Film

Szikével szexelnek szokatlan szép szerveket

David Cronenberg azon kevés ikonikus rendezők egyike, akiknek a neve összeforrt egy zsánerrel. Sőt, mi több, neve fogalommá nemesedett, és a legtöbb filmrajongó tisztában van vele, hogy mire is számítson, ha azt hallja: cronenbergi testhorror. Legújabb filmjében, a cannes-ban bemutatott Crimes of the Future-ben a rendező visszatért az általa felfuttatott filmstílushoz, de a végeredmény színvonala némileg távol marad a legjobb filmjeitől. Az elhivatott cronenbergisták azonban megtalálhatják benne mindazon elemeket, amik miatt kedvelni lehetett a rendező csúcskorszakát. Spoileres Crimes of the Future kritika.

A rendező a fogalom mögött

A veterán kanadai rendező már rögtön karrierje elején kijelölte saját útját. Függetlenfilmes alkotóként elkövetett első két mozifilmje már tartalmazta azokat az elemeket, amiket később karrierje csúcsán fejlesztett tökélyre. A Paraziták és a Veszett mind tematikailag, mind formailag jó előképei az olyan kultikus műveinek, mint A légy, a Videodrome, vagy a Karambol és az eXistenZ.

Már korai filmjeiben is különösen izgatta az emberi test különböző betegségeinek, deformitásainak megjelenítése. Ezek a rendellenességek pedig kéz a kézben jártak a szexualitás kérdéskörével.

Cronenbergnél ez pedig gyakran a betegséghez, hegekhez való érthetetlen vonzódásban, esetleg deviáns fétisek képében került a vászonra. Az emberi test képlékenysége és a szexualitás sokrétű ábrázolása meg a film valóságának megkérdőjelezésébe torkollik. Úgy a néző, mint a szereplők számára. Ennek a tematikai szentháromságnak a végeredménye pedig sokszor a főhősz transzformációja. Legyen szó akár fizikai (A légy), vagy transzcendentális (Videodrome, eXistenZ) értelemben vett átalakulásról.

David Cronenberg a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 2018-ban.

Cronenberg továbbá szereti sajátos módon társadalom- és médiakritikával is ellátni filmjeit, miközben a testek vagdosása mellett nem riad vissza a pszichológiai témáktól sem. Sőt, karrierje a kétezres évek környékén a testhorrorból egyenesen a pszichothriller/dráma irányába tolódott el. És bár a 2002-es Pók után is találkozhatunk a test kihasználásával, módosításával a filmjeiben, a hangsúly már nem a gyomorforgató részletességgel ábrázolt testdekonstrukción van. A kétezresek végén, az évtizedforduló tájékán Cronenberg már túl volt pályája csúcsán, ami a termékenységén és a filmjei minőségén is nyomott hagyott.

Az utóbbi években leginkább színészként lehetett találkozni a nevével. Azonban mintha a korszellem szikrát pattintott volna régebb óta szunnyadó kreativitásának rőzsehalmába.

A járványsújtotta időszak, az egyre erősödő klímaszorongás, az NFT-k és a digitális művészetek kusza összefonódása Cronenberg kézjegyei után kiáltottak. De elképzelhető, hogy az azóta hasonló stílusban rendező fia, Brandon filmjei (Antiviral, Gyilkos tudat) és Julia Ducournau (Nyers, Titán) is pozitívan hatottak rá. Nyolcvanhoz közel tehát úgy döntött az idősebbik Cronenberg, hogy visszatér ahhoz a stílushoz, amit amúgy is az ő nevéhez szokás kötni, és elkészítette a Crimes of The Future-t. 

A jövő bűnei

Valahol a közeli jövő egyik lepukkantabb szegletében járunk, ahol az emberiség evolúciója már szabad szemmel látható, és kézzel tapintható jelekkel mutatkozik meg. Nincsenek betegségek, és többekben új, rejtélyes és ismeretlen funkciójú szervek kezdenek fejlődni. Az ábrázolt világ sivár, mocskos, és a furcsa táplálkozási szokások is jellemzőek. Már csak azért is, mert a világ változása ellenére sem teljesen megoldott az élelmezési kérdés. Amíg pedig ki nem derül, hogy mire is jók valójában ezek az új szervek, egyesek így is képesek hasznot húzni belőlük.

Underground művészeti kuriózumnak számító látványműtét-performanszok keretein belül távolítják el a testrészeket. A performerek pedig igazi, elismert művészeti személyiségek.

Saul Tenser (Viggo Mortensen) segítőjével, Caprice-szel (Léa Seydoux) a legmenőbb performereknek számítanak, Saul szerveinek pedig messziről is csodájára járnak. Amikor pedig egy anya könyörületet nem ismerve végez az általa torzszülöttnek tartott fiával, a gyászoló apa Saul-t kéri meg, hogy közönség előtt boncolja fel a kisfiút. Hogy ez milyen etikai vívódások és kihívások elé taszítja a párost – meg egyébként a nézőket is –, azt talán ecsetelni sem kell. De a kérés mégsem annyira öncélú az apa részéről, mint elsőre tűnhet.

Öncél is meg nem is

A Crimes of the Future-t úgy lehetne a legjobban jellemezni, mint a csúcsra járatott cronenbergizmus mintapéldánya. Ami néhol egy kicsit önreflektív és részben (talán) öncélú is.

