Film

5-25-77: A nap, amikor megállt a Föld, hogy megnézze a Star Warst

Ugyan a hivatalos Star Wars napot május 4-én tartják, a saga első részét azonban május 25-én mutatták be – méghozzá 1977-ben. Az 5-25-77 (munkacímén és a továbbiakban csak ’77) ezt a napot és ezt az évet mutatja be a Csillagok háborúja első rajongójának szemszögéből, akinek elsők közt volt szerencséje megnézni a készülő filmet. Csak egy effektmentes demót látott, de még ettől is akkora fanatikussá avanzsált, hogy hazaérve szülővárosába prófétaként hirdette a mindent megváltoztató sci-fi örömhírét – persze süket fülekre találva.

1999 környékén, a Baljós árnyak bemutatása előtt a rajongók már világszerte lázban égtek. De nem csak a készülő előzmény tartotta őket izgalomban: két másik film híre is felröppent ugyanis. Az egyik a Fanboys terveiről szólt, amelynek cselekménye a Baljós árnyak körül forgott. Egy olyan Star Wars-őrült haveri társaságról szólt, amelynek egyik tagjáról kiderül, hogy halálos beteg – így már nem érheti meg a várva várt bemutatót. Barátai azonban nem hagyják cserben: egy road movie keretében betörnek a George Lucas főhadiszállására, a Skywalker Ranchre, hogy megszerezzék a bemutatásra váró kópiát. Mire a Fanboys elkészült tíz évvel később, már lehetett tudni, hogy az Episode I-ért nem volt érdemes megfeszülnie a fanoknak: a rajongói film jobb szórakozásnak bizonyult nála, és végül csak A Sith-ek bosszúja teljesítette be a prequel trilógiához fűzött reményeket. Volt azonban még egy film az új trilógia és a Fanboys mellett, amit a kemény mag ’99 óta sem felejtett el, de amiről már azt hihették, hogy végleg lemondhatnak róla… Ez volt a ’77, ami ugyanúgy egymillió évig készült, mint a az film, aminek emléket állít, vagyis Az új remény. Utóbbi már a 45. életévét is betöltötte, mire nagy sokára megszületett ez a hozzá írt szerelmes levél. De megérte-e várni rá 18 évet?

A válasz ez esetben attól függ, milyen filmeket szeret valaki.

Annak, aki él-hal a Csillagok háborújáért, de a hibáit is látja, és mégis szereti – melegen ajánlott a ’77.

Ha viszont valaki a technikailag tökéletesen kivitelezett filmeken kívül minden másra legyint, akkor aligha neki készült ez a darab. Távol áll ugyanis a stúdiók professzionális, de gyakran steril iparosmunkáitól – viszont ennek a független, sőt néha már amatőrnek ható filmnek valóban szíve van.

A kicsit hosszúra nyúló intróból kiderül: Patrick Read Johnson (főszereplőnk, aki nem más, mint maga a rendező) 8 éves korában látta a 2001 Űrodüsszeiát, és a film teljesen megbabonázta: véglegesen módosította a tudatát. Innentől kezdve valóságot sci-fiken és filmeken keresztül látta, és folyton újabb filmprojektekbe vágta a fejszéjét. Forgatott folytatást a Cápának, a Párbajnak vagy épp A majmok bolygójának. Persze próbálkozásai mindig csak addig tartottak, míg le nem csapta a biztosítékot, fel nem gyújtott valamit, össze nem törte szülei kocsiját, vagy az öccsét nem felejtette szkafanderben a garázs plafonjáról fellógatva. Aztán jöhetett az újabb, még nagyobb projekt… Végül úgy érezte, kinőtte már azt a kisvárost, ahol született, és elege van abból, hogy senki sem osztozik az álmaiban. Vagy talán mégis: az anyukája lesz ugyanis, aki végül lenyomozza példaképét, Douglas Trumbullt (a 2001 és a Harmadik típusú találkozások effekt-felelősét, a Silent Running és az Brainstorm rendezőjét), hogy összehozzon vele egy találkát.

A találkozás végül megtörténik, de valami egészen más, váratlan élmény is éri még Patricket hollywoodi útja során: beviszik egy hosszú ideje készülő mozi, a Csillagok háborúja kulisszái mögé. És nemcsak a maketteket veheti kézbe, de egy korai változatot is mutatnak neki a filmből.

