Aldous Huxley Szép új világa méltán a disztópia művek egyik alfája és omegája. Huxley szatirikusan szép új világba foglalt társadalomkritikája még megjelenése után 89 évvel is tűpontos és a 2020-as években se érződik idejét múltnak. Nagy mozis változat még nem dolgozta fel a történetet (Ridley Scott és Leonardo DiCaprio közös filmterve 2009 óta áll), ám több tévéfilmes próbálkozás már volt rá – 1980-ban (Burt Brinckerhoff) és 1998-ban (Leslie Libman és Larry Williams), legutóbb pedig a Peacock (az NBCUniversal streaming felülete) hozott tető alá egy sorozatos adaptációt. Kritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
David Wiener és Grant Morrison sorozata Huxley regényének alapjait és szereplőit vette kölcsön, hogy egy ambiciózusnak induló történetfolyamot kezdjen felépíteni az elmúlt évek sci-fi elemeinek beemelésével. A távoli jövőben Új London területén az emberiség végre elérte a stabil és békés társadalom állapotát. Mindenki mindenkié, így nincsenek olyan feszültségek, mint féltékenység vagy elutasítottság.
A magánszféra megszűnt, hiszen mindenki lát mindenkit, így nincsenek a megsértéséből származó konfliktusok. A történelem nem számít, hisz mindig előre kell menni a jövő felé. Ha pedig rosszul éreznéd magad, semmi baj, folyamatosan gyártják a minden bajt elűző szomát. A tökéletes harmóniáról pedig a társadalom fölött álló mesterséges intelligencia, Indra gondoskodik. Azért ez túl szép, hogy igaz legyen – így érzi Lenina Crowne (Jessica Brown Findlay) Beta + -nak kondicionált megtermékenyítő tudós és Bernard Marx (Harry Lloyd) Alpha + vezető is. Az életük és Új London békés közössége is fenekestül felfordul, amikor a a szomszédos területen élő vademberek lázadást túlélve hazaviszik megmentőjüket, John-t, a Vadembert (Alden Ehrenreich).
HIRDETÉS
A kilencrészes szérián látszik, hogy az alkotók ismerik az alapanyagot, és ahhoz mérten igyekeztek is aktuálissá és szórakoztatóvá tenni. A kiemelt szexualitás és az élvezetek folyamatos hajhászása fricskázhatja a közösségi média ezekre való koncentrálását.
Fogyasztói társadalmunk is megkapja a magáét, amikor a sorozatbeli vadember parkban (itt élnek rezervátumban azok az emberek, akik elutasítják az Új London kínálta közösséget) turista attrakciónak számít egy Black Friday rohamot felelevenítő előadás.
Hasonló fricskának érződik maga Helm (Hannah John-Kamen) karaktere is, akinek az a dolga, hogy kreativitással lássa el az embereket, mert maguktól már erre sem képesek. Visszaköszön pár hagyományos, Huxley művét idéző jelenet, mint például az Epszilonok (ők kvázi Új London direkt butává kondicionált munkásosztálya) egyformasága és együtemre zajló mozgása – de a Beta megtermékenyítőknél is bőven felismerhető a monoton munka képe a futószalagon érkező és megtermékenyítésre váró petesejtekkel. A Szép új világ működése is kap egy-két extrát, mint például az Indra nevű mesterséges intelligencia behozatala, vagy a szomszédban lévő Vademberek földje, ahol a mi világunkat idéző elvek szerint élnek és persze fújnak az új londoniakra. Mindezt egy futurisztikus és PR-reklámfilmbe illő tökéletes csili-vili látványvilág keretezi, amelyre és annak minden egyes lakójára tényleg jó érzés ránézni – ahogyan az Huxley könyvében is meg van írva.
Izgalmasnak tűnő alaphelyzetből indul a sorozat négy főkaraktere is – John, Lenina, Bernard és Jack, az Epszilon -, akikben az a közös, hogy igazából nem illenek bele ebbe a tökéletes társadalomba. John se a vademberek között, se Új Londonban nem találja a helyét, sehogy sem tud megbékélni egyik rendszerrel se.
Leninát a hedonista élvhajhászat és a monogám kapcsolat iránti vágya teszi kívülállóvá, míg Bernard hiába a legmagasabb kasztba tartozókat, az Alpha +-okat erősíti, helyzetében mégis alárendeltnek érzi magát a többiekhez képest, mert egy pletyka miatt (miszerint Bernard embriója csak véletlenül lett A +) nem is kezelik egyenrangúnak. Kisebbségi komplexusa pedig csak fokozódik, mikor elkezdi Johnt bevezeti Új London közösségébe.
