Sorozat

A Midnight Club horrorisztikusabb a könyvnél, de az érzelmesség a helyén maradt

A Midnight Club (magyarul Az éjféli klub) sorozatadaptációja megőrzi Christopher Pike azonos című művének alapjait és kulcsfontosságú fordulatait. Ugyanakkor a Mike Flanaganre jellemző szociális érzékenységgel és easter eggekkel is kibővíti. Mint ahogy Pike további műveiből is táplálkozik, de még új, folytatásra lehetőséget biztosító irányokba is tapogatózik. Ez pedig csak jót tesz az amúgy kurta, és a borzongató horror ellenében inkább érzelmes, spirituális érdeklődésű forrásműben rejlő parafaktor tiszteletteljes kiteljesedésének. Sorozatkritika.

A hajdaniakra, az eljövendőkre

Ahogy azt korábbi könyvkritikánkban is megjegyeztük, Christopher Pike műve nem igazán nevezhető horrornak. 

Az Éjféli klub nem félelmetes, nem rémisztő, de még csak nem is misztikus. Ezeket a jelzőket lehántva azonban egy érzelmileg túlcsordult történetet kapunk, életről és halálról, szerelemről és megbánt döntésekről.

Éjféli klub könyv: Még ha a halál árnyékában járunk is, a történetek vigasztalnak minket

A hospice-ban töltött idejük alatt a fiatal lakók tartalmas kapcsolatokat kötnek, aminek egyik eszköze a ház könyvtárában együtt töltött idő. Ahol pedig sztorizgatással szórakoztatják egymást. Meséléseik közben pedig jobban megismerjük őket, mint a szimpla leírásokból. A halál küszöbén létezve pedig mégis sokakban ott motoszkál a remény, valamint a méltóságteljes búcsúzás igénye. A könyv ettől a szomorú, mégis elfogadásteljes sorsvárástól válik igazán szívszaggatóan melankolikussá. Még a hatásvadászatot is kerüli, pedig a lehetősége meglenne egy giccses drámázásra. 

Pike művének mozgóképre adaptálására pedig keresve sem találnánk jelenleg alkalmasabb alkotót, mint Mike Flanagan.

Nemcsak azért, mert Flanagan azon kevés kortárs, dedikáltan horrorrendezők egyike, akik az irodalmi adaptációkat is egyedi látásmóddal, kreatív vizualitással tudják megközelíteni. Mert kivételes zsánerérzéke megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor a Midnight Club kisregényalapjának tartalmi része is érezhetően közel áll Flanaganhez. Az élet-halál viszonya, a túlvilági élet, vagy a bensőséges emberi kapcsolatok – akár rokoni, párkapcsolati, vagy baráti síkon – szintén megtalálhatóak műveiben. Mint ahogy a szellemek, mentális terhek zavarrá, betegséggé alakulása is. Minden adott volt tehát egy remek feldolgozáshoz. Spoiler: A Midnight Club pedig tisztességgel teljesíti is az előzetes ismeretekből méltán elvártakat. 

Miránk most, és rájuk odaát

A sorozat alapja megegyezik Pike kiinduló szituációval. A 18 éves Ilonka (Iman Belani) jelen esetben pajzsmirigyrákkal kerül az ezúttal Brightcliff nevezetű hospice-ba. Halálos beteg lakótársai kedvesen fogadják, de új lányként rengeteg felfedezni való van még a házban. Például, hogy szobatársa, a mindig szarkasztikus, szabadszájú Anya (Ruth Codd) hová igyekszik éjfélkor. Ilonka követi a lányt úticélja felé, a könyvtárba, ahol a többi fiatal már köntösben, italokkal készül a napi történetmesélős gyűlésükre. 

Amikor Ilonka lebukik, rövid időn belül ő is a Midnight Club nevű asztaltársaság részévé válik. A halálra várakozva saját megnyugtatásukra és szórakoztatásukra, burkoltan pedig életükre, személyiségükre jellemző félelmetes sztorikat prezentálnak egymásnak.

Egyik alkalommal abban is megegyeznek, hogy aki először távozik a másvilágra, az valamilyen módon megpróbálja felvenni a kapcsolatot a többiekkel.

Nem mindenki nyugodott bele azonban a sorsába: ezoterikus módokon próbálják meg kijátszani a halált. A házban azonban furcsa események sora veszi kezdetét, néhányukat látomások is gyötrik. A jelenések azonban nem  különös álomképek, mint kiderül, nagyon is sok közük van a Brightcliff történelméhez.

