HIRDETÉS

HIRDETÉS

Hírek

Gígászi lények csatáit is irányíthatod majd a Final Fantasy XVI-ban

Valós idejű csatákról, titánok ütközeteiről, egy (talán) játszható kölyökfarkasról és nyitott területekről, de nem nyílt világról beszélt a Final Fantasy XVI producere.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A játékot készítő Square Enix és a PlayStation blogjai, illetve több magazin is publikáltak interjúkat Naoki Yoshidával, a Final Fantasy XVI producerével – akit egyébként az online Final Fantasy XIV „megmentőjeként” tartanak számon. A beszélgetések több érdekességet is tartalmaznak a közelgő számozott kalandról.

A csapat azért középkori fantasyt készít, mert szimplán ez a stílus az, amit a legjobban kedvelnek. A történet több életszakaszon kíséri majd végig a főhőst, Clive-ot, kezdve tinikorától, majd folytatva 20-as, végül 30-as éveiben. A történet során a főhősnek több szövetségese is lesz, akikkel nem csak diskurálni, de közösen harcolni is lehet: ezeket a gép irányítja majd.

A küzdelmekben kulcsszerepet játszanak majd a megidézhető lények, az „Eikonok”. Amikor Clive legyőz egy Eikont, akkor magába szívja képességeit, ami a játékmenetben új képességfák megjelenésében nyilvánul meg: a csatákban szerzett pontokkal pedig támadásokat és mozdulatsorokat lehet majd feloldani. Mivel valós idejű küzdelmekről van szó, a technikák között könnyen és gyorsan lehet majd váltani, hogy komplex kombókat vethessünk be. Még izgalmasabb, hogy időnként magukat az Eikonokat is lehet irányítani, miközbn más ilyen gígászi lényekkel csapnak össze.

HIRDETÉS

Ezek a küzdelmek mind egyediek lesznek: hol közelharci ütközetek, hol lövöldözős stílusúak lehetnek, sajátos kezelőfelülettel és játékmechanikai elemekkel.

Az alkotás nem nyílt világú lesz, hanem tágabb területeket lehet majd bejárni, amik alapján átérezhetik a játékosok, hogy mekkora is a világ, amiben zajlanak az események. Maga az élmény teljes lesz már megjelenésekor, és nem terveznek semmilyen kiegészítőt hozzá: komplett csomagot kapnak a vevők. Jelenleg egyébként már elejétől végéig játszható, viszont a hibák kiküszöbölése, a jelenetek finomhangolása és a különböző szinkronok elkészítése több időt igényel. Mivel akcióorientált játék, rengeteg tesztelés vár rá azért, hogy minden balanszolt és zökkenőmentes legyen. Ősszel egyébként egy harmadik előzetesre is lehet számítani, ami a világot és a történetet bontja majd ki jobban.

Talán a legfontosabb: az első trailerben látható kölyökfarkast Torgalnak hívják, és még az is lehet, hogy segíti Clive-ot a harcokban.

A tervek szerint jövő nyáron érkezik a népszerű széria legújabb számozott epizódja, egyelőre pedig kizárólag PlayStation 5-re jelentették be. Addig is megnézhetitek az előző, elképesztően látványos előzetest.