HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Túlzsúfolt és felemás epilógust kapott a Dexter

Több évvel azután, hogy adásba került a Dexter fináléja, újra elővették a címszereplőjét egy rövid évad erejéig. Vannak momentumok, amik miatt megérte a folytatás, de olyanok is, amikért kevésbé. Évadkritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A Dexter befejezése nem azért kapott helyet a legutáltabb szériazárók listáján, mert megosztó módon intézte el a főszereplője sorsát, hanem azért, mert nem tett pontot a karakter történetének végére. A gyilkosokra vadászó sorozatgyilkos nem hal meg, nem bukik le és nem is vall színt magáról, egyszerűen elmegy egy másik államba. Tehát egyszerűen nem zárták le a főszereplő sztoriját – ez pedig elég kiábrándító egy közel százrészes sorozat végén. Emiatt pedig az újabb epizódok elkészítésére mindenképpen volt igény a rajongók részéről. Ugyanakkor éppen a nagy csalódást keltő befejezés miatt a folytatással szemben az elvárások még nagyobbak voltak, ami pedig sosem jó, hiszen annál csekélyebb az esély rá, hogy képes legyen megugrani a lécet.

A New Blood alcímmel ellátott minisorozat problémája is az, hogy egyszerre próbál többféle elvárásnak megfelelni: egyszerre akar lezárás, folytatás és egy tipikus Dexter-évad is lenne. Ennek az eredménye pedig egyrészt az, hogy túlzsúfolt, másrészt nincs is idő rendesen mindazt kibontani, amit beleszuszakoltak.

HIRDETÉS

A cselekmény több szálon fut: Dexter (Michael C. Hall) ezúttal is szembekerül egy másik sorozatgyilkossal, közben pedig próbál valamilyen kapcsolatot kialakítani a semmiből újra feltűnő fiával, Harrisonnal (Jack Alcott), emellett folyik egy nyomozás is a címszereplő ügyében. A legkidolgozottabb és legerősebb cselekményszál a Dexter és Harrison közötti kapcsolat alakulása, amit egyik oldalról a férfi attól való félelme határoz meg, hogy a gyerek túlságosan is hasonlít rá – másik oldalról pedig a fiú neheztelése amiatt, hogy az apja elhagyta őt. Kettejük viszonyának bemutatása mellett azonban elsikkad a másik két sztori, és mivel azokra alig jut idő, a végén a lezárásuk túlságosan hirtelennek érződik, logikailag is bele lehet kötni bizonyos dolgokba és katarzist sem feltétlenül érez az ember.

Figyelembe véve a New Blood vállalásait, érthetetlen, miért kellett a megszokott 12 epizódos évadhosszt is tovább rövidíteni. Két plusz rész ugyanis nagyon jól jött volna még a végén, hogy rendesen legyen idő kibontani, miként dolgozzák fel az egyes karakterek a nagy leleplezéseket, esetleg körüljárni a felmerülő morális kérdéseket.

De rajongóként az összecsapott befejezés mellett az eredeti sorozathoz való kapcsolódási pontok esetlegessége is zavarhatja a nézőt. Míg a Dexter egyes karakterei visszatérnek, többüket pedig flashback formájában is felidézik, vannak méltatlan módon mellőzött figurák is. Dexter szerelmét, a Harrisont felnevelő Hannah-t ugyan néhányszor említik, de hogy fényképen vagy felvillanó emlékként sem látjuk, arra logikus magyarázatot nehéz találni. Ugyanilyen érthetetlen az is, hogy egyáltalán nem kerülnek szóba a féltestvérei, az anyja első házasságából született gyerekei.

Ami viszont sokat dob a sorozaton, az a színészek játéka. Michael C. Hall és Jennifer Carpenter gond nélkül visszabújtak Dexter és mostohatestvére, Debra bőrébe – őket figyelve az ember hajlamos elfelejteni, hogy több év telt el a nyolcadik évad óta. De a hozzájuk csatlakozók alakítása is remek: Jack Alcott tökéletes választás volt az önmagával szemben és apjával való kapcsolatában is vívódó Harrison szerepére, míg a Dexter új barátnőjét alakító Julia Jones pedig egy elég gyengén megírt karakterből hozza ki a maximumot. Azt pedig mondani sem kell, hogy Clancy Brown a kisujjából rázza ki az aktuális genya szerepét.

Összességben elmondható, hogy egy felemás epilógust kaptunk, ami részben pótolja az eredeti befejezésből kimaradtakat, de nem tudja a Dexter fénykorát visszaidézni.

7 /10 vérmes raptor

Dexter: New Blood

Dexter: New Blood

krimi
10 epizód
Premier: 2021. november 7.
Csatorna: Showtime

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.