Glen Cook 1984-ben megjelent regénye, A Fekete Sereg új színt vitt az akkori fantasy felhozatalba. Megbojgatta a zsánert addig meghatározó szabályokat, és stílusában is elszakadt a fennkölt, hősies, eposzi művektől. A grimdark szubzsáner megteremtője idén új magyar kiadást kapott a Tuan kiadó jóvoltából. Ennek köszönhetően pedig új közönségréteg is megismerheti a korszakalkotó regényfolyam első krónikáját, ami sötét, mocskos és addiktív olvasmányélményt nyújt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Fekete Sereg a fantasy szolgálatában
Ha a fantasyt csak felületesen ismerő embereket kérdeznénk a műfajról, vajon mi jutna eszükbe elsőre? Középkorias környezet, varázslattal és mitikus lényekkel? A gonosz és a jó örökös, sztereotipikus csatározása? Hősies lovagok csillogó páncélban, és rusnya gonoszok fekete ruhában? Akárhogy is, a fantasy mára egy igazán színes repertoárt felvonultató zsáner, ahol az is megtalálhatja a magának való olvasmányt, aki egyébként nem kifejezetten rajong a műfajért. Köszönhető ez annak is, hogy az utóbbi 15-20 évben különösen megszaporodtak azok a fantasy filmek és sorozatok, amik széles közönségréteget tudtak megszólítani. A gyűrűk ura vagy a Harry Potter hatását már ecsetelni sem kell, de a Trónok harca példátlan sikere is hozzájárult a zsáner diadalmenetéhez.
De talán George R. R. Martin regényfolyama sem létezhetne Glen Cook mára klasszikussá nemesedett műve nélkül. A Fekete Sereg ugyanis jóformán az első olyan regény, ami a fantasy csataterek mocskos realitását, és a hétköznapi katonákat helyezi a középpontba. Ezáltal legtöbben Cookot tekintik a grimdark stílus megalapítójának. A horror elemekkel is gyakran kokettáló alzsáner jellemzője, hogy bátran merészkedik olyan explicit terepre, ahonnan a tipikus zsánertársak visszafordulnak.
Főszereplői nem feddhetetlen szőke hercegek, ellenben gyakran erőszakos, megkérdőjelezhető moralitással bíró kurafik.
A csatajelenetek részletezésében nagy hangsúly kerül a kiontott belek és vér mennyiségére, az ellenség pedig mindenen átgázoló szörnyetegek hada. A kiábrándultság, cinizmus, és a hiábavalóság kéz a kézben járnak itt a gyarló antihősökkel. Cook kifejezésmódja azóta számtalan alkotót inspirált. A stílus legprominensebb szerzői között tisztelhetjük Ian Watsont (Warhammer 40K), Joe Abercombie-t (A penge maga), Steven Eriksont (A Malazai Bukottak Könyvének regéje sorozat), Mark Lawrence-t (A tövisek hercege) és persze a már említett Martint.
HIRDETÉS
Amiben Cook könyve igazán újdonságot tudott hozni, az a zsáner ellenére is kézzelfogható valószerűségben érhető tetten. Ezt a realisztikus hatást pedig azért is tudta meglepően hitelesen tálalni, mert a regénybe személyes élményeit is beledolgozta. Cook ugyanis korábban tengerészként szolgált az USA fegyveres erőinél a vietnámi háború idején – noha az éles bevetést megúszta. Karaktereit, és a harcokra adott reakcióikat így első kézből származó forrásra építkezve tudta megalkotni. A hatás pedig nem marad el.
Kedves hadinaplóm
A Fekete Sereg – Az első krónika egy elit zsoldossereg hányattatásairól szól, akik a regény kezdetekor immár 400 éve szolgálják azt, aki a legtöbbet fizeti a szolgálataikért. Már a Cooktól kapott időbeli távlat is jelzi, hogy nem vidám időkbe kalauzolja az olvasót. Az idegenvezetésben Vészmadár, a sereg orvosa és krónikása lesz a szerző segítségére. A regény epizodikus struktúrája kicsit olyan hatást is kelt, mintha a történetíró által papírra vetett események sűrűjébe csöppennénk. Nincs felvezető, bemutató, összegző írás a seregről, sem a tágabb kontextusról. Vészmadáron keresztül Cook egyből egy csata közepette kezdi el bemutatni a zsoldosokat és helyzetüket.
A kezdeti zavarodottság és balladai homály fokozatosan oszlik szét, amikor is Vészmadár közbeszúrt megjegyzései tágítják a megértési horizontot és karakterrajzokat.
Ez az írói stílus hirtelen könnyen kizökkentőnek hathat, de éppen ugyanilyen hamar meg is szokható. Sőt, a krónikás szubjektív nézőpontját elfogadva még világosabbá is válik az írói cél, miközben az olvasói élmény is egyre mélyül. Kockázatos vállalás ez Cooktól, ami nem fog maradéktalanul mindenki kedvére tenni. De a regény kontextusába helyezve élvezhetővé és végső soron immerzívvé válik.
Vészmadár és a zsoldos kompánia történetébe éppen egy váltás során kapcsolódunk be. A seregnek egy gyakorlatilag minden szempontból tarthatatlan szerződésből kéne kihátrálnia, hogy egy jobb megbízást kapjanak. Ekkor persze előkerül a sereg dicső múltja, a belső becsületkódex. De a Fekete Sereg világában is csak a pénz az úr. Az új ajánlat azonban sokkal nagyobb elköteleződést, és sokkal rosszabb nívót kínál, mint amiben eddig része volt a zsoldosoknak. Úgy tűnik ugyanis, hogy mindent figyelembe véve egy konfliktus rossz oldalára kerültek. A Fekete Sereg évszázadokra nyúló lore-jának elemezgetése nélkül legyen elég annyi, hogy a korábbi hatalmát visszaállítani kívánó rejtélyes Úrnő zsoldjába szegődtek. Velük szemben pedig a jóslatok alapján megváltójuk, a Fehér Rózsa eljövetelét váró lázadók állnak.
