A Fehér lovag, aki szembesíti Batmant a saját sötétségével

Hogy megfejtsük valaminek a lényegét, elengedhetetlen megértenünk annak az ellentétét. Sokszor csak akkor vagyunk képesek pontos definíciót adni valamiről, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi nem az adott dolog. Hogy tudjuk, mi a fény, ismernünk kell a sötétség fogalmát. A fekete pedig értelmezhetetlen a fehér nélkül. Ilyen örök, csak és kizárólag egymás relációjában értelmezhető ellentétpár Batman és Joker is. Közel 80 éve járják már ördögi táncukat a sápadt Hold fényénél. Nem véletlen, hogy a Batman képregények legnagyobb klasszikusai közül nem egy van, ami éppen erről a sajátos kapcsolatról szól. Frank Millertől (A Sötét lovag visszatér), J. M. DeMatteis-en át (Going Sane) Scott Synderig (Halál a családra) számos tehetséges alkotó boncolgatta a két karakter sajátos, „se veled, se nélküled” viszonyát.  A konklúzió pedig mindig az, hogy bár egymás szöges ellentétei, mégsem képesek létezni a másik nélkül. Amíg van Batman, addig mindig lesz Joker is. Ameddig pedig Joker él – és ugye Batman morális kódja sosem fogja megengedni, hogy véglegesen kivonja a forgalomból – addig mindig szükség lesz egy Batmanra is.

Sean Murphy 2017-es minisorozata nem pusztán a legújabb darab azon képregények sorában, amelyek a köpenyes igazságosztó és nemezise komplikált viszonyának feltérképezésére törekszik. Ugyanis olvasás közben hamar egyértelművé válik, hogy a Batman: Fehér lovag sokkal több egy újabb „van-e értelme Batmannek Joker nélkül és vice versa” sztorinál. Murphy első ránézésre J. M. DeMatteis klasszikus Going Sane című sztoriját hasznosítja újra.

Ám, míg DeMatteis kizárólag a két nyughatatlan főszereplő között lévő, végzetszerű „vonzalom” leleplezésre használja a „Mi történne ha Joker kijózanodna az őrületéből” alapötletet, addig Murphy egy sokkal tágabb perspektívából vizsgálja ennek következményeit. A Fehér lovag egy olyan alternatív Gothamban játszódik, amelyben – miután Batman dühből lenyom a torkán egy halom ismeretlen gyógyszert – Joker megszűnik Jokernek lenni. Elmúlik az őrület, nincs többé bohóc pofa és Gotham lakói is mentesülnek a kárukra elkövetett kegyetlen tréfáktól is. A bűn bohóc hercege visszaadja a testét az azt eredetileg birtokló Jack Napiernek. Egy valami azonban így sem változik: Napier épp annyira megszállottja Batmannek, mint amilyen Joker volt. Csak éppen az eszközei mások. A gyógyulása után kivételes intelligenciával bíró Jack Napier úgy veszi fel a harcot a sötét lovaggal, ahogyan azt Joker sosem tehette. A káosz helyett eljött a rend ideje. Miután felmentik a vádak alól, elhatározza: leleplezi Gotham legnagyobb hazugságát. Eljött az idő, hogy mindenki megtudja: Batman nem megoldása a város problémáinak, hanem okozója.

Hölgyeim és uraim, íme: az elmúlt évek legeredetibb és legizgalmasabb Batman története.

A Fehér lovag nem egy szimpla, alternatív univerzumos „mi lett volna ha” történet, amely pusztán az érdekesség kedvéért játszik el azzal, milyen lenne egy olyan Gotham, ahol Joker a jófiú, és Batman a gonosztevő. Murphy ennél sokkal izgalmasabban használja ki az alapötletben lévő potenciált. Az által, hogy a klasszikus történetek Batman-központúságával szemben (egy józan) Joker nézőpontjából követjük végig az eseményeket, az író-rajzolónak lehetősége nyílik olyan megvilágításba helyezni Gothamet és leghíresebb lakóit, ahogyan azt eddig még nem igazán láthattuk.

Ez a megvilágítás pedig Batmanra nézve a legkevésbé sem hízelgő.

Nem pusztán arról van szó, hogy Joker szemszögéből értelemszerűen Batman a gonosztevő, hanem, hogy Murphy olyan szociológiai vonatkozásait is megvizsgálja Batman ténykedésének, amely egy átlagos, eszképista szuperhős történetbe nem fér bele. Hangot ad Gotham legrosszabb körülményei között élő lakóinak, akik számára Batman bűn ellen folytatott keresztes hadjárata épp olyan problémás, mint a szuper bűnözők ámokfutásai. Batman ugyanis dühös, hajthatatlan és képtelen a kompromisszumra. Bár nem öl, de a tevékenysége így is igen nagy terhet ró Gotham lakóira. De ugye kit érdekel egy beszakadó háztető vagy néhány arra tébláboló törött csontja, ha Jokert kell elkapni? Batman szemében ezek csak egy fontosabb cél járulékos veszteségei. Gotham szegényeinek pedig a megélhetésüket kockára tevő, mindennapi problémák. Számukra Batman sokkal inkább a korrupt milliomosok eszköze, mintsem igazságtevő hős.

