Képregény

Rovarok kritika: A nagypapa egy igazi náci volt, ugye?

A 18. Nemzetközi Budapesti Képregényfesztiválon jelenik meg Regina Hofer és Leopold Maurer osztrák alkotópáros közös képregénye, a Rovarok. A mű a „parancsra tettem” mögött álló ember lelkét tárja fel. És amit az alkotók a nagypapa őszinte gondolatai mögött találtak, azt talán jobb lett volna ott tartani, ahol volt. Kritika.

A holokausztirodalom szinte a II. világháború óta újra és újra elmeséli a nácik szervezett népirtástörténetét azok áldozatai (Sorstalanság) vagy elkövetői nézőpontjából (Mesterségem a halál). Teszik ezt akár verses (Radnóti Miklós, Pilinszky János), akár naplószerű módon (Anne Frank naplója), sőt más médiumok – például képregény – segítségével is (pl. Maus, Fehér madár). És bár lassan eltűnik az a generáció, amely megélte a háború éveit, a trauma nem tekinthető feldolgozhatónak, hiszen súlya további nemzedékeket terhel. A felmenők tetteivel való szembenézés élményét osztja meg a Rovarok című képregény, amelynek kiindulópontja egy interjú a nagypapával. Azzal a nagyapával, aki a család szerint kényszerből állt a németek oldalára, és amúgy is csak teherautókat vezetett. 2004-ben a nagyapa máshogy meséli el az unokájának: igazából hithű náci. És amíg él, az is marad.

A Rovarok alkotói: Leopold Maurer és Regina Hofer

Leopold Maurer szociológus hátterét bevetve von párhuzamot a nagypapa valós énjével és a háború utáni, napjainkig gyűrűző erőszakkultúra közt. Az elbeszélő gyermekkori élményei mellett a nagypapa egyes mondatai bőven vannak olyan hidegrázósak, hogy felismerjük bennük napjainkat – akár a közösségi média szélsőséges kommentjeit.

Megjelenik például a relativizálás, amikor a volt náci felemlegeti az izraeli és a palesztin konfliktust, vagy a menekültválság kapcsán azt mondja, „Hitler alatt ilyenek nem lehettek volna.”

De a néha-néha megszólaló nagymama nosztalgikus közbeszólásai bőven megidéznek olyan káros berögződéseket, mint a „régen jobb” volt – elég csak az itthon mai napig fennálló Kádár-kor iránti nosztalgiára gondolni.

“Ennek ellenére szép volt az ifjúságunk.” – részlet a Rovatok c. képregényből

A nagypapa fiatalkora és előremenetelése a Waffen-SS-ben egy 1930–40-es évekbeli, de most is figyelemre érdemes kortünetre tapint rá: a valahova tartozás vágyára és az életcél hiányára. A változó társadalmi rendszerek és határok között nehéz eligazodni, ami sok törést okozhat az önbizalomtól kezdve a stabilitás érzetben is. Viszont ha egy jól szervezett és zárt közösségbe kerülünk, ezek az érzések megszűnni látszanak, hiszen a határozott elvek mentén gondolkodó társak egymást erősítik.

A képregénybeli nagypapa számára a náci sereg ugyanúgy működött, mint manapság egy radikalizálódott véleménybuborék. 

Az évekig tartó folyamatot a monológot kísérő illusztrációk teszik igazán erőssé. Regina Hofer rajzain – aki a nagypapa visszaemlékezését mutatja be – érződik Art Spiegelman hatása, aki mondhatni megkerülhetetlen, ha holokauszt-képregényekről van szó. A képi világot viszont nem ez, hanem a széteső, majd újra összeálló képei adják. Mellettük rengeteg, panelek közé zárt felirattal is dolgozik. Funkciójuk kétrétegű: egyrészt segítik az olvasónak az időben és térben való eligazodást, másrészt pedig érzékeltetik, hogy az elbeszélő fejében lévő dolgok, amelyek másoknak szenvedést okoztak, nem jelennek meg konkrétumként, csak szavak, kifejezések szintjén léteznek az emlékezetében. Ha meg is jelenik a szenvedés, az minimalista, apránként összeálló vonalak vagy esetleg gyermekies bábuk formájában történik – kicsit a Persepolisra emlékeztetően. Ahogyan a Maus esetén, Hofer rajzain is ettől lesz még megrázóbb a felfoghatatlan pusztítás.

 

Részlet az “Álom a rókalyukról” részből

 

Jól kiegészítik ezt Maurer rajzai, aki a világháború utáni éveket meséli el. A náci hadsereggel párhuzamosan futó, a diplomatagyerekként nevelkedett unoka élményei nem olyan hatásosak, hiszen rövidebb ideig látjuk őket, és váratlanul tűnnek fel a náci nagypapa monológjai közben. De funkciójukat tekintve sajátos magyarázatot adnak arra, miért kell 2023-ban is a holokausztról beszélni.

“Csak egyszerű katona volt.”

Az unoka az emberiségellenes tetteket elkövető felmenővel néz szembe a mesélés közben. Viaskodik benne a családon belül látottak elsajátítása (kisgyerekkor) és a rossz felismerése, annak feldolgozása, hogy akire felnézett, az nem jó ember. A tinédzser évek és a nagyapa hasonló élményei egymás mellett elhelyezett állomásai – közösségkeresés, első szexuális tapasztalatok – a lázadás éveit beszélik el. A tisztán érthelmezhető képek közé vegyülnek az erőszak jelenetei: egy madár vagy beteg macska lelövése, vagy a kapus osztálytárs állandó megverése. Vissza-visszatérő momentumok, melyek egyéni szinten elbizonytalanítanak, vajon a gonoszságra való hajlam öröklődik-e. A családi keretből kitekintve pedig szomorúan arra juthatunk, hogy az erőszakra mindig van igény, és felszítani is elég könnyű lesz. Csak olyan bizonytalan idők kellenek, mint a II. világháborút megelőző esztendők.

A Rovarok sokkal inkább jelen korunkról szól, semmint egy újabb holokauszttrauma feldolgozásról.

Képei minimalista hatása adja a megdöbbenés és a letaglózás erejét. Nem hagynak nyugodni, vissza-visszatérve hozzájuk mindig felfedezhetünk valami új apró, elsőre fel nem tűnt borzalmas részletet. Az otthoni képregénygyűjteményekben méltó helyen lesz a Maus mellett.

9 /10 raptor

Rovarok

Insekten

Szerző: Leopold Maurer
Műfaj: önéletrajzi képregény
Kiadás: Nero Blanco Comix, 2023
Rajzoló: Regina Hofer
Fordító: Bayer Antal
Oldalszám: 236

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Főszerkesztő
2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.
×