Bőven lenne miből építkeznie a sorozatnak, és kihozhatna a Szép új világ alapjaiból egy A szolgálólány meséjének 1. évadához felérő újragondolást. De ez nem jön össze, mivel ebben a 9 epizódban (ami előreláthatólag nem is fog folytatódni, hiszen az NBC hamar kaszálta a szériát) folyamatosan változik a cselekmény fókusza, azt az érzést keltve, hogy maguk a showrunnerek se tudták, melyik irányba lenne érdemes elindulni. Az első három epizód az Új London-vademberek közötti feszültségre koncentrál, melyet hamar lerendeznek azzal, hogy Johnt átteleportálva visszatér a sztori a szép új világba. A három főhős köré épülő John-integráció jól induló sztorinak tűnik, miközben a háttérben az MI-n keresztül egy átívelő szál is bontakozni kezd, majd mindezt lezúzzák akcióval, vérrel és sok-sok halottal. A kapkodó cselekmény mellett persze azért mindig szakítanak egy kis időt orgiákra és azok ezeregy változatának bemutatására hosszú és közeli snitteken keresztül.
A mindent összesűrítő sorozat olyan hatást kelt, mintha mindent csak azért raktak volna bele a Huxley-val eladható műbe, hogy az biztosan szinkronban legyen a képzelt néző elvárásaival.
Legyen benne akció, dráma, érdekes újítások, és szerelemi szál! Mintha csak a sorozatbeli Helm keverte volna ki úgy az egészet, hogy nem sok fogalma van arról, ténylegesen mi fogja meg az embereket.
A mixtúrából főleg szerelmi szálból jutott ki, hiszen a 9 részből legalább 5 John, Lenina és Bernard közti szerelmi civódásokra megy el, melyben a szappanoperák tipikus szenáriói köszönnek vissza a féltékenységi rohamoktól kezdve a nő leribancozásáig és kicsinyes bosszúkig. Miközben a társadalmi felépítés – a poliamoria-szerű osztozkodás és a monogámia szemben állása – kiváló terep lett volna a párkapcsolati tabuk körbejárására. Az évad végéhez közeledve pedig még az elkapkodottnak érződik, amit látunk a hármasból, megspékelve – hogy ismét hirtelen fókusztváltson a történet – egy újabb akciódúsnak beállított csavarral.
Egy sokkal jobban átgondolt forgatókönyvön kívül a Szép új világból fájóan hiányzik a társadalmi kérdések új színtérbe hozatala – leszámítva a már említett néhány példát. Felületesen szól csak az eleve elrendeltség-szabad akarat kérdéséről, amely a Huxley regény talán egyik legfontosabb tétele. A sorozatban csak ímmel-ámmal jelenik ez meg, John híres beszéde (“Hát én inkább lennék boldogtalan, mint hogy olyan hamis és hazug módon legyek boldog, mint ti itt.”) is inkább forradalmi beszédként manifesztálódik, semmint tényleg kifejezné a tényleges problémáját a jelen társadalommal.
Az Alpha-Beta-Gamma-Epszilon kasztok kapcsán érinti a Szép új világ a társadalmi egyenlőtlenségek problémáját, de csupán egy-egy mondat erejéig, amúgy meghagyja természetesen normális, magától értetődő dolognak. Sőt, csak azt tudjuk meg, hogy ha valaki kimerne lépni ebből a rendből, a mindig boldog rendszer büntet, ahogyan az egy disztópia totalitárius rendszeréhez illik. Huxley világa azonban nem ilyen természetű, így ez a mechanizmus kissé idegennek érződik a sorozat koncepcióján, sőt a szubzsáner klíséjének. A történet kezdetén bemutatott vadember csoport és az új világ kapcsolata pedig az első három epizód után teljesen elfelejtődik, hogy aztán egy sejtelmes záró snittben visszatérjen (és ne derüljön ki soha, mi lesz vele, hála a kaszának).
Nagyon sokat akart a Szép új világ, sokat akart továbbgondolni Huxley művéből, de az ambíció alatt csak összeroskadt. A szép új világból végül nem maradt más, mint egy halom parlagon maradt jó ötlet és sok-sok sikamlós szex.