Ő persze nem csak egy filmet lát: hanem az új szerelmét, ami talán mindenki mást is megbabonázhat — úgy, mint őt anno a 2001. És ezzel együtt mindenkiből hozzá hasonló filmgeeket varázsolhat, ő pedig megszűnhet kisvárosi különcnek lenni.

A film nagy témája, hogy az élet mennyire szólhat a filmekről és mennyire a kapcsolatokról. Patrick egy világos dilemmával szembesül ezt illetően, és egyértelmű a választása, de közben a ‘77 épp ebben nem jut döntésre: a filmek világát ugyanúgy megidézi, mint a kisváros zsebuniverzumának karaktereit, minden bonyodalmukkal együtt, ami egy útkereső kamasz vállára nehezedhet. Ugyan a játékidőt szükségtelenül nyújtják egyes töltelékkonfliktusok, a film mégis elemében tud lenni, ha szerelmek kezdetéről, barátságok végéről vagy kapcsolatokról általánosságban beszél. Az ominózus premier napján pedig végül persze a Föld egyáltalán nem áll meg, de még a kisváros sem – sőt. De akkor már nem is olyan biztos, hogy csak a Csillagok háborúja számít, vagy inkább a mi életünk filmje. 

Nem kertelek: a ‘77 egy állatorvosi lónak is tűnhet a hibák szempontjából. Egy-két kínosabb kalamajka, el-eltűnő cselekményszálak, jelenetek közben elfelejtett szereplők, összességében kissé kaotikus történetvezetés jellemzik — utóbbi a fókusz már említett eldöntetlenségéből fakad. Ráadásként erőltetett motívumok, átgondolatlan szimbólumrendszer, szükségtelen speciális effektusok és kihagyott magas labdák is felbosszanthatnák a nézőt. Hogy mégsem annyira bosszantóak, az részben a meggyőző színészeknek köszönhető, akik nyilván nem az Oscarra pályáznak itteni alakításaikkal, mégis láthatóan otthon érzik magukat ebben a világban. Gondolok itt az anyát alakító Colleen Camp, a legjobb barátot játszó Steven Coulter és különösen a főszereplő, John Frances Daley játékára (utóbbi forgatókönyvíróként és rendezőként is ismert: a Pókember: Hazatérés társszerzője, a közelgő Dungeons & Dragons-filmnek pedig rendezője is). 

A film tehát meglehetősen kaotikus, hibái azonban egyfajta szertelenséget, zabolátlanságot is kölcsönöznek neki. Könnyebb megengedőnek lenni vele szemben már csak azért is, mert nem veszi magát túl komolyan: már az első snitt is azt ábrázolja, ahogy Patrick egy rendezői visszaemlékezés leforgatását elképzelve bambul bele a kamerába. Kaotikusság ide, komolytalanság oda, a film összességében mégis elég életszagú ahhoz, hogy sok-sok geek magára ismerhessen benne. 

És nem csak egy jólesó ismerősség, vagy a bénázó kamasz iránti szimpátia okán érdemli meg a film, hogy megszeressük. Mondani szeretne nekünk valamit arról is, miért szerethetjük a filmeket  — legyenek akár mágikus darabok, mint a Star Wars, vagy épp bájosan amatőr próbálkozások, mint maga a ‘77. És ez korántsem pusztán az eszképizmusban merül ki vagy az értelmezési lehetőségek végtelenségében:

ezek a filmek, legyenek bármilyen fantasztikusak is, az életünkhöz kapcsolnak vissza minket. Igyekszünk megtalálni azokat, akik úgy szeretik őket, mint mi, igyekszünk másokra is átragasztani a szeretetünket irántuk, sőt általuk értelmezzük és látjuk a saját valóságunkat is.

A filmek kifejezetten vízválasztóak lehetnek élettörténetünkben: a ‘77 egyik kulcsjelenetében kiderül például, hogy hogyan kapcsolódhat össze Patrick forgatási mániája szülei válásával, és komoly dimellákat okoz, hogy vajon lehet-e valódi barátja vagy igaz szerelme, akit a kedvenc filmjei hidegen hagynak. A filmek szeretete is csak a kapcsolatainkról szólna? Alárendelhetjük-e a kapcsolatiankat a filmrajongásunknak? Ehhez hasonló kérdések rétegzett felvetésének köszönheti a ‘77, hogy nem csak egy Star Warshoz írt lábjegyzetként érdemes kezelni — és ezzel túl is nő nagytestvérén, a Fanboyson.

