Christopher Pike klasszikussá nemesedett könyve, A The Midnight Club – Éjféli klub az ősszel esedékes Netflix sorozatadaptáció előtt megérkezett Magyarországra is. Bár az 1994-es kisregényt a tinihorror könyvek közt tartják számon, a jelző nem teljesen állja meg a helyét. A horror ugyanis nem a zsánertipikus elbeszélésmódban rejlik. Hanem az ábrázolt személyes szituációkban. A nyomasztó, szívszaggatóan szomorú helyzetből mégis képes egy reményteli, kedves és megható sztorit varázsolni. Kritika Christopher Pike The Midnight Club – Éjféli klub című könyvéről.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ifi horror itthon
Ahogy a horrorirodalom, úgy annak ifjúsági tagozata is marginális helyzetben van itthon. Persze, Stephen King egyeduralma megdönthetetlennek látszik, ahogy a lovecrafti – vagy annak titulált – művek népszerűsége is egyre nagyobb teret hódít. Újabb hangok viszont ritkán és kis számban kerülnek be a hazai körforgásba. A fogyásokból pedig az látszik, hogy egy elhivatott vásárlói rétegen kívül nem találnak szélesebb körű olvasótáborra. A gyerekeket, fiatalokat megszólító félelmetes művek sincsenek jó helyzetben. Pláne, ha valaki nem a vámpíros, vérfarkasos, angyalos szerelmi történeteken keresztül képzeli el belépőjét a zsánerbe.
R. L. Stine Libabőr sorozatának kiadása már jó ideje megszűnt és Darren Shan ifjúsági könyvei is kikoptak a boltokból. (Ugyanakkor Shan új, fiatalabbakat célzó, horror elemeket is felmutató urban fantasy-jét egy kis kiadó kezdte el gondozni). Egyedül a Titkok a Lovecraft suliból széria tűnik ezek szellemi örökösének. Ha nem egyből a mélyvízbe dobva, vagy porosnak ható klasszikusokkal szeretnénk megkedveltetni a fiatalabbakkal a rémirodalmat, jól körül kell nézni a témában. A hazai kínálat egyik eddigi nagy hiányosság lett törlesztve, amikor az Amerikában már klasszikusnak számító Christopher Pike kisregény, az Midnight Club, azaz Éjféli klub megjelent.
Üdv az Éjféli klubban!
A történet a fiatalokat végső útjára engedő Rotterham House hospice-ban játszódik. Már maga a felütés is képes elindítani a legkellemetlenebb érzést az olvasókban. Elképzelni is nehéz szörnyűbb alaphelyzetet, mint menthetetlen, haldokló tinik utolsó napjait végigkövetni. A megismert fiatalok azonban csak a lehetőségekhez mérten a legtöbbet szeretnék kihozni a hospice-ban töltött napjaikból. Az elkerülhetetlennel való szembenézés különböző szakaszában járnak. Van aki már elfogadta a tényt, hogy hamarosan meghal, van aki még reménykedik a gyógyulásban, és olyan is akad, aki cinikus fekete humorral kezeli a helyzetet. De a halál kapujába érkezve is a legalapvetőbb emberi érzésbe kapaszkodnak: hogy barátságot, jelentős kapcsolatokat építsenek. A magyaros nevű, de lengyel származású Ilonka társaival együtt pedig rituális formában, éjfélkor összegyűlnek a társalgóban, hogy történetekkel szórakoztassák egymást. Az elmesélt sztorik pedig sokat elárulnak elbeszélőik személyiségéről is. Bizonyos történetek pedig érdekes átfedéseket mutatnak, megálmodóik pedig abban sem lehetnek biztosak, hogy valóban fikcióról van-e szó.
HIRDETÉS
Minek nevezzelek?
Kezdjük ott talán, hogy mi nem a könyv: misztikus horror semmiképpen, de még thriller sem. Egyszerűen azért nem, mert ezeknek a műfajoknak a hatásmechanizmusait nem használja fel az iszonyat, a félelem, a rettenet kiváltásához. Sőt, a kisregény célja valójában nem is ezen hatás elérése. Ilyen tekintetben tehát nehéz horrorként kategorizálni. De akkor miért is lehet bizonyos szempontból mégis horrorisztikus? Nos, egyszerűen azért, mert a sztori középpontjában öt haldokló fiatal áll. Fiatalon pedig mi sem lehet nyomasztóbb, és elképzelhetetlenül félelmetes, mint a korai halál? Amikor az ember még éppen csak belekóstolt az életbe, egy alattomos kór máris megfosztja annak örömeitől és szépségétől. Továbbá, ahogy a rémirodalom, vagy a horror is gyakran foglalkozik a halállal, az élet-halál viszonyáról, a halálon túli léttel, úgy Pike könyve is nagy hangsúlyt fektet a témára.
