Jason Aaron kétségtelenül napjaink egyik sztár képregényírója. A kiadóóriások szuperhősáradatának mókouskerekéből kiszakadva, más alkotók nyomán tipikusan az Image Comicsnál jelentette meg személyesebb hangvételű történetét. A Déli rohadékok (Southern Bastards) pedig a címéhez méltó tartalmat közvetít. Tele van frusztrációval, dühvel, erőszakkal, vérrel, és persze a múlt feldolgozatlan traumáival. Na meg amerikai focival. A Déli rohadékok első két számának (Itt férfi nyugszik, Gridiron) enyhén spoileres kritikája.
Jason Aaron itthon leginkább a Thor képregények miatt lehet ismerős. De többek között olyan szuperhősök sztorijáért is felelt, mint Rozsomák, a Szellemlovas, vagy a Megtorló. Az pedig már a címekből is látszik, hogy Aarontól nem állnak távol az erőszakosabb, sötétebb antihősök sztorijai sem. Nem meglepő tehát, hogy saját szerzői képregényeiben is rendre a durvább hangvétel kerül előtérbe. A korábban a DC alkiadójaként működő Vertigónál (most DC Black Label) jelent meg a fiktív indiánrezervátumban játszódó Scalped, amiben az őslakos rendre a függőségek, szervezett bűnözés és korrupt politikusok Bermuda-háromszögében találják magukat. Ezekből fakadóan a sztori szintén nem volt híján az erőszakos cselekményeknek. A Déli rohadékok pedig annyiban rokonítható a korábbi történetével, hogy a vidéki Amerikába ágyazva mesél bűnözésről és véres összetűzésekről. A múlt árnyai, a seggfej apák, az isteni közbeavatkozás és a mindent átható rohadás pedig ugyanúgy a történethez tartoznak, mint a keményöklű vénemberek és az amerikai foci.
Az Itt férfi nyugszik (Here Was a Man) alcímű kötet főszereplője Earl Tubb, aki hosszú évtizedeket töltött távol szülővárosától. Amikor azonban nagybátyja idősotthonba kényszerül, rá vár a feladat, hogy kipucolja a szülői házat. Ami pedig egy pár napos laza látogatásként indult, könnyen Earl végzetét okozhatja, amikor olyan mocsokba tenyerel bele, amibe nem kellett volna. Akaratán kívül összetűzésbe kerül a várost irányító bandával, és annak vezetőjével, Euless Bossszal. Aki nem mellesleg a helyi focicsapat edzője. Earlnek tehát azzá kell válnia, akivé sose szeretett volna: az egykori rendőr apjához hasonló déli rohadékká.
Balszerencséjére azonban Boss edző egy mégnagyobb rohadék. A Gridiron című kötetben az ő előtörténetét ismerhetjük meg. Ahogy senki sem születik szarházinak, úgy a kis Euless is reményteli srácként kezdte az életet. Annak ellenére is, hogy helyzete inkább tekinthető kilátástalannak. A tehetségtelen, csenevész srác nagy álma volt, hogy szerepeljen a focicsapatban. Hátha ezzel le tudja nyügözni a hamisítatlan déli suttyó apját, akitől szemernyi megbecsülést, vagy szeretet sem kap. Egy furcsa barátság szövődik közte és a csapat vak labdaszedője közt, aki apja helyett is mentora lesz. Eulessből a város valaha élt legjobb védője lesz, ezzel együtt pedig egyenes út vezet a várost átitató bűnös posványba is.
Az első kötet lényegében egy tipikus felvezető epizód, ahol az egykori lakos, Earl szemén keresztül ismerjük meg apró szemelvényekben a mocskos kisvárost. Ezzel a mesélési technikával pedig több minden homályban marad. Ami persze nem baj, mert hosszútávra rendezkedtek be az alkotók. Ami viszont picit zavaróbb, ha a kötetet önállóan kezeljük, hogy Earl előéletéből is csak apróbb flashbackeket ismerünk meg. Karakterét készen kapjuk, szokványos panelekből felépítve. Elnyomó apafigura, megfelelési kényszer, vietnámi háború, örök békétlenség. Ugyanakkor ezen sematikus elemből is egy gyorsan megkedvelhető, keményöklű figurát kapunk. A múlttal való szembenézése, szenvedéstörténete, és a végzetével való méltatlan találkozása szépen építkezik a végső gyomrosig. Aaron és tettestársa, Jason Latour jól ritmizált panelezéssel ágyaznak meg a végső összecsapásnak. Egyedül az időnként töménnyé váló jelenidejű és flashback kockák váltakozása okozhat némi szemfáradást.