Murphy – Joker tolmácsolásában– felteszi azokat a kérdéseket, amelyek önmagukban kérdőjelezik meg Batman létjogosultságát:

Biztos, hogy egy korrupt város megmentésére egy elszámolhatatlan, öntörvényű, maszkos igazságosztó a legalkalmasabb? Biztos, hogy a cél minden eszközt szentesít? Biztos, hogy Batman a legjobb eszköz? Nem tehetne-e Bruce Wayne sokkal többet a városért, mint Batman?

A Fehér lovag nagy erénye, hogy úgy szedi le a keresztvizet a sötét lovagról, hogy közben a másik oldalt sem menti fel. Noha Jack Napier Gotham szegényeinek megmentőjeként tetszeleg, nemes célját épp olyan sötét húzásokkal akarja elérni, mint ahogy bohócképű alteregója tenné.

A pszichopata tömeggyilkosból tulajdonképpen egy populista politikus válik.

Aki, mint a legtöbb populista politikus pszichopatikus vonásokat mutat, és a háttérben épp az ellenkezőjét teszi, mint amiről prédikál. Látszólag Gotham frissen felkent fehér lovagja áll szemben a kegyvesztett sötéttel. Valójában azonban mind a kettejük végtelenül szürke.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Murphy másik bravúrja, hogy bár komolyabb téma felvetéseiből adódóan az általa elképzelt Gotham sokkal komorabb és realisztikusabb, mint a kánonba tartozó képregények lapjain megjelenő párja, ám mégis kellően ismerős az olvasónak. Ennek egyik oka a Batman mítosz klasszikusaira – mint a Gyilkos tréfa, Tim Burton és Christopher Nolan filmjei, vagy éppen a Bruce Timm nevével fémjelzett animációs sorozat – tett számtalan kisebb-nagyobb vizuális utalások. A másik, a kikacsintásoknál is fontosabb tényező az, hogy Murphy minden karakterhez értő kézzel nyúl. Bár egy alternatív világban játszódó sztoriról van szó, minden karakter annyira hű önmagához, hogy ez olvasás közben nem is feltétlenül érződik.

Noha a hangsúly a két főszereplőn van, a Batman mítosz számos fontos karaktere felbukkan. Persze a többségük éppen csak egy cameo szerepet kap, de a fontosabb mellékszereplők éppen olyan izgalmasan (és mégis karakterhűen) lettek újraértelmezve, mint a denevér és a bohóc párosa. A Batman család tagjai most is a köpenyes igazságosztó lelkiismereteként funkcionálnak, Gordon vívódása a törvény és Batman szövetsége között valósabb, mint valaha, de a legérdekesebb mégis Harley Quinn ábrázolása. Murphy ugyanis egy második Quinn behozásával nagyszerűen ragadja meg a figura skizofrén kettősségét. De Mr. Freeze és Alfred is megkapják a maguk megható nagy pillanatait.

Mivel pedig Murphy történetét nem köti gúzsba a kánon iránti megfelelési kényszer, így olyanokat is megléphet, amelyre a mainstream Batman képregényeknek nincs módja.

Ennek köszönhető, hogy a Fehér lovag szereplőinek egy olyan dologgal kell szembenézniük, melyek ritkán érintik a szuperhős képregények szereplőit: a tetteiknek súlyuk és valós következményei vannak. Így pedig elkerülhetetlen, hogy végül szétessen a Batman, Joker és Gotham között lévő, évtizedes status quo.

A fentiek alapján valószínűleg már egyértelművé vált, hogy Murphy kifejezetten eredeti és jó történetmesélő. Szerencsére rajzolóként is hasonlóan kiváló. A Fehér lovag, helyenként a klasszikus animációs sorozat „dark deco” stílusára hajazó, intenzív színezésű (Matt Hollingsworth) képi világában tökéletesen kel életre a reményét vesztett, kiábrándult Gotham. Amennyire érdekes kérdéseket vett fel a történet, épp annyira lebilincselő az atmoszféra. Kép és szöveg tökéletes egységet alkot. Remek példa, ahogy a felkelő nap, vérvörös fénye milyen erős vizuális megjelenítése a Batmanből előtörő féktelen dühnek. De hasonló telitalálat az Arkham gótikus horrorfilmeket idéző hangulata is.

A tavalyi Joker filmmel ellentétben a Fehér lovag egy percig sem szégyelli a szuperhősös/képregényes mivoltát. Ráadásul annak ellenére, hogy olyan eredendően komolyan vehetetlen figurák is megjelennek benne, mint az Őrült kalapos, mégis sokkal határozottabban és komolyabban képes mesélni Gotham lakóinak és a városvezetők (na meg a maszkos elmeháborodottak) viszonyáról. A Fehér lovag így nem pusztán egy szórakoztató, fordulatos és szemkápráztató szuperhős kaland, hanem egy kifejezetten érett képregény is.

Egy olyan modern mestermű, ami idővel joggal foglalhatja majd el helyét a (Batman-)képregények legnagyobb klasszikusai között.