Nyíltan vagy rejtve, itt, de mégsem itt

A Midnight Club Flanagan feldolgozása tiszteletteljes, egyben logikus módon értelmezi és gondolja tovább Pike könyvét. Vagyis pontosabban könyveit. A fiatalok által mesélt sztorik nagyrésze ugyanis nem Az éjféli klub kisregény saját történeteiből, hanem Pike más műveiből lettek átemelve. A magyarul egyelőre nem elérhető történetek (pl. The Eternal Enemy, Road to Nowhere, Witch, The Wicked Heart) ugyanakkor nagyon is organikusnak hatnak. Miért is ne lennének azok, hiszen a klubban előadott meséknek az a lényege, hogy a mesélőikről mondjanak el fontos adalékokat. Flanagan víziójában pedig erre ugyanúgy alkalmasak Pike más elbeszélései, mint az alapműben működő, de gyakran spirituálisba hajló sztorik.

Nem mellesleg így jogosabbá válik a horror jelző is.

Az újonnan beemelt Pike történetekben sokkal erősebben jelen van a borzongás, de az egzisztenciális krízisek előidézésének igénye is.

Ezt a hatást pedig Flanagan és rendezőtársai maximálisan ki is használják. Mégpedig úgy, hogy az egyes történetek zsánereihez vizuálisan, a műfaj nyelvezetéhez stilárisan alkalmazkodva jelenítenek meg.

Így tehát egyaránt van film noir-okat idéző bűnügyi történet és időutazós sci-fi. De brutális pszichothriller, a sors megváltoztathatatlanságáról szóló boszorkánysztori, és jump scare-ekben gazdag kísértethorror.

Ez utóbbiban Flanagan még szellemes módon (nem szándékos a szóvicc) a kortárs horrorok egyik rákfenéjéről, a túlhasznált ugrófrász alkalmazásáról élcelődve fejti ki véleményét. Az epizód jelenleg Guinness rekorder is, a legtöbb televíziós műsorban felhasznált, azaz jelen esetben 21-szer ellőtt jump scare-rel. Innen is gratulálunk! 

A halál is csak valaminek a kezdete – erre tanít a Midnight Club

Ahogy pedig már szóba került, a forgatókönyv írásakor arra is figyeltek, hogy az egyes kis történetek reflektáljanak mesélőikre. Az elbeszélt sztorik mögött meghúzódó motivációk és tépelődések jól egészítik ki a karakterek valós interakcióiból leszűrhető személyiségjegyeiket.

Ráadásul amint az egy Flanagan sorozattól elvárható, a paráztató cselekményelemek felé helyezi a karakterdinamikában rejlő drámai potenciált.

Ez pedig mindennél többet ad hozzá az elsődleges értelmezési rétegéhez, a néhol jogosan erőlködősnek ható kísértetnarratívával szemben. Még úgy is, hogy mentalitástól függően a cselekmény pörgőssége hagyhat némi kívánnivalót maga után. Így viszont a horrorból kölcsönzött hatásmechanizmusokba csomagolt felszínnel együtt is egy ízig-vérig tragikus, karaktercentrikus, keserűen reménytelinek mutatkozó tinidrámát kapunk. Pozitív értelemben, természetesen.

A Midnight Club tehát elegánsan tartózkodik a szájbarágástól, és a hatékonyan alkalmazott történetmesélésnek következtében kerek-egésszé áll össze. Legalábbis a meglepő végső képsorokig, ami csak részben megjósolható fordulat. Ám ezzel együtt is rengeteg kérdést vet fel mind a hospice-szal és egyes szereplőkkel, valamint az esetleges folytatással kapcsolatban. Ha pedig mégsem kapna zöld utat a második évad, Flanagan egy interjúban szögezte le, hogy Twitteren mindent elárul majd a tervezettekkel kapcsolatban.

Ne fájjon a búcsúzás

A Midnight Club szereplőgárdájára sem lehet különösebb panaszunk. Mindenki jól hozza a szerepét, de mégis érdemes kiemelni Ruth Codd-ot az amputált lábú, kerekesszékes Anya szerepében. Épp úgy hitelesen és szórakoztató módon képes megjeleníteni a karakter távolságtartó, néha irritálóan keserű és cinikus oldalát, mint a megbánásokkal teli, magányos és tragikus énjét. A játékában esetlegesen fellelhető túlzások pedig éppen, hogy a cinizmusa mögé bújó, kifejezetten érzékeny lány megjelenítését szolgálják.

Flanagan Pike adaptációja pedig minden ízében remek átemelése és továbbgondolása az alapanyagnak.

A megidézni kívánt korszak hangulata izzadságmentes, a lassabb történetmesélési tempó ellenére pedig egy érdekes, kellően misztikus és tragikus sorozat kerekedett. A tempó komótosága pedig ugyanúgy előnye, mint ahogy hátránya is lehet sok nézőnél. Reméljük azért, hogy a nézettségi mutatókon nem fog múlni a széria sorsa, hiszen a záró cliffhangerben rejlő kérdések újabb epizódokon kibomló válaszok után kiáltanak. Hátha elég hangosak lesznek azok a kiáltások.

8 /10 haldokló raptorfióka

Az éjféli klub 1. évad

The Midnight Club

lélektani dráma/thriller/horror
10 epizód
Premier: 2022. 10. 07.
Showrunner: Mike Flanagan
Csatorna: Netflix

Szerző

Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image