Tommy Lee farka tudja az igazat, és ő nem fél azt megkérdezni – Pam and Tommy sorozatkritika

A Baywatch-sztár, kilencvenes évekbeli szexikon, Pamela Anderson és a Mötley Crue dobos-frontembere, Tommy Lee mindössze négynapos ismeretség után léptek frigyre 1994 decemberében, ám egy 1995-ös esemény komoly próbatétel elé állította kapcsolatukat: még egy éve sem voltak házasok, amikor a rocker kaliforniai villájából egyik sértett munkása eltulajdonította a páros intim pillanatait tartalmazó videokazettát. Mivel az internet még a vadkapitalizmus hazájában is igencsak szárnyait bontogatta a kilencvenes évek közepén, a felvételből hamarosan postán lehetett kópiákat rendelni, amit több ezren meg is tettek, mielőtt digitalizált formában a világ kukkolói mind ki nem elégíthették kíváncsiságukat. Bár Tommy és Pamela semmilyen formában nem járultak hozzá hálószobatitkaiknak kereskedelmi forgalomba hozatalához, közszereplők lévén a jog ellenük fordult, a kataklizma pedig végigsöpört rajtuk, amibe kapcsolatuk bele is rokkant.

2022-ben a Hulu úgy gondolta, hogy elérkezett az ideje egy újabb olyan produkciónak, ami nem élvezi az érintettek beleegyezését.

A szolgáltatónál biztosra mentek, és csakúgy, mint ’95-ben, ezúttal sem kérdezték meg ihletőiket, szeretnék-e magukat viszontlátni vadidegenek képernyőin erősen dramatizált, hollywoodiasan interpretált formában. Mindennek hátterében, anyagi haszonszerzésen túl, kifordult #metoo-s igazságtételt vélek felfedezni, amiről azért illett volna az egykori házasok érintettebb felét legalább meginterjúvolni, mivel ő, azóta kiderült, köszöni szépen, nem kér a múlt felhánytorgatásából.

Integetek, nem fuldoklom

– üzeni Pamela Anderson a kéretlen mentőosztagnak, majd felháborodásában a Netflixszel tervezi saját, a valóságnak mondott verzióját dokumentáltatni. Reakciója alapján olybá tűnik, a Pamela rehabilitására tett szándék mellétrafált; utóbbinak felháborodása alapján szándék és eredmény közt nagyobb szakadék nyílt, mint Anderson keblei közt az 1995-os Barb Wire-ben. Nincs ebben semmi, ami kárörömre adhatna okot: sőt, inkább tragikus, ahogy a személyi atrocitások ellen létrejött #metoo mind Tommyt, mind Pamelát felhasználja céljai érdekében, még ha azok alapjaiban véve még nemesek is lehettek.

Ha a sorozat jól sikerült volna, mondhatnánk, hogy a valóságot hátrahagyva merüljünk el a popkultúra históriájának azon pillanataiban, amelyek néhányunknak mintha tegnap történtek volna. És bár összességében nem is sikerült rosszul, azért akadnak az összhatást lerontó gyarlóságai.

Nyolc epizód, nyolcféle hangvétel, összegezhetnénk a Robert Siegel (Az alapító) kreálta, a Rolling Stone magazin 2014-es cikkjét felduzzasztó limitált széria tónusválasztását. Rand Gauthier (a magához képest brutálisan sovány Seth Rogen) éppen az ideális szex-dungeont építi Tommy Lee-nek (Sebastian Stan a.k.a. a Tél katonája), de az folytonos akadékoskodásával kezdi anyagi- és mentális csődbe kergetni az örök balfácán mindenest. Néhány szerencsétlenül alakult társalgást követően a férfitangában flangáló hajmetál-legenda nem éppen kedves szavak kíséretében kirúgja Randet, aki bosszúból megfújja korábbi megbízója széfjét, benne az ominózus felvétellel. A burleszkbe oltott heist-movie-t követően emberünk pornóproducer cimborájával (Nick Offerman) körbeházalja fél L.A.-t, az Andrew Dice Clay (azaz maga Ford Fairlane) alakította Butchie személyében talál egy olyan befektetőt, akivel épeszű ember nem kezd üzletelni. A konfliktusnak innentől megágyaztatott.