De csak azért részben, mert amikor összeáll a kép, megkapjuk vele együtt a gondolatiságot is. Ami azért egy kicsit még így is inkább cronenbergség, mint újszerű, radikális állásfoglalás. A film szinte archetipikus módon tartalmazza a rendező testhorror eszköztárának minden elemét. Az emberi test természetes és művi módosulásai adják a cselekmény központi részét. A H. R. Giger dizájnmunkáira hajazó rovarszerű, organikus gépezetek szintén tipikusan azonosíthatóak cronenbergi megoldásként. Nem mellesleg pedig szexuális segédeszközként is felfoghatóak. Már csak azért is, mert a film világában a hagyományos szexuális együttlétek helyettesítőjeként jelennek meg az említett gépek segítségével elvégzett műtétek. A műtét az új szex, a szike az új fallosz, az emberi test meg, nos hát… Igen. 

Cronenberg pedig még mindig a szó legszorosabb értelmében veszi, hogy a szépség belülről fakad. “Body is reality”, azaz a test a valóság – hirdeti a filmben egy felirat. A Crimes of the Future bár kevésbé csatlakozik be Cronenberg azon műveinek sorába, amik aktívan foglalkoznak a valóságreprezentációval, mégis sajátos realitást teremt. Lezüllött világképében a test a valóság, azaz az emberi porhüvely fejlődése, változása tükrözi legjobban a megváltozott világ hatásait. Benne élve észre sem vesszük, hogyan hat ránk, csak amikor már azonosítatlan funkciójú neoszervek sokaságát távolították el, és a megváltozott élelmezési helyzethez is alkalmazkodni kéne. A filmben így egy újabb közhelyes mondás is más fénytörésben mutatkozik meg: mégiscsak az vagy, tehát amit megeszel. A társadalomkritikai él sem marad el, az aktuális zeitgeisthoz illeszkedve pedig ez leginkább egy erős, de azért nem radikális ökokritika képében jelentkezik. A férfi főhős női segítővel/katalizátorral kísért transzformációja pedig szintén elmaradhatatlan. A filmtörténeti utalást is rejtő átalakulás/megvilágosodás azonban nem elsősorban személyes, inkább az emberiségre nézve is kollektív jelentőségű.

A Jeanne d’Arc szenvedései (1928, Carl Theodore Dreyer) záróképei és Saul Tenser megvilágosodása.

Cronenberg bűnei?

A Crimes of the Future könnyen tekinthető akár a rendező kései, némileg felfrissített ars poeticájának, művészi hitvallásának is. A film szövetébe ágyazva is elmereng művészetfilozófiai kérdéseken, az egyes korábbi filmjeire felismerhetően – akár szándékosan, akár nem – elrejtett apróbb utalások és az önreflexió is ezt támasztja alá. Korábbi műveiből leginkább pedig a Két test, egy lélekkel, a Karambollal és az eXistenZ-zel mutat rokonságot. Minden adott lenne tehát egy tökéletes cronenbergi élményhez, nem igaz? Valami azonban mégsem egészen kerek – még vállaltan rajongóként sem.

A film nyitányában látható gyerekgyilkosság tartalmilag a helyére kerül ugyan, de első látásra öncélú botránygeneráló jelenetnek hat. Bár a rendező sosem riadt vissza a polgárpukkasztástól és tabutémák megközelítésétől, az átadni kívánt üzenet sem legitimálja igazán a megterhelő jelenet részletes ábrázolását. Ezen kívül egyébként a film bár sok történetet és cselekményt nem tartalmaz, a gondolatisága van annyira mély, hogy lekösse az ez irányban érdeklődőket. Művészet- és szerelemfilozófiástól, ökokritikástól együtt. Már persze akkor, ha valaki intellektuálisan nyitott az ilyesmire, és nem csupán a gusztustalan trancsírozások vagy meztelen női testek miatt néz Cronenberg filmeket. Mondjuk ez utóbbiakból is van pár.

Vizuálisan viszont egészen furcsa a film helyzete. Egyszerre tartalmaz megkapóan groteszk látványelemeket és festményszerűen komponált képeket – kifejezetten hangsúlyosak a középen kettészelt kompozíciók – és csúnya felvételeket is. A koszos, leromlott környezet bemutatása persze koncepciózus. Ugyanakkor sajnos általában véve jellemző a filmre, hogy nem kifejezetten szép. És nem a témája, vagy a húsbavágó, véres elemei miatt. A gyéren világított terek, a sötét felvételek rímelnek ugyan világképre, de a sivár, poros díszletek, és nyomasztóan üres berendezések vizuálisan nem kellemesek. Másik nagy furcsasága a filmnek a színészi játék. Hiába Mortensen állandóan krákogó, ninjaruhás gubbasztó karaktere, valahogy nem azzal a játékkal párosul, amivel igazán erőteljes lenne.

A mindig csodálatos Seydoux is tűnik inkább monotonnak. Persze ez az irányított egyhangúság is lehet a rendezői koncepció része, de sajnos pont a starpower jelenléte veszik ki a filmből. Meglepő azonban Kristen Stewart, aki talán a film legjobb pontja a szemérmes, de látványosan epekedő hivatalnok szerepében.

Hattyúdal vagy feltámadás?

Cronenberg tehát úgy tért vissza karrierjének egy korábbi, sikeres korszakának kifejezőeszközeihez, hogy igazán jelentőset már nem tudott megfogalmazni velük. Pedig az ökológiai kríziseket a poszthumán állapot felől vizsgáló témája érdekes. A cronenbergi elemekben való lubickolás, a választott téma filozófiai megközelítése viszont mindazok számára érdekfeszítő lehet, akik otthonosan mozognak ebben a világban. Ennél fogva viszont a rendező munkásságába belépőpontként kevésbé alkalmas. De éljen az új szex!

Crimes of the Future, kanadai-francia-görög testhorror. Játékidő: 107 perc. Világpremier: 2022. május 23. Értékelés: 6,5/10 neoszerveket sejtburjánzó bioraptor

A Crimes of the Future teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Szerző

Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image