A szegény ember Eufóriája – Egyetemista lányok szexuális élete

A 2010-es és 20-as évek a horror és a szuperhős-univerzumok felemelkedése mellett alighanem a tinidrámák (Kszi, Simon, Eufória, Szexoktatás) hihetetlen felfutásáról marad emlékezetes. Tulajdonképpen a  klasszikusokban tobzódó ‘80-as évek (Meglógtam a Ferrarival, Nulladik óra) óta nem készült ennyi tinifókuszú alkotás. Ráadásul talán még soha nem kínáltak olyan durva érzelmi hullámvasutat, mint manapság, miközben a korcsoport minden létező régi-új problémáját – iskolai nehézségek, függőségek, (homo) szexualitás kérdése – igyekeznek lefedni, sokszor megdöbbentően jó, érett végeredménnyel. Persze nem minden arany, ami fénylik: a népszerű tinidrámák farvizén, a HBO által streamingre dobott Egyetemista lányok szexuális élete nem az új Eufória, sokkalta inkább egy szoftosabb, lányközpontú, helyzetkomikumra nagyban építő Amerikai pite, amelyet azonban így sem elvetendő dolog bepróbálni.

Tini sorozatok, amikkel nem fáj visszamenni tinédzser éveinkhez

A történet fókuszában négy egyetemista gólyalány, a kisvárosi pedáns, Kimberly (Pauline Chalamet, Timothée tesója), a vígjáték írói babérokra törő indiai Bela (Amrit Kaur), a fehér középosztálybeli, Barbie baba beütésű Leighton (Reneé Rapp) és a sportösztöndíjas fekete,  Whitney (Alyah Chanelle Scott) áll. Négyüket egy szobába osztják be a híres-neves New England-i Essex College-ban, így kénytelenek megbarátkozni egymással és együttes erővel megbirkózni az egyetemista lét nehézségeivel.

Egyfajta mozgóképes Egyetemre mentem is lehetne a sorozat, hiszen sok mindennek fel van dobva az a bizonyos labda: Kimberly nehezen tudja összeegyeztetni eddigi egyszerű, vidéki életét a nyüzsgő, ingergazdag kolis közeggel, a karrierjét nagy becsben tartó Bela szexuális zaklatás áldozatává válik, Leighton képtelen naaagyon fehér családja előtt felvállalni leszbikusságát, Whitney-ra minden pillanatban híres szenátor anyja árnyéka vetül, ráadásul viszonyba kezd a focicsapat nős másodedzőjével.

Hiába azonban a lehetőségek tárháza, mert – legalábbis egyelőre, mert már úton van a második évad – a témák java része parlagon marad. Whitney tiltott románca amilyen könnyedén kezdődik, nagyjából olyan sallangmentesen, különösebb nehézségek nélkül véget is ér, illetve az anyjával való kapcsolata is felépítettség nélkül, forgatókönyvírói csettintésre javul meg. Bella zaklatásos és Leighton coming out-olós ügyében ellenben van spiritusz, némiképp érezni a téteket és a nehézséget. Más kérdés, hogy utóbbi leányzó szálának csúcspontra járatása a következő évadra maradt. A meghasonlott Kimberly pedig sokkal inkább vicces, mintsem drámai figura, pedig benne is lenne potenciál.

Az Egyetemista lányok szexuális életét nem igazán a témák hajtják. A címmel ellentétben még a szex sem kerül ténylegesen előtérbe, mert bár szexjelenet van bőven (persze szigorúan csak 16-os karika keretein belül), igazából a „Kockás-e a hasa?” És a “Kivel töcskölsz éppen?” kérdéskör felszínességén nem lépnek túl a figurák. Mégis a karakterek azok, akik igazából a motorjai a szériának. Na persze nem az összetettségük ragadhatja meg a néző figyelmét, hiszen – talán Leighton kivételével – dimenziótlan sztereotípiák maradnak az évad végére is. A kulcs a kémiában, kapcsolatukban keresendő: az, ahogy osztogatják egymásnak a verbális humorpofonokat, miközben szép lassan összecsiszolódnak, és valóban egy egymást segítő baráti társasággá alakulnak, igazán szépen és szórakoztatóan kivitelezve. Ebben pedig nagyon nagy szerepe van a színészgárdának: bár Pauline Chalamet kisasszonyt valószínűleg nem emiatt az alakítása miatt dobják be mondjuk a következő Dűnébe a kisöcsi mellé, bájos szerencsétlenkedéseivel gyakorta lopja el a show-t társai elől, noha a többiekre sem lehet panasz. De a mellékszereplők terén is jól helytáll a széria, Lauren Spencer kerekesszékes Jocelyn-jának például minden megjelenése arany.

Apropó kerekesszék: noha a mai divatnak megfelelően ebben a sorozatban is kínosan ügyelnek rá, hogy minden társadalmi/etnikai csoport képviseltesse magát (mondjuk ez egyetemi közegben még nem is tűnik annyira erőltetettnek), a széria nem fél minden társaságot karikírozni. Legyen szó áporodott szagú feminista szakkörről vagy éppen fehér középosztálybeli önimádó elitistákról, mindenki kap egy kis fricskát, ez pedig egy kifejezetten üdítő tulajdonsága a műnek.

A humor tehát a helyén van, de több összetettséget és drámaiságot bőven elbírna a széria – erre pedig a zárórész cliffhangerje alapján is bőven megvan a lehetőség. Már csak ki kéne használni, és akkor még maradandó sorozatélmény is kerekedhet az Egyetemista lányok szexuális életéből.