A monumentálisként tálalt drámai egyoldalasok viszont elemi erővel hatnak. Pedig még azt sem lehetne mondani, hogy Latour látványvilága különösen szép lenne. És ez ebben az esetben nem is baj. A kicsit rajzfilmesre hangolt, nyers, baltával faragott vizualitás az elnagyolt hátterekkel együtt is jól kiszolgálja a történet hangulatát. A képekről szinte leugrik a déli párás fülledtség, a mocsok és a rohadásszag. A színkezelés mindig pontosan érzékelteti, hogy melyik idősíkon járunk. Mind a szürkés, tompább jelenidő, mind a rozsdás, haragos vörösben játszó flashbackek jól adják vissza a szereplők lelkivilágát, és képesek magukkal rántani az olvasót. Egyenesen bele a ragadós, fullasztó posványba. Mint ahogy a szereplőket sem ereszti egykönnyen szülőföldjük vérrel áztatott földje.
A Gridiron már egyértelműen megpróbál elszakadni az előző történet bevezető jellegétől. Bár az előzőből átívelő szál némileg tovább gördül, de jelentősebb részét egy hosszú visszatekintés teszi ki Boss edző korai életére és felemelkedésére. A kötet éppen abban jeleskedik, amiben az első némileg hiányt szenvedett. Az előzményekben kegyetlen, aljas szemétládaként bemutatott Euless Bossból a két Jason képes egy megérthető és átélhető karaktert faragni. A szánalommal vegyes szimpátiával kezelt figurát már majdnem meg is kedvelné az olvasó, ha nem tudná, miket tett. És ha nem látná, miket tesz a kötetben.
Igazából itt nyer először igazán értelmet a sorozat főcíme. Earl Tubb lehet, hogy egy déli rohadék fiaként durván viselkedik egy durva terepen, de Boss edző története hozza el igazán a seggfejek világát. Déli rohadéknak nem születnek az emberek. A körülmények teszik őket azzá. Ami pedig az előző kötetben is remekül működött, az ezúttal még erőteljesebb ütésekkel sorozza az olvasót. A rengeteg kegyetlenség, a mérhetetlen mocsok, amik megkeményítik a fiatal Euless-t, egyszerre tűnnek túlzásnak, mégis reálisan elképzelhető életútnak. A korábbi kötetben megismert rozsdavörös paneljei ezúttal még dühösebben csattannak az oldalakon.
A történet főbb fordulatai előtt Aaron mesteri módon képes elaltatni a befogadó gyanúját. Így még ha kezdetben sejtettük is, hogy mi leselkedik ránk egy-egy panel vagy oldal végére érve, letaglózó erővel érkeznek a csavarok. A Gridiron dühössége fojtogató erővel hat, és képes emberközelivé tenni egy igazi szarházi drámáját.
Még ha a vizualitás darabossága, bárdolatlansága kezdetben furcsának is hathat egy ilyen sztorinál, könnyen megszokható. A két kötet karakterfókuszú történetmesélése, mozgalmas cselekménye és a szinte hallható dörrenéssel érkező panelek azonban kifejezetten hatásossá teszik. Néhol talán enyhe hatásvadászattal is. De éppen csak annyira, amennyire az egy hasonló délen játszódó, noiros ponyvának elnézhető. A Déli rohadékok egy újabb hiánypótló megjelenés a hazai képregények tömegében, ami megérdemli a figyelmet. Elsősorban persze azokét, akik szeretik az erőszakos, mocsokban tapicskoló bűntörténeteket.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.