Bő két rész alatt megismerünk egy, az Isten lábát megfogni vélő balekot, majd pörgős-pornós montázzsal kevert gengsztervonal indul. Ez eddig építkezésnek mindenképpen ígéretes. A következő szegmens, illetve epizódok a szerelembe eső sztárok drogozós-bulizós életmódjára fókuszálnak: beekizve a farkával beszélgető Tommy, Pamela (Lily James) rengő mellei, rengeteg, véletlenül sem Mötley Crue-s soundtrack – majd jön a törés. Nem, nem a kazetta eltulajdonításának felfedezésére gondolok, bár az is bekövetkezik, hanem a hirtelen a szex-drogok-rock’n’roll triumvirátus jeles képviselőjéből házimacska üzemmódba váltó Tommy Lee-re, akinek hirtelen eltűnnek balhés tettestársai, és legnagyobb gondjává az válik, milyen reggelit készítsen szíve hölgyének. Kiragadott problémának tűnhet ezt felróni, ám

a sorozat  írása tized annyit sem foglalkozik azzal, hogy férfi húzónevéből háromdimenziós alakot formáljon, mint ahogy Pamelára fókuszál, így az építmény fő tartóoszlopa lassan, de biztosan elkezd oldalra dőlni.

A Pam & Tommy egészen pontosan kétféle működést enged az utóbbinak: az ösztönlényt illetve a papucsférjt. Nincs baj a bajkeverő atipikus ábrázolásával, elvégre nem a klisék viszik előre a filmipart, viszont a randomizált karaktergenerálásra nehéz bármilyen irányú fejlődési ívet felhúzni, és hát nem is igazán beszélhetünk ilyesmiről, marad tehát az üzenet.

Ez azért is szerencsétlen húzás, mert egyébként Sebastian Stan és Lily James között látszólag olyan erőteljes a kémia, hogy a tűzforróvá hevült feromonok szinte megolvasztják a celluloidot. Lehengerlő, manírmentes profizmussal bújtak megformáltjuk bőrébe – James szinte együtt szenved Pamelával, akinek karrierje a széria üzenete szerint a házivideó elterjedése miatt vett U-kanyart. Egy kimondottan fájdalmas jelenetsorban egy jogi képviselő látványosan megtiporja a méltóságát, és elhisszük a készítőknek, hogy ez a valóságban is hasonlóan zajlott (volt is rá tragikus példa hazánkban nemrég, lásd a lúgos orvos áldozatának, Renner Erika tárgyalását). Méltó érzelmi súlypontként sem ártott volna valamiféle életet lehelni a szerelemre lelő rockerbe, ha már fikció keveredik a realizmushoz – még akkor is, ha a becsajozáskor minden egyéb kapcsolatot hanyagoló pasi archetípusára vélhetően a legtöbbünk a saját életéből is tud példát hozni.

Pamela valóban gyomorforgató kálváriáját szemlélve azért elég didaktikus vizekre evezünk, így a fókusz visszatér Randre, aki szexmunkás exfeleségénél (Taylor Schilling, A narancs az új fekete) bújkál, és próbál kimászni a ráomló morális és anyagi kártyavár alól. Legkésőbb ezen a ponton kínzóan egyértelművé kezd válni, hogy valamiféle univerzális ekvilibrium megteremtésén munkálkodik a Pam & Tommy, ami jelen formájában nem működik, mert hiányzik mögüle az érintett és a készítők konszenzusa. Hiába a dögös, zenei aláfestés, a sajnálatos módon még mindig releváns mondandó a társadalmi igazságtalanságról.

A végeredmény összességében nem több, mint elhibázott elégtétel egy megalázott nőnek, aki a jelek szerint leginkább arra vágyott volna, hogy ne egy nyamvadt ballépés definiálja az életét.

Másfelől a pokolba vezető jószándék útját szórakoztató kilencvenes évekbeli nosztalgiafutam övezi, a színészi játék pedig fenomenális – pusztán szórakoztatóipari termékként tehát az összkép nem bántó, de nem is kihagyhatatlan.

Szerző: Forrai Márton

Pam & Tommy – amerikai minisorozat. Hossz: 8 epizód, epizódonként ~ 47 perc. Csatorna: Hulu. Premier: 2022. február 02.. Értékelés:6/10 saját péniszével diskuráló, szilikonmellű raptor