Hírek

Sok érdekesség derült ki a Marvel és a Star Wars jövőjéről, még úgy is, ha nem voltál ott

Szombaton a Marvel és a Star Wars dominált a D23-on az ötödik Indiana Jones és a következő Avatar kíséretében. 

Marvel

A helyszínen lévők megnézhették a Fekete Párduc: Wakanda, légy áldott! új előzetesét, de az egyelőre nem derült ki, hogy ki veszi át a 2020-ban elhunyt Chadwick Boseman helyét.

Bemutatkozott az Ironheart is (magyarul a hős neve Vasszív), amiben Riri Williams (Dominique Thorne) megépíti első ruháját az MIT laborjában. Vasszív először a Fekete Párduc folytatásában jelenik majd meg, de saját sorozatot is kap.

Szintén csak a jelenlévők kukkanthattak bele A Hangya és a Darázs: Kvantumánia előzetesébe, Kevin Feige, a Marvel filmuniverzumot felügyelő producer pedig elárulta, hogy közvetlenül kapcsolja össze az eseményeket a következő Bosszúállókkal. A Comic-Conon is bemutatott felvételben Kang összecsap a Hangyával, és megkérdezi tőle, hogy megölte-e már korábban. Kiderült az is, hogy Randall Park visszatér Jimmy Woo ügynökként.

Október 7-én jön Disney+-ra a farkasemberes Werewolf By Night, aminek előzetesét mi is megnézhetjük. Michael Giacchino zeneszerző rendezi, és teljesen fekete-fehér lesz, horroros beütéssel. A képregényes karakter egyébként 1972-ben jelent meg.

A D23-on most végre mindenki megnézhette a Comic-Conon debütált Secret Invasion előzetesét, ami nem csak Samuel L. Jackson, Don Cheadle, Ben Mendelsohn és Cobie Smulders vissazérését erősítette meg, mint Nick Fury, James Rhodes, Talo és Maria Hill, hanem a Trónok harca Daeneryse, Emilia Clarke is debütált az MCU-ban. Don Cheadle azt is megerősítette, hogy a “titkos invázió” közvetlenül kapcsolódik a jövőre forgó, hatrészes Armor Warshoz, ami új logót is kapott.

Kiderült, hogy Ke Huy Quan, a Minden, mindenhol, mindenkor egyik főszereplője is benne lesz a Loki második évadában, az ottlévő tömeg pedig megnézhette az első előzetest, amiben a karakterek közül senki sem ismeri fel Lokit.

Megtudhattuk, hogy Jon Watts helyett Matt Shakman rendezi a Fantasztikus négyest, de ezen kívül csak annyi derült ki, hogy a 2023-as D23-on lesz ott a film.

Sólyomszem spin-off Echo első előzetese is az eseményen került ki, a jelenlévők pedig nem csak Alaqua Cox karakterét – a főhőst -, hanem Vincent D’Onofrio Fiskjét is láthatták.

D’Onofrio a 18 részes Daredevil: Born Againben is benne lesz, de ebből nem mutattak semmit – sőt, még nem is forgatják. Charlie Cox várva-várt visszatérését “érzelemtelinek” nevezte, a látogatók pedig a karakter egy jelenetét nézhették meg az Amazon: Ügyvédből.

Tim Blake Nelson meglepetésszerűen kerül vissza az MCU-ba a Captain America: New World Orderben. A figura utoljára a 2008-as A hihetetlen Hulkban szerepelt Samuel Sternsként. Danny Ramirez és Carl Lumbly is visszatérnek A Sólyom és a Tél Katonájából Joaquin Torres és Isaiah Bradley karakterekként, míg Shira Haas az izraeli szuperhős, Sabra lesz.

David Harbour, Julia Louis-Dreyfus, Florence Pugh, Hannah John-Kamen, Wyatt Russell, Olga Kurylenko mind visszatérnek a Fekete Özvegyből (plusz Sebastian Stan is) a Thunderboltsban, újból bizonyítva, hogy az MCU-ban egyik halál sem tekinthető véglegesnek.

A Marvel-szekciót a The Marvels zárta egy helyszínexkluzív klippel, amit Brie Larson, Iman Vellani és Teyonah Parris konferáltak fel. A trió képességei összekapcsolódnak és folyton helyet váltanak a galaxisban, miközben Kamala lelkes “egy csapat vagyunk!” felkiáltását Caros próbálja tompítani.

Star Wars

Kikerült A mandalóri harmadik, 2023-ban érkező évadának ízelítője, a videóban pedig Babu Frik is visszatért a Star Wars: Skywalker korából.

Diego Luna igyekezett felspanolni a nézőket a hamarosan megjelenő 24 részes Andorra, amit két, 12 epizódból álló évadon keresztül adnak majd le. A második évad forgatását egyébként hamarosan kezdik is, és felkerült a szeptember 21-én debütáló sorozat utolsó előzetese is.

2023. január 4-én startol a The Bat Batch második évada egy kétrészes premierrel, Dave Filoni pedig megerősítette, hogy összesen 16 részes lesz. (Az előzetes már pár hónapos.)

Az animációs vonalat képviseli a Disney+-on október 26-án megjelenő Tales of the Jedi, egy hat rövid részből álló sorozat, aminek egyik fele Ahsoka Tanóra, a másik pedig Dooku grófra összpontosít.

Konkrét felvétel nem került ki az Ashokáról, de a jelenlévők megnézhettek pár képet a karakter különálló sorozatáról, ami Jon Favreau szerint Filoni “magnum opusa”.

A résztvevők megnézhették Jude Law Star Wars-debütálását is a 2023-as, Disney+-ra készülő Skeleton Crew-ban. A történet a Magas Köztársaság korában játszódik, és az új Pókemberekért felelős Jon Watts rendezi.

Lucasfilm

James Mangold egy kis ízelítőt adott az ötödik Indiana Jonesról, aminek a címe is pont ennyi lesz. John Rhys-Davies visszatér Sallahként, a felvételen pedig a klasszikus Indy-poén csavara volt látható: hősünk ostorral akar elintézni rosszfiúkat, akik azonban elkezdenek rá lőni. Harrison Ford “büszke arra, hogy fantasztikus” a film, és “Phoebe Waller-Bridge az egyik oka ennek” – ugyanis Waller-Bridge szerepel az alkotásban.

November 30-án jön Disney+-ra a Willow, az 1988-as klasszikus folytatása. Nagy újdonság, hogy benne lesz Christian Slater is, több részlet azonban nem derült ki karakteréről. Kapott azonban egy új előzetest is a sorozat.

20th Century Studios

A panelt az Avatar: A víz útja zárta csak a résztvevőknek bemutatott jelenetekkel, plusz a negyedik (!) részt forgató James Cameron Új-Zélandból streamelve beszélt a közönséghez. A régóta készülő folytatás decemberben kerül a mozikba.

 

Szerző

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image