HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

A You 4. évadából az izgalom angolosan távozott – kritika

A harmadik évad után nemigen tudta elképzelni az ember, hogy mit is várhat még ettől a sorozattól, de az első öt rész alapján valószínűleg nem ezt. You kritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A Netflix egy hónap eltéréssel teszi közzé a 4. évad félbeszedett részeit. A teljesen más környezetbe helyezett sorozat első öt részét már magáévá is tehette a nézőközönség. A harmadik évad végén ugyanis Joe, miután eltette láb alól feleségét, megrendezi a saját halálát, majd gyermekét (aki iránt egyáltalán nem vágyódik úgy, mint a beteljesületlen szerelme Marienne iránt) és amerikát hátrahagyva új életet kezd. 

Új álcája Jonathan Moore professzor, aki irodalmat oktat London egyik egyetemén. Hiába a szőrösebb külső és az új személyiség, Joe Goldberg nem képes lerázni magáról a múltat. A férfi narrációja továbbra is végigkíséri a sorozatot, az első részben ezt talán kicsit túl is tolták. Értjük, hogy változtatni akar, nem kell ennyiszer a szánkba rágni, a tettei is megmutatják, hogy bár próbálkozik, mégsem megy neki olyan jól, mint azt elvárja önmagától.

A kukkolásra és a mások utáni nyomozgatásra egyáltalán nem tud magának megálljt parancsolni, ráadásul erre az is rásegít, hogy bekerül egy olyan elit közegben, amelyről álmodni sem akart. Mint kiderül, pechére.

Joe egyetlen emberrel kezd el szimpatizálni, Rhys (Ed Speelers) a nép emberéből lett gazdag író, akivel már első beszélgetésre jól megértik egymást. A dolgok hamar elfajulnak, az elit társaság számtalan titkot hurcol a vállán, amelyek nagyrésze amolyan tipikus Netflixes húzás, és csak arra játszik, hogy még nagyobb undort szüljön a feltehetőleg nem arisztokrata nézőkben. A karakterek többsége egyébként elhanyagolható szerepét tekintve, csak sablonos kellékek, akik azért vannak, hogy eggyel több és kicsit másabb elitet mutassanak be. Leginkább kirí közülük a galériatulajdonos Kate (Charlotte Ritche), aki Joe érdeklődését is felkeltette, bár korántsem akkora hévvel, mint előző “szerelmei”. Kettejük kapcsolata inkább hat erőltetett, kötelező elemnek, mint új reménynek a szebb jövő felé. 

HIRDETÉS

Új élet reményében

A pénz és belterjes kapcsolatok hálója gyorsan egy olyan helyzetbe rángatja Joe-t amelybe a legkevésbé sem akart kerülni. Főszereplőnk egy alkoholos, drogmámoros este után egy hullát talál a lakásában. Később pedig egyértelművé válik, hogy valaki rá akarja terelni a gyanút, mint kívülálló, csóró tanárra. A társaság tagjai egytől egyig gyanúsak, kivéve talán Lady Phoebe-t (Tilly Keeper), aki a kezdetektől felkarolta főszereplőnket. A tettes pedig nem áll le egyetlen gyilkosságnál, ráadásul elkezd fenyegető üzeneteket küldözgetni Joe-nak. A médiában csak “Gazdagzabáló” névre keresztelt sorozatgyilkost neki kellene leleplezni, mielőtt kiborul a múltbéli bili. Joe azonban nem bizonyul olyan jó nyomozónak, mint amikor az éppen aktuális szerelmeiről kell kutakodni.

A You negyedik évada semmiképp nem mondható pörgősnek, inkább óvatosan puhatolóznak, akárcsak ez a Jonathan Moore inkognitó mód. A Netflix megpróbálja abba az irányba terelni az egész sorozatot, hogy a gyilkosból áldozatot csinál, akinek időnként fel-felvillannak múltbéli szörnyűségei. Az egész félévad arra van felépítve, hogy Joe legyen az, akinek a néző szurkol. Ennek kiváló felvezetése volt a harmadik évadban Love, akit jobban meggyűlöltettek velünk, mint magát a főszereplőt. Folyamatosan adtak Joe karakteréhez apró jótetteket, amelyek kvázi felülírták azt a tényt, hogy emberünk bizony egy pszichopata, aki rendszeresen embereket gyilkol és tart rettegésben. 

Teljes az összhang

Arról nem is beszélve, hogy bizonyos dolgok csak félvállról vannak megemlítve (Joe gyereke), vagy hirtelen elvarrva (após bosszúja, vagy Marienne rögeszmés követése európába). Az első hulla eltüntetésével letudták, hogy Joe milyen alaposan képes eltüntetni testeket, a többi halott eltüntetésének “izgalmát”, vagy a rizikófaktort, hogy lebukhat egyszerűen átugorták.

De ha nem a lebukás lehetőségének izgalmával akarták a közönséget feszültségben tartani, akkor mivel? Mert mással sem igazán sikerült.

Ha már ilyen nyomozósra vették a farbát, akkor a krimikre jellemző legjobb elemeket alkalmazhatták volna a sorozatban.Főleg, hogy Joe is elkezd megismerkedni az általa lesajnált krimi műfajával.

A You évadkezdő része után gyorsan ellaposodik a sorozat, egyre nehezebb belekezdeni a következő 50 perces részbe ahogy csordogál a történet előre. Izgalmasnak nem mondható, inkább csak a sorozat szeretete iránti hűség nézeti tovább a fejezeteket. Illetve a remény, hogy végre felpörögnek a dolgok kicsit, Joe pedig nem próbál meg más lenni, mint ami. Én bízom benne, hogy nem húzzák tovább a sorozatot, hanem olyan lezárást kap, ahol mindenki elnyeri méltó büntetését. Még akkor is, ha a Joe-féle figurák a való életben sosem kapják meg azt, ami járna nekik. Az utolsó rész természetesen leleplezi a gyilkost, de tartogat még annyi rejtélyt, hogy azért kíváncsiak legyünk a folytatásra. Na nem túl hevesen, de azért az évad második felét beharangozó előzetesben felvillanó Love alakja felteszi mindenkiben a “hogy a p*csába” kérdést. 

  1. március 9-én remélhetőleg megkapjuk a válaszokat a You 4. évadának folytatásában. 

6 /10 gazdagzabáló raptor

Te 4.évad

You

pszichothriller
5 epizód
Premier: 2023. február 9.
Csatorna: Netflix

Fantasy és dinoszaurusz rajongó könyvmoly vagyok. Előszeretettel olvasom kádban és csak olyan képregényeket gyűjtök amelyekben tetszik a rajz. Célom, hogy zseniálisan megírt könyveket tukmáljak az emberiségre. Szeretek érdekes interjúkat készíteni, szóval azokat is olvassátok el!