Félelmetes tehát a főszereplők szemszögéből rátetkinteni a szituációra. Ugyanakkor mégsem lehet jó szívvel horrornak nevezni, mert nem elsősorban elrettenteni és megrémíteni akar, nem az érzelmi skála negatív oldalával foglalkozik. Valójában nagyon is reményteli és bizakodó hangnemben szól Pike az olvasókhoz.
A halál előszobájában toporogva a fiatalok sztorikat mesélnek egymásnak, ez pedig egyfajta megküzdési mechanizmusként funkcionál.
Sztorijaik gyakran előző életekről, a halál utáni életről szólnak, ördögökről és angyalokról, ami szintén a megküzdés jelleget erősíti. De ettől lehet-e misztikusnak nevezni? Ez a jelző talán még annyira sem állja meg a helyét a könyvvel kapcsolatban, mint a horror címke. Ugyanakkor az elbeszélt történetek és a gyógyszermámorban látott álmaik egy része nagyon is spirituális terepre vezeti az olvasókat, ahol az indiai és egyiptomi mondavilág hatása figyelhető meg.
Élet a halál után
Az Éjféli klubnak valójában nincs is szüksége a marketing és pozícionálás szempontjából fontos címkékre. Bárt érthető, hogy meg kellett határozni egy célcsoportot annak az árán is, hogy talán éppen a megszólítani kívánt kör fog csalódni a könyvben. Mert mint említettük, nem elsősorban a horror működési elveit használja. Aki tehát erre számít, annak elsőre furcsa lehet, hogy végülis nem az ígérteket kapja. De ettől függetlenül az Éjféli klub egy nagyon is működő, tragikus, egyenesen szívszaggató helyzetet ábrázoló könyv. Alázattal, a fiatalkori betegséget és a halált természetesen nem romantizáló, de azt fájóan természetes dologként kezelő, reményteli történet. A szereplők vallási meggyőződésétől függetlenül kapnak reményt a sztoriktól, hogy rövid földi létezésük nem jelentheti a véget. Kell lennie valaminek a fájdalmas út végén. Akár egy furcsa körforgás formájában is, ahol újra és újra, más alakban találkoznak egymással. Ez a túlvilághit pedig képes a lemondás és beletörődés helyett valódi nyugalmat adni a minél könnyebb búcsúhoz.
Pike a karakterek jellemzésében nem bocsátkozik hosszas fejtegetésekbe. Tetteik, gondolataik és elmesélt történeteik beszélnek helyettük. Így a rövid kisregényben is úgy érezhetjük, hogy jól kidolgozott, merőben eltérő személyiségeket kapunk. Mindegyikőjük jól érthető, egy-egy határozott jellemvonásuk miatt kedvelhető figura. Ami pedig még érdekesebbé teszi őket, hogy Ilonkával való interakcióikból folyamatosan meglepő dolgok kerülnek felszínre. Ez pedig az az Éjféli klub legerősebb momentumait eredményezi.
Nem a kis csapat, vagy a történeteik az igazi főszereplők. Hanem az egymással megosztott, addig féltve őrzött titkokból megismerhető rövid életutak és a kialakuló érzelmi kapcsok.
A gyónással is felérő kitárulkozások pedig merőben más fénytörésben láttatják, és mégjobban megkedveltetik a szereplőket. Ettől pedig még inkább fájdalmas lesz a búcsúzás.
Könnyedén lehetne vádolni azzal a kisregényt, hogy nem teljesíti a marketing dumákban ígérteket. Az Éjféli klub nem félelmetes, nem rémisztő, de még csak nem is misztikus. Ezeket a jelzőket lehántva azonban egy érzelmileg túlcsordult történetet kapunk, életről és halálról, szerelemről és megbánt döntésekről. Jó, ha ezzel tisztában vannak a rémtörténetet keresők, hogy ehhez igazítsák elvárásaikat. Ami viszont a borító mögött lapul, az minden fájdalmasságában is értékes olvasmány. Tiniknek és idősebbeknek is.