A történetbonyolítás nagy turpissága pedig az, hogy a külső szemszögből nemes célért küzdő lázadók is ugyanolyan rohadék tettekre képesek, mint a reguláris katonák, vagy a Fekete Sereg zsoldosai. Miközben az is kiderül persze, hogy a Fekete Sereg sem teljesen vérre szomjazó pszichopatákból áll.
A jó a rossz vagy a rossz a jó?
Mindent összevetve pedig talán az Cook legnagyobb eredménye, hogy úgy tudja összezavarni az olvasó morális iránytűjét, hogy valójában fel sem tűnik. Például képes arra, hogy az egyik főszereplő karaktert olyan módon vezesse be, mint aki hidegvérrel képes leszámolni ellenlábasaival és még a szeretőjével is. Csakhogy, a későbbiekben pedig az egyik legvédelmezőbb és legerkölcsösebb fickóként mutassa meg. De képes arra is, hogy szimpatikus figurákat rövid időre a szarba mártson, hogy újra küzdeniük kelljen az olvasók kegyeiért.
A szereplők ilyen fajta rétegzett és komplex ábrázolása ezért éppúgy táncba hívja az olvasók érzelmekre alapuló rokonszenvét, mint tágabb kontextusba helyezett racionalitását.
A Fekete Sereg kiemelt karaktereit övező humanista megközelítés viszont értelmezéstől függetlenül is segíti a történetmesélést. Mert valójában nem hősöket, vagy követendő példaképeket, archetípusokat látunk megelevenedni. Cook személyes, katonaságnál töltött évei itt öltenek valójában testet, és a fantasykörnyezet ellenére is kifejezetten realisztikus figurákkal találkozhatunk. Még akkor is, ha értelemszerűen csak páran vannak előtérbe helyezve. Kezdetben furcsa lehet, hogy egy több tízezer fős seregből csak ugyanazzal a pár kiemelt karakterrel találkozunk minduntalan. Hiszen a többiek úgyis feláldozható ágyútöltelékek.
A csaták sűrűjébe viszont ritkán pillanthatunk be. Ezért ismét csak Vészmadár nézőpontja tehető felelőssé. A leginkább titkos küldetésekkel megbízott karakter jobbára kimarad a harcok sűrűjéből. Már csak azért is, mert hivatásánál fogva is értékes katona. Másfelől pedig a regény idézőjeles “főgonoszának” is kedvencévé válik. Amikor viszont a csaták hatásának részletezésére kerül sor, ott is Vészmadár látásmódja érvényesül. Csak akkor orvosként.
Így amikor A Fekete Sereg a csataterek borzalmának részletezésére hagyatkozik, akkor is hozza a zsigerig hatoló érzékletességet.
Hiába katonai grimdark fantasy regényről van szó, egyáltalán nem dicsőíti a háborút. Miért is tenné? Célja pontosan az elrettentés, a borzalmak hangsúlyozása, így az erre érzékenyebb olvasók talán jobb is, ha kerülik a könyvet. Cook korábban említett személyes hatásai által pedig egy sajátos Vietnám trauma-feldolgozásként is értelmezhető. Ahol a fantasykörnyezetbe helyezett cselekmény inkább a megküzdést szolgálja, mint az eszképizmust.
Fekete Seregnek fekete a vége
Ugyanakkor bármennyire is legyen cinikus, vagy elsőre nihilistának ható a regény összhangja, A Fekete Sereg igenis tele van reménnyel. Reménnyel, hogy a sereg egyszer majd visszatér a “helyes” útra. Reménnyel, hogy a jó ismét felülkerekedik. Vagy legalábbis a kevésbé rossz fog uralkodni. Reménnyel, hogy a sok szar tett és gondolat után is ott rejtőzhet bárkiben a jó, ami valamiféle megváltást jelenthet. Cook így főleg az utolsó harmadban az érzelmekkel sem spórol. A szenvtelen, stratégiai látószögből követett csatajelenetek elképesztően brutális leírása után képes két katona elválását is férfiasan súlyos érzelmekkel ábrázolni. Enyhén spoilereket érintve pedig (már ha beszélhetünk ilyenről egy majd’ negyven éves regény tekintetében) még a kezdetben rejtett testvérharc is sokkhatásként csap le az olvasóra.
A Fekete Sereg tehát hiába sorakoztat fel számos klasszikusan a fantasyvel társított elemet. Legyen szó akár élőhalott mágusokról, repülőszőnyegekről, vagy a tömegpusztító fegyverek (pl. napalm bomba) metaforájaként bemutatott varázslatokról. A mélyére tekintve mégiscsak egy olyan háborúellenes mű, ami előtérbe helyezi a fronton harcoló katonák kapcsolatait és bajtársiasságát a csaták végkimenetelével szemben. De a horrorral kacérkodó, katonai fantasy könyvként is simán szórakoztató olvasmány a maga nemében (Kornya Zsolt remek fordításának is köszönhetően). Már ha valaki képes megszokni a stílusát, és a fekete humorral tarkított kendőzetlenségét.
