Képregény

A Roncsvadászok túlélték, mégis meghaltak – StarCraft: Roncsvadászok és Túlélők képregénykritika

2021 tavaszán a StarCraft magyar rajongói igencsak elkényeztetve érezhették magukat, hiszen hiába stagnál már pár éve az alapot jelentő videójáték körül az élet, a franchise lore-ját kiegészítő, továbbgondoló termékek közül egyből kettő is érkezett a könyvesboltok és webshopok polcaira. Bár az Evolúció alcímű Timothy Zahn regény egy tisztességes fejezete volt a Koprulu szektorban zajló eseményeknek, a legelhivatottabb rajongók igényeinek kielégítésén túl nem igen lehetett más szerepe. Vele egy időben jelent meg a Roncsvadászok című képregény, majd pár hónappal később érkezett a Túlélők című folytatás is, ami már nem csupán a StarCraft, de akár az Alien és Warhammer 40k, vagy úgy általában a sci-fi-thriller/horror rajongóinak is a kedvére tehet. Spoileres dupla képregénykritika.

Roncsvadászok

A fiatal Caleb újoncként csatlakozik egy tapasztalt roncsvadász csapathoz, akiknek a célja, hogy kifosszanak egy elhagyott, magányosan sodródó protoss űrhajót, ami záros határidőn belül egy közeli bolygóba csapódik. A küldetés persze nemcsak emiatt kockázatos, hiszen az értékes roncsra másoknak is fáj a foga. És talán az űrhajó nem is annyira elhagyatott, mint amennyire látszik.

A történetet jegyző Jody Houser jó úton halad a franchise-specialistává válás útján, hiszen neve itthon jobbára Star Wars és Stranger Things képregények bortóiról lehet ismerős, de dolgozott a DC, a Marvel és a Valiant sorozatain is (Harley Quinn and Poison Ivy, The Web of Black Widow, Faith). A Roncsvadászokban érezhetően egyszerre akart kedveskedni a StarCraft rajongóknak és az új belépőknek is. A történet egy önmagában is jól működő űrthrillerként indul, ahol a felvezetésben megismerhetjük az elengedhetetlenül fontos információkat, de minimális kutatással még azok is érthetik az utalásokat, akik alapvetően nem jártasak a Koprulu szektor viszonyrendszerében. Ami talán kevésbé szerencsés választás, hogy a sztori – némi csavarral kiegészítve – nem elhanyagolható hasonlóságot mutat A nyolcadik utas a halál alapszituációjával.

Az űrbe helyezett kísértethajó toposz megjelenése után rejtélyes körülmények közt kezdenek sorra hullani előbb a roncsvadászok, majd az űrtengerészgyalogosok is. A klausztrofób, paranoid hangulatot átélhető módon ragadja meg a szerző, az univerzum rengető események utózöngéit a kisember szemszögébe helyezve. Amit Gabriel Guzmán vizualitása is jól támogat meg – bár a gyakran túlpanelezett, tompább színekkel dolgozó, fiatalabb korosztálynak szóló rajzfilmekre hajazó képei elsőre furcsán hathatnak a StarCraft gyakran horrorba hajló katonai sci-fi világára értelmezve. A papírmasé karakterek, és a túlságosan is ismerős alaptörténet azonban nem tartogat annyi vonzerőt a zsáner kedvelőinek (még az idővel elharapódzó véres brutalitás mellett sem), mintsem hogy másképp tudjunk rá tekinteni, mint egy egyszerű Alien klónra. Szerencsére a folytatásban már más receptet alkalmaztak az alkotók, és a minden elemében ismerős felvezetés után több szubtextussal és érdekes, kiszámíthatatlan csavarokkal dobják fel az alapreceptet. Figyelem, a továbbiakban SPOILERVESZÉLY várható a Roncsvadászokra vonatkozóan.

Túlélők  

Miután Caleb egyedüli túlélőként a protoss űrhajón garázdálkodó Sötét Templomos (nerazim) túszává válik, kénytelen végrehajtani annak minden parancsát, amennyiben életben akar maradni. A nerazim célja, hogy az Umojai Protektorátus lőszergyárából eltulajdonítson egy értékes erőforrást, amit fegyverként használhat. Az egyre szaporodó rejtélyes gyilkosságok azonban felkeltik a település figyelmét is, és hajtóvadászat indul az elkövető(k) ellen.

Houser és Guzmán a második felvonásban, ha nem is tévedtek szerzőibb vizekre, de kétségtelenül túllépnek az előzmény sterilebb, szélesebb közönségréteghez szóló hangnemén. A történetben előtérbe kerülnek Caleb megpróbáltatásai, valamint az amúgy is félelmetesként leírt, ám mégis szokatlan (amolyan Predator-jellegű) szerepbe került protoss jelentette pszichoterror hatásainak megelevenítése. Guzmán pedig az addig megszokottól eltérő, változatos stilizáltsággal megrajzolt, erőteljes flashback jelenetekben támasztja alá ezt a narratívát.

A merev panelkeretek fluidabb, hullámosabb testet öltenek, és az időnként zaklatottabb oldalrendezés is gyakran Caleb megborult elmeállapotát fejezi ki. A semmiből érkező, váratlan, de valahol mégis logikus fordulatok pedig még akkor is képesek megdöbbentő hatást kiváltani, ha sokakban mégis okkal és jogosan hagyhatnak negatív érzéseket, és negatív szájízt sok olvasóban. A Túlélők így megfelel egy jóféle űrbe helyezett pszichológiai horror követelményeinek, és érezhetően kényelmesebben is mozognak ezen keretek között az alkotók, ami pedig azt eredményezi, hogy Caleb kálváriájának második része önmagában vizsgálva erősebb alkotás lenne… ha a történet teljes megértéséhez nem lenne szükség a Roncsvadászok szórakoztató, de klisés és ismerős felvezetésére.

Nem váltja meg tehát sem a világot, sem a Koprulu szektort a két magyarul is megjelent StarCraft képregénykötet, de egyben olvasva őket egészen kellemes scifi-thriller/horror élményt biztosítanak, nemcsak a StarCraft világáért rajongóknak, de a zsáner, vagy a könnyen olvasható képregények kedvelőinek is.

7 /10 bekattanó roncsvadászraptor

Starcraft: Roncsvadászok, Starcraft: Túlélők

Starcraft 1. - Scavengers, Starcraft 2. - Survivors

Szerző: Jody Houser
Műfaj: sci-fi/horror/thriller
Kiadás: Szukits, 2021
Rajzoló: Gabriel Guzmán
Fordító: Oszlánszky Zsolt
Oldalszám: 108, 100

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!