Képregény

Tokió szelleme pofozza fel a bennünk élő techfüggőt

A Szárnyas fejvadász neon nyomortelepei és az édenkerti szépségű Japán. Rick Remender (Orgyilkos osztály) és Sean Murphy (Batman: Fehér lovag) közös képregénye, a Tokyo Ghost – Tokió szelleme ezt a két esztétikus világot állítja szembe egymással a hedonizmus-aszketizmus, az elmenekülés-szembenézés tengelyén. Képregénykritika.

Los Angeles-i szigetek, 2089. Az emberiség immár végérvényesen tönkretette lakhelyét. A lakosság a virtuális térbe menekülve él technológia fogyasztásának és agresszivitásának kiélésével. Ebben a világban próbál utolsó, nem techfüggő ellenállóként élni Debbie Decay szerelmével, a Rendfenntartókhoz tartozó Led Denttel (Teddy). A mindent irányító mamutcégvezető, Flak egy távoli bevetésre küldi a párost: Tokió titokzatos kertjét kell feltérképezniük.

A képregény első füzete nem adja könnyen magát.

Akciójelenetek dömpingjével, őrült figurákkal, neonfényekkel és egyszerre ismerős de idegen nyelvvel terhelt képsorokkal nyit a Tokyo Ghost.

Első ránézésre szokásos cyberpunk mesének tűnik némi őrület faktorral – egészen az első füzet végéig. Ezen a ponton Remender felfedi története igazi valóját: az érzelmeket. A központba nem a cyberpunk esztétika kerül, és ha bár sokat szól a telefonján lógó emberiséghez, nem feltétlen ez válik a főtémává. A technikafüggőség inkább vezérfonala a cselekménynek. A képregény Debbie és Dent keserédes párkapcsolatára fókuszál ugyanis, és őket vizsgálja a függőség felől közelítve.

Ők azok a gyermekek, akiktől elvették a jövőjüket, akiknek a születése előtt meghalt a világ. Lázadók, akik szembe helyezkednek az őket körülvevő technológiafogyasztással. Ahogy idővel közösen párrá érnek, lázadókból, a többiekhez hasonlóan függőkké válnak. Dentet a Rendfenntartók teszik a végtelen háló lelki rabszolgájává, amihez pedig – ironikusan – egy másik anyag utáni vágy viszi: a férfiasság iránti. Tinédzserkorában Debbie szeme láttára alázzák meg, és még a bullykkal szemben is barátnője védi meg, nem pedig ő saját magát. A Rendfenntartó erők – amibe végül Dent belép – a férfiasnak vélt erőt és hatalmat ígéri, a macsóság csúcsát, amelyre az incidens után vágyott. Debbie pedig egy technológia és macsóság-függőtől lesz függő. Szintén ironikus módon egy nagyon is valóságos dolog nem hagyja elszakadni függőségének okától, Denttől:

A mély és tiszta szerelem, amit iránta érez egy olyan világban, ahol a betontömböket és a savas esőt leszámítva már semmi sem igazi, még a függők szere sem.

Debbie és Dent ellentmondásos kapcsolata inkább saját döntéseik miatt vált olyanná, amilyenné, de környezetük is jócskán rányomta bélyegét sorsukra. A két város, amit közösen járnak be – Flak Los Angelese és Kazumi által irányított Tokió – hatása egyértelműen megmutatkozik életükben. LA-ben a folytonos fogyasztás és a túlságosan is ingergazdag környezet számukra a rideg valóság, ahol képtelenek problémájuk elől elmenekülni. Tokióban, ahol mindenki annyit termel a lassan gyógyuló földeken, amennyit magához szeretne venni, Debbie és Dent is a lassú gyógyulás útjára lép, miközben megélik azt az életet, amelyről gyermekként mindig is álmodtak.

A valóság és a mesterséges világ folyamatosan összefonódásban létezik a Tokyo Ghostban, melyet nemcsak Debbie és Dent közös útja erősíti meg, hanem Sean Murphy részletgazdag, festményszerű rajzai és Matt Hollingsworth pazar színvilága. Az első ránézésre mindig nyüzsgő és színes vízióktól égő Los Angelest Murphy-Hollingsworth három színre és azok árnyalataira korlátozza. Ezzel szemben a Japánban játszódó jelenetek színekben gazdag (bár legdominánsabbak a természethez köthető színe, mint például a zöld), igazi élő-lélegző környezet, a japán fametszetek stílusában. A két város legjobban a kétoldalas, nagytotál képeken tud kibontakozni.

Amikor azt hinnénk, minden rendbe jön Dent és Debbie életében, mindig történik valami. A folyamatos fejlődés látszatát képviselő Los Angeles valahogy mindig beférkőzik a lassú életre vágyók közé – ahogy azt Tokió egykori, növényekkel benőtt felhőkarcolói már előre jelzik a háttérben. Ám a természetet és annak érintetlenség iránti vonzódását képviselő Tokió mindig újjá éled. A szimbolikusan megjelenő városok egyértelműen jelen társadalmunk leképeződése. Azé a koré, ahol a hedonizmus és az aszketizmus, vagyis az élvezet és a teljes lemondás folyamatosan váltja egymást: hol az egyik, hol pedig a másik szerint élünk. A kettő folyamatos körforgása viszi előre a cselekményt: Debbie és Dent hullámvölgyeit, lázadásukat, és a világ sorsának alakulását. Remenderék állásfoglalása egyértelmű, ám üzenetük pozitív is: az igazi életnek semmi sem szabhat gátat.

A Tokyo Ghost – Tokió szelleme a naiv álmodozók keserédes meséje szerelemről és a reményről, hogy a világ egyszer jobbá válhat.

Egy technológia-fogyasztás ellenes kiáltvány, képregényes festményköltemény, és egy segélykiáltás azoktól, akik nem tehetnek a savas esőről.

10 /10 raptor

Tokyo Ghost - Tokió szelleme (1-10.)

Tokyo Ghost

Szerző: Rick Remender
Műfaj: sci-fi
Kiadás: Fumax kiadó, 2020
Rajzoló: Sean Murphy és Matt Hollingsworth
Fordító: Varró Attila
Oldalszám: 264

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Főszerkesztő
2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.