Mátrix ahogyan még nem láttad – Animátrix retrospektív

Nincs az a jelző, ami túlzó lenne a Mátrix jelentőségének leírásához. Technikai megoldásaiban, látványában és tartalmában egyaránt forradalmi alkotás. Hollywood egyik páratlan és kivételes csúcsteljesítménye. Ikonográfiája, kifejezései olyan mélyen beivódottak a (nem csak pop)kultúrába, amire azóta sem volt példa. Valószínűleg nincs még egy olyan blockbuster, amelynek értelmezéséről és filozófiájáról annyi könyvet írtak volna, mint a Mátrixról (a Wikipédia szerint legalább 25 darab ilyen könyv létezik). Épp ezért is lehet meglepő – különösen ma a franchiseok korábban –, hogy az eredeti filmen és folytatásain túl alig készültek olyan alkotások, amelyek a Mátrix univerzumában játszódnak. Noha filmtörténeti/kulturális jelentősége a Csillagok háborújával vetekszik, olyannyira, hogy ahhoz hasonlóan a Mátrix alapján is született egy vallás. Ám míg a Star Wars rajongóknak már követni is nehéz a számtalan sorozatot/képregényt/videójátékot, addig a Mátrix spinoffok összesége szinte egy hosszabb délután alatt letudható.  Lucassal ellentétben a Wachowski nővérek nem adták ki a kezük közül életük fő művét. Minden Mátrixhoz köthető tartalom, kiegészítés csak az ő jóváhagyásukkal/részvételükkel készül. Így viszont nem hígult fel a film öröksége. Egy új Mátrix történet megjelenése valóban esemény számba megy. Sajnos a Mátrix tartalom nem feltétlenül jelenti azt, hogy, ami van, az mind kiemelkedően jó vagy emlékezetes lenne. A két gyenge-közepes videójáték, és a pár elfeledett képregény között azonban van egy valami, ami tényleg érdemes a figyelmünkre: az Animátrix. Ami bár elsődlegesen a filmek kiegészítéseként (a folytatások felvezetésének készült), sokkal izgalmasabb, mint amire mai szemmel számítanánk. 

ERRŐL SZÓL: Az anime mesterei kiegészítik a sztorit, amit ők ihlettek

Az Animátrix ötlete a Mátrix japán sajtókörútján merült fel, amikor a Wachowski testvérek meglátogattak néhány prominens anime-rendezőt. Érthető is, hiszen a japán animációs filmek (például a Ghost in the Shell) vizualitása kétségtelenül hatalmas hatást gyakorolt a Mátrix látványvilágára. Így mi sem kézenfekvőbb, hogy azok építsék tovább ezt a világot, akiknek a munkája eredetileg megihlette.  A kollaborációból kilenc (egyenként nagyjából 15 perc) hosszúságú kisfilm született,  amelyek közül négyet írtak a Wachowskik. A rendezők között pedig a japán animáció olyan nagyjait találjuk, mint Shinichirō Watanabe (Cowboy Bepop), Takeshi Koike (Afro Samurai) vagy éppen Yoshiaki Kawajiri (Ninja Scroll). Noha a többség filmként nézi, az Animatrix valójában inkább egy antológiasorozat. Az epizódók ugyanis nem csak történetben, de szerkezetileg is teljesen különálló egységek, amelyek között semmiféle átkötés nincs. (Ez alól egyetlen duplarészes történet a kivétel.) A keret tényleg csak annyi, hogy mindegyik történet a Mátrix univerzumán belül játszódik. Ám innentől kezdve az alkotók teljesen szabad kezet kaptak, mind a vizualitás, mind pedig a történetek terén. Ennek köszönhetően az Animátrix egy elképesztően sokszínű alkotás, amiben egyaránt találunk a második/harmadik mozifilmet felvezető epizódokat, noir detektív-történetet vagy éppen a robotok és emberek viszonyát kiforgató sztorit.

