyalognak is az Alkonyat kritikusai, hogy Stephenie Meyer tönkretett egy tisztességes horrorfilm-szörnyet, amikor egy szerelmes történetbe kényszerítette, ez eredetileg nem is az ő ötlete volt.”  

Vlad Tepes vajda, Drakula "szülőatyja"
Vlad Tepes vajda, Drakula „szülőatyja”

 

A könyv talán elsősorban az irodalom szerelmeseinek igazi csemege, akik minden új fejezetnél elégedetten bólintanak, hiszen jól ismerik a beidézett művet, értik a konfliktusait is, és talán el is gondolkodtak ezek megoldásán, vagy találtak párhuzamokat a saját vagy ismerőseik életében.

Ami a kötet hiányosságaként említhető, az az, hogy a beválogatott művek között nem található észak-európai, ázsiai vagy afrikai mű – bár erről maga a szerzőpáros is ír az utószóban, kiemelve, hogy olyan művekről akartak írni, amiket ők maguk olvastak és jól ismernek. És a könyv nem enyhén spoileres, így érdemes azokat a fejezeteket, ahol még olvasásra váró történeteket ismertet a két szerző, óvatosan olvasni.

Ennek ellenére a Pszichiáter látott már? igen szórakoztató olvasmány, amit érdemes átbogarászni esős (de napfényes) időben is.

9 /10 raptor

Pszichiáter látott már? - Zűrös hősök analízisben

Helden auf der Couch

Szerző: Claudia Hochbrunn, Andrea Bottlinger
Műfaj: pszichológia
Kiadás: Athenaeum, 2021
Fordító: Csősz Róbert
Oldalszám: 262