A ‘70-as évek Amerikájának hangulatát is jól hozza — legalábbis amennyire akkori filmekből ismerhetjük ezt az évtizedet. Utánozza opereratőri munka tekintetében is, és nemkülönben a zenéivel, ami megidézett filmklasszikusok fő témáitól a Queenen át a 10cc-ig terjed. Konkrétan az Alan Parsons Project kultikus sci-fi tematikájú lemeze, az I Robot szinte végig szerepel (talán csak épp a legjobb szám maradt ki).

A ‘77 megkésett, 2022-es bemutatásával rendezői visszaemlékezések dömpingjében landolt. A közelmúlt hasonló alkotásai közül a feldolgozott évtized és az értelmetlen kalandok halmozása a Licorice Pizzával kapcsolja össze, másban viszont az Apollo 10 ½-hez hasonlít inkább, mert erős benne a sci-fi faktor és a fikció  itt is összeszövődik a valósággal, ha ezúttal a cselekményben nem is, csak dekorációként és szimbolikusan. 

Egészen megdöbbentő azonban a film hasonlósága egy másik ‘22-es önéletrajzi darabbal: Spielberg Fabelman családjáról van szó. Sorolni lehetne itt a közös pontokat, kezdve a vicces gyerekkori forgatásoktól a szülők viszonyáig. Az összehasonlítás pedig több fronton sem feltétlenül kedvez a ‘77-nek: Spielberg ugyanis biztos kézben tartja a film egészét, sőt egészen zseniálisan viszi vászonra életének néhány varázslatos pillanatát. Példaképként ő maga fel is tűnik a ‘77-ben, mert az utóbbi film főszereplője összetalálkozik vele a 3. típusú találkozások forgatásán (mondjuk itt jóval fiatalabb színész alakítja, amit talán Patrick vele való azonosulása indokolhat). Hogy a ‘77 mégsem csupán a szegény ember Fabelmanseként említhető, az egészen eltérő stílusának köszönhető. Spielberg komoly hangvétele itt teljesen hiányzik, inkább a szórakoztatáson van a hangsúly, és míg Spielbergnél meglepő módon a fantasztikus filmek teljesen kimaradnak, itt magas a már emlegetett sci-fi faktor. 

Ráadásként

Patrick karaktere két szempontból azonosulhatóbb is, mint a fiatal Spielberg alteregója. Egyrészt Patrick túlzásokba eső rajongásával sokkal inkább hasonlít a mai értelemben vett geekekhez, és a filmnézés iránti lelkesedése is átélhetőbb. Másrészt technikai érzéke révén Spielberg útja jóval egyértelműbben vezet az álomgyárba, míg Patrick szimpatikusan botladozik csak azon a bizonyos felfelé vezető úton

— nem véletlenül képed el a filmben, ahogy Spielberget hallgatja filmes zsargont darálva (itt még a mi Vilmosunk is említésre kerül). És bár jóllehet Patrick Read Johnsonból már nem lesz olyan legenda, mint amilyen Spielberg vagy Trumbull, fűződik pár olyan film a nevéhez, ami a maga idejében kellemes kikapcsolódást nyújtott (pl. Szabadnapos baba, Sárkányszív), nem is beszélve arról, hány filmhez járult hozzá effektek terén. Életművének pedig — minden csiszolatlansága ellenére — egyértelműen a ‘77 a betetőzése.

8 /10 raptor

5-25-77

'77

dráma-vígjáték
Játékidő: 113 perc
Premier: 2022. szeptember 08.
Rendező: Patrick Read Johnson

Szerző

Filozófiával foglalkozik a Pázmány tanáraként és kutatóként. A sci-fi a hobbija — ezen belül is elsősorban a filmek. Több beszélgetős csatorna munkálataiban vesz részt, és egy ideje sci-fik és a filozófia viszonyáról szóló videók szerkesztésében is aktív a FiloVízió csatornán.

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image