EZÉRT NÉZD: Nem csak kiegészítés, de elképesztően kreatív újra értelmezés is

 A legkevésbé érdekes szegmens éppen a nyitó történet. Ám érthető, hogy miért éppen az egyetlen nem ázsiai rendező által jegyzett sztori a legelső.  Az Osiris utolsó útja (Andy Jones) ugyanis az Animátrix talán legmátrixosabb része, feltéve, ha a „mátrixosság” alatt azt értjük, hogy mennyire hasonlít a filmekre. Jones szegmense ugyanis – ellenben a film nagyjával – közvetlenül kapcsolódik a filmek cselekményéhez azáltal, hogy a Mátrix – Újratöltvében megemlített Osiris hajó történetét – miként fedezte fel, hogy a gépek megtalálták Ziont – meséli el. Tipikus kiegészítő anyag, aminek a rajongók örülhetnek, ám önmagában, önálló történetként kevésbé izgalmas. Cserébe kifejezetten látványos. Az Osiris utolsó útja az egyetlen szegmens, ami teljes egészében CGI grafikával lett megvalósítva. Noha épp emiatt vizuálisan is ez öregedett a legrosszabbul, ám az őrszemek és a hajó közötti csata még mai szemmel is egészen jól néz ki.  

Az Animátrix épp ezt követően válik kifejezetten izgalmassá. A történetek többsége (leszámítva még a Forradalmakban felbukkanó Kölyök előzmény sztoriját) teljesen független a filmek cselekményétől és karakterétől (Neo és Trinity csak pár percre bukkannak fel az egész sorozatban). Az Osiris utolsó útja érthető és biztonságos nyitány, épp ezért a legkevésbé érdekes. Viszont látványos és biztosítja a nézőt arról, hogy ez a Mátrix, amit szeret és ismer, így felkeltve az érdeklődését a többi kisfilm iránt. Aztán jönnek az ázsiai mesterek, és gyökerestől kiforgatják az egészet.

Az Animátrix legüdítőbb tulajdonsága ugyanis, hogy elkerüli a manapság szinte mindent uraló nosztalgikus-fanservice mentalitást.

Nosztalgikus fanservice alatt most azt értem, amikor a film/sorozat lényegi elemévé válik, hogy halmozza a néző számára ismerős elemeket. Amikor a nézőből nem a jól megírt, gondolatokban gazdag történet és karakterek váltják ki az érzelmi reakciót, hanem a nosztalgia, hogy olyan dolgokat láthat, amiket ismer/szeret. Amikor utalások halmozásával próbálják elfeledni a sztori ürességét. Az Animátrix alapvetően egy kiegészítő projekt, értelemszerű, hogy főleg a Mátrix rajongóknak szól. Kétlem, hogy bárki olyan megnézné, akit az eredeti film nem érdekel. Ebből kifolyólag az alkotók választhatták volna a könnyebb utat. Teleszórhatták volna az antológiát Neóval, Trinityvel, Morpheussal, Smith ügynökökkel, kung-fuval és piros/kék tablettákkal. Ám a japán és koreai rendezőket szerencsére nem kötötte gúzsba, hogy vajon a nézők mit akarnak Mátrix címszó alatt látni, csak az, hogy őket melyik része érdekli ennek a világnak/mítosznak.

Az Osiris utolsó útját követő, duplarészes Második reneszánsz (Maeda) rögtön minden szempontból csúcspont. Ékes bizonyítéka annak, miként lehet okosan bővíteni egy univerzumot úgy, hogy az egyszerre legyen friss, de illeszkedjen az alapművek narratívájába/gondolatiságába. Mahiro Maeda kisfilmjei az emberek és gépek háborújának – dokumentumfilm jellegű – krónikája. Tekintve, hogy sok száz évvel játszódik a filmek cselekménye előtt, így látványában semmi „mátrixos” nincs benne. Ám társadalomkritikájában épp olyan erős.

Ellenben az első kisfilmmel, ami olyan volt, mint ha a Mátrix – Újratöltve egy kimaradt jelenetét láttuk volna,

a Második reneszánsz az önmaga jogán is egy remek animációsfilm.

