A Trónok harca visszatér a régi kerékvágásba?

Megtörtént a nagy csata, amelyről azt hittük, mindent eldönt majd. De nyugalom, épp csak az élők csaptak össze a holtakkal, no para, hogy is érhetne fel az Éjkirály, maga a manifesztálódott romlás Cersei-vel, aki mindeközben kényelmesen borozgat Királyvárban, és a túlélőket várja. Nincs ebben semmi meglepő, már a 7. évad végén sejteni lehetett, sőt, a karakter maga spoilerezte el a nézőknek, hogy kivárja az élők kontra holtak-menet végét, és a maradékot majd elintézi. Csak senki nem hitte el, hogy a „maradék” tényleg ennyire viharvert és gyászos seregecskét jelent. De ne szaladjunk ennyire előre!

Vérszagra gyűlt a hajnali néző, de kapott-e méltó áldozatokat?

Hiszen maga a nyitás egyben az előző epizód levezetése is. A hősi halottaknak jár a végtisztesség, a túlélőknek pedig az emlékezés és az öröm. Csak tudnám, hogy a fenébe raktak a megfáradt északiak ilyen hangyaszorgalommal rendet Deresben, ahol egyáltalán nem látszik a Nagy Háború, a mindent eldöntő küzdelem nyoma. Sehol egy leomlott falszakasz, egy betört kapu, egy üszkös fával teli várárok… Arról nem is beszélve, vajon honnan volt arra emberi és anyagi erőforrás, hogy ezt a rengeteg halotti máglyát összeeszkábálják? Valószínűleg sosem tudjuk meg, haladjunk is tovább. Megható beszédek és némi tiszteletadás után ideje rátérni a fontosabb ügyekre, ami nem más, mint az erotika és a politika.

Mert a Trónok harca végre visszatalált régi önmagához, és csupa feszültség, csupa intrika zubog a képernyőről, ami esküszöm, izgalmasabb, mint egy rohamozó zombisereg.

Nagyszerű érzés ismét a színészi játékra fókuszálni, hiszen a ki nem mondott gondolatok, a célzások, egyáltalán a nézések sokkal több információt hordoznak, mint első ránézésre tűnik.

Elhallgatott érzelmek

Érdekes kontrasztot alkot a végső tiszteletadás az esti féktelen mulatozással. A halotti torból hirtelen győzelmi vacsorává alakuló lakomán végre van idő a ki nem mondott érzések és sérelmek szabadon engedésére. azt már jó ideje sejteni lehetett, hogy a Thormund-Brienne-Jaime háromszögből nem a jólelkű óriástermetű harcos fog nyertesként kikeveredni, Brienne szüzessége sem volt olyan meglepetésként odavetett információ, amire ne számítottunk volna. Az Arya-Gendry kettősnek sem jósolhatunk hosszan tartó, boldog jövőt, bár egy gyakorlatilag kizsarolt együttlétet talán nem is kellene még kapcsolatnak tekinteni.

Sokkal érdekesebb viszont a Sárkánykirálynő és Jon párbeszéde arról, hogy miként fogja a kéretlen trónigény csődbe vinni a rokonok között kialakult szerelmi kapcsolatot. Nem emlékszem, hogy láttuk-e valaha Daeneryst könyörögni bármiért is, itt viszont két dolog miatt is esdeklésbe kezd: az egyik maga a Vastrón és az uralkodás, a másik pedig a kényszerű szakítás elkerülésére tett erőfeszítés. Kellemetlen helyzet, hogy a kettő szorosan összefügg. Ezek azok a pillanatok, amikor a leghatalmasabb karakterek is esendővé válnak, és ki ne tudná átérezni ezt a dilemmát? Hét és fél évadnyi, trónért folytatott harc néz szembe most a hiábavalóság érzésével.

Intrika és cselszövés mindenhol

Bár sokan nem látnak többet bele egy gőgös frigid csajnál, de egyik kedvenc karakterem, Sansa irtó izgalmas módon avatkozik bele a politikai döntésekbe. Nemhiába, mégiscsak Cersei és Kisujj volt az a két szarkavaró mesterintrikus, akiktől számos praktikát elleshetett. Daenerys kóstolgatása, a tűréshatár felé való tapogatódzás nyomán létrejön a testvéri mini-kupaktanács, ahol végre, így két résszel a történet vége előtt a Stark-lányok is megismerik Jon valódi származását. Eskü és családi szeretet ide vagy oda, ez – ahogy Varys mondaná – már nem titok többé, hanem információ, mellyel élni kell. Na most bokorugró törpe legyen, aki megmondja, miként segítené ez Deres úrnőjének sejthető trónigényét, mindenesetre az információ életre kel, és máris Varys értő füleibe vándorol. Minden uralkodók Pókja aztán hozzá is fog a hálószövéshez, és ahogy csökken Daenerys esélye a Vastrónra, úgy kerekedhet ki egy váratlan fordulat, amelytől eldobjuk majd a hajunkat. Aki látta, nézze meg újra, aki pedig nem vette észre, ízlelgesse mondatról mondatra Tyrion és Varys beszélgetését arról, miért nem alkalmas már a Sárkányok Anyja az uralkodói pozícióra, hiszen időközben akadt egy jobb jelölt is. És ha már így alakult, mi is legyen Dany sorsa. Csak én hallottam ebből ki egy halálos ítéletet? Hamarosan kiderül.

A Halál nem pihenhet

Szex és intrika mellett a negyedik epizód bővelkedett akcióban is. Bár ezek stratégiai szükségességét nem tartom teljesen indokoltnak, de a dothraki sereg értelmetlen feláldozása után olyan apróságokon, mint Rhaegal halála, vagy Bronn teleportálós-zsarolós mutatványa, meg sem lepődöm. Komolyan beveszi valaki, hogy ez a néhány dárda ledurrantja az égről a sárkányt, amellyel egy kisebb zombisereg sem tudott végezni? Értem, hogy sérült, és biztosan most is csak egy tucat kecskét reggelizett, ami elég diétásnak számít sárkányéknál, de a végjátékra tartogatott elszálló költségek kiegyenlítésénél jobb indokot nem tudok elképzelni erre az értelmetlen pocséklásra.

Missandei halálára is számítani lehetett, bár elismerem, a mód és a helyszín azért okozott némi borzongást. Nagyon frusztráló, egyben nyomasztó volt az összetöpörödött Makulátlan-sereg látványa a magas fővárosi falak előtt, amelyeken egymást érik a sárkányölő skorpiók és a Lannister íjászok. A görögök Trójánál, vagy a törökök Eger ostromának első napján, nos, ilyen hatást keltett ez a kellemetlen jelenet. Hogyan lesz ebből győzelem? Hogyan veti le a jