Könyv

Alig lehet ráismerni a Volt egyszer egy Hollywoodra a könyvváltozatban

Quentin Tarantino első könyve az (eddigi) legutolsó rendezését, a Volt egyszer egy Hollywoodot dolgozza fel – de ez a könyv minden, csak nem klasszikus filmregény.

2019-ben Tarantino ismét egy olyan alternatív történelmi filmmel jelentkezett, amiben a hősei az események valós menetén változtatva vesznek elégtételt a gonoszon. Legutóbbi alkotása, a Volt egyszer egy Hollywood azonban nem egy harsány akciófilm, mint amilyen  a Becstelen brigantyk volt, hanem nosztalgikus dráma, amely az álomgyár egy letűnt, idealizált korszakát idézi meg. A nosztalgia a kulcsfogalom a Volt egyszer egy Hollywood esetében: történetívről vagy karakterfejlődésről nem igazán beszélhetünk, inkább a közeg bemutatásán van a hangsúly. Éppen ezért érdekes választás, hogy éppen ennek a mozifilmjének a regényváltozatát írta meg, ugyanakkor a kötetet olvasva hamar rájön az ember, hogy mi lehetett ennek az oka:

A könyv ugyanis nemcsak plusz jelenetekkel egészíti ki a sztorit, hanem számtalan olyan (valós és kitalált) filmtörténeti leírással, anekdotával, amelyek a mozis verzióba egyszerűen azért nem fértek volna bele, mert túl zsúfolttá, adott esetben szájbarágóssá tették volna.

Jó példa erre, hogy a filmben Brad Pitt által megformált kaszkadőr, Cliff bemutatásakor Tarantino oldalakon keresztül arról ír, hogy a férfi milyen külföldi filmeket szeret és miért. Persze bizonyos szempontból érdekessé teszi a karaktert, hogy tudjuk, milyen az ízlése, mit gondol a hollywoodi filmekről, de nyilván a filmbe ez nem fért volna bele (ha egy narrátor elkezd Kuroszava-filmekről magyarázni, a nézők egy része valószínűleg feláll és kimegy a moziteremből). Egy másik ilyen, inkább csak érdekességként funkcionáló rész az Aldo Ray-nek szentelt fejezet, aminek igazán köze sincs a központi karakterekhez (esetleg annyiban, hogy megmutatja, miként alakulhatna Leonardo DiCaprio karakterének, a színész Ricknek a sorsa). A hírhedt, nem épp emelkedett vitát kiváltó Bruce Lee-cameo körülírása pedig lényegében csak a harcművész negatív megjelenítésével kapcsolatos, utólagos magyarázkodásként hat Tarantino részéről, ráadásul erősen kifogásolható is, hiszen a jelenet esetleges akkurátussága nem magyarázat az egyoldalú karakterábrázolásra.

De azért szerencsére nem lehet azt mondani, hogy Tarantino csupán felesleges töltelékrészekkel egészítette ki a filmben látottakat:

fontos adalék Cliff háttértörténetének bemutatása, akárcsak Charles Manson és hippi „családjának” mellékszála, és még egy kicsit – a rendező által elképzelt – Sharon Tate-et is megismerhetjük a könyv lapjairól.

Az, hogy Tate és Mansonék is nagyobb szerepet kapnak, mindenképpen sokat dob az összképen. Mivel a filmben Tarantino úgy „írja át” a történelmet, hogy az általa kitalált hősök közbeavatkozása miatt a szektás hippik nem Roman Polanski házába mennek be, hanem a szomszédba, ahol lemészárolják őket – így nemhogy megmenekül a lengyel direktor felesége, hanem a való életbeli gyilkosai halnak meg. Viszont a filmben mind a nő, mind Manson és követői sablonos, egyoldalú figurák, akiknek csak statisztaszerep jut Rick és Cliff sztorijában, a könyvben ellenben az ő szemszögük is érvényesül, ami a jelenlétüknek súlyt ad, a történetnek pedig további jelentésrétegeket (a színésznő és a szektavezér egyaránt művészkarrierről álmodik, így az külön érdekes, ha párhuzamba állítjuk a sorsuk, karrierjük alakulását a főhős Rickével). Ezek a kiegészítések azért jelentősek, mert azok számára is érthetővé teszik a Manson-szálat, akik nincsenek otthon a témában.

Cliff sztorijának elmesélése ellenben egy tipikusan megosztó húzás Tarantino részéről.

A moziváltozatban csak annyi derül ki a férfiről, hogy a pletykák szerint állítólag megölte a feleségét, vagyis egy ijesztő titokzatosság lengi körül a karaktert. A regényben viszont szó sincs erről: mindent megtudunk a kaszkadőr előéletéről és a házasságáról, még azt is egyértelművé teszi Tarantino, hogy valóban megtörtént-e az a bizonyos gyilkosság. Mivel vitatható, hogy a titok felfedésével jobban megértjük a karaktert, így alapvetően ízlés kérdése, hogy örülünk-e ennek a plusz információnak, vagy sem: akinek tetszett Cliff misztikussága, az nyilván csalódni fog.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Egyébként a könyv nemcsak a kiegészítések miatt más, mint a film, hanem felépítésében is különbözik attól: míg a moziváltozat lineáris cselekményvezetésű, addig a regény folyamatosan össze-vissza ugrál az időben. De nemcsak az időrenden változtatott Tarantino, hanem az egyes jelenetek kidolgozottságán, jelentőségén. A könyvben például a film végső nagy leszámolása egy viszonylag rövid leírással el van intézve, így közel sincs akkora hatása; a Rick sorozatában játszó gyermekszínész szerepe ellenben fel lett nagyítva.

Azaz a Volt egyszer egy Hollywood-regény nem fel-, inkább átdolgozás, az eredeti teljes újragondolása.

Talán az egyetlen dolog, ami nem változott, az a Rick szereplésével készülő westernsorozat-epizód történetének bemutatása. Ez a filmhez hasonlóan a könyvben is egy „történet a történetben” jellegű szálként van jelen, azaz bizonyos fejezeteket úgy lettek megírva, mintha egy vadnyugaton játszódó regény részletei lennének. Ebben az esetben is jobban megismerjük a háttérsztorit és a karakterek motivációit, így szinte sajnálja az ember, hogy nem egy külön könyvként valósította meg inkább Tarantino.

A cselekmény lazán kapcsolódó epizódjai, az anekdotázások, filmtörténeti fejtegetések és az ezekkel párhuzamosan futó westernsztori pedig nem igazán állnak össze, és nem érezhető a logika abban, ahogyan egymást követik. Egyértelmű rendező elv híján pedig mindennek az eredménye egy erősen eklektikus szöveg: mintha Tarantino egy alternatív mozgóképtörténet bizonyos fejezeteit írta volna meg, amelyeket azután véletlenszerűen egymás után sorolt. Akik tehát a Volt egyszer egy Hollywoodot szerették, jó eséllyel nem lesznek oda a könyvért, inkább azoknak lesz érdekes, akik arról szeretnének olvasni, mit gondol Tarantino a filmekről és az álomgyárról.

6 /10 raptor

Volt egyszer egy Hollywood

Once Upon a Time in Hollywood

Szerző: Quentin Tarantino
Műfaj: történelmi
Kiadás: Helikon, 2021
Fordító: Sepsi László
Oldalszám: 430

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.