Egy szenzációs látvánnyal bíró – a CGI remekül egészíti ki a hagyományos animációt –, egészen nyomasztó és sötét látelet arról, hogy az ember inkább elpusztítja a bolygóját, minthogy megossza azt valaki mással. Nem pusztán kiegészíti a Mátrixot azzal, hogy megmutatja annak eredetét, de jelentősen árnyalja is az ember és a gépek közötti viszonyt. A Második reneszánsz már önmagában van olyan izgalmas, hogy az Animátrixot csak emiatt is érdemes megnézni.

Noha a későbbi epizódók már nem érik el Maeda rendezésének szintjét, összeségében mindegyikük egy történetében, gondolatiságában és vizuálisan is érdekes megoldás a Mátrixra. Több szegmens boncolgatja például, miként viszonyul az „átlagember” a Mátrixhoz. A Mátrix – Forradalmakban megismert Kölyök előzmény történetet bemutató rész – aki önmaga erejéből ébred fel – talán a legtisztább alátámasztása annak, hogy a Mátrix a transz-élményről (is) szól.

Miért fontos, hogy a Mátrix transz film-e vagy sem?

Nem csoda, hogy a sztori, amiben egy fiatal felfedezi, hogy ha továbbra is hazugságban éli az életét, akkor sosem lehet igazán szabad pont egyike a Wachowskik által írt történeteknek. A Hiba a rendszerben a szellemházas történeteket értelmezi újra a Mátrix keretében, hogy arra a melankolikus következtetésre jusson, a modern nagyvárosokban nincsen helye a csodáknak. A Cowboy Bepop alkotója által jegyzet Detektív történet ugyan inkább csak egy stílusgyakorlat, de annak kifejezetten szórakoztató.

Mind közül a legbizarrabb a záró, már címében is beszédes Emberi Mátrix, amelyben az emberek úgy akarnak robotokat maguk mellé állítani, hogy az elfogott gépeket felkötik egy virtuális valóságba, amin keresztül manipulálni tudják őket. Talán ez a groteszk látványvilággal bíró szegmens megy leginkább szembe az elvárásainkkal azáltal, hogy egy gépből csinál tragikus szereplőt.

Az Animátrix még mai szemmel is kiváló példája annak, miként lehet izgalmasan és érdekesen bővíteni egy filmet/franchise-t úgy, hogy az szellemiségében hű maradjon az elődjéhez, ne csak ismételje azt. Persze messze nem olyan korszakalkotó, mint a Mátrix, de a maga módján valamelyest előre mutatónak bizonyult.  Hiszen a 2000-es évek derekán nem nagyon voltak nyugaton ennyire brutális, egyértelműen felnőtteknek szóló sci-fi/fantasy animációk. Tulajdonképpen előképe az olyan mai, sorozatoknak is, mint a Star Wars: Visions, vagy akár a Love, Death and Robots.

ITT TALÁLOD: DVD másodkézből vagy Blu-Ray külföldről

A Mátrix trilógia december 31-én kerül fel az HBO GO-ra  (jelenleg a Netflixen elérhetőek). Sajnos az Animátrix – ami már a Netflixről is lemaradt – egyelőre nem csatlakozik hozzájuk (jelenlegi tudásunk szerint). Amennyiben (várhatóan) jövő év első felében végre nálunk is bevezetésre kerül az HBO MAX, ez minden bizonnyal megváltozik, és ott már tényleg nézhető lesz az összes Mátrix film, ezt is beleértve. Addig is maradnak az apróhirdetések: nálunk ugyanis csak VHS-en és DVD-n jelent meg eddig a film. Annak is majd 10 éve. Sajnos nem is túl gyakori, de olykor-olykor belefuthat az ember egy-egy, akár bontatlan kiadásba is. A spanyol és olasz piacokon viszont blu-rayen is megjelent. Szóval, akit nem zavar a magyar szinkron/felirat hiánya, annak érdemes lehet kicsit kutatni – a kissé ritka – kéklemez iránt, ugyanis a film elképesztően jól néz ki. Megérdemli a lehető legnagyobb felbontást. Jó lenne, ha az új film kapcsán a Warnernek is eszébe jutna, hogy van náluk egy ilyen. Mi biztos nem ágálnánk egy 4K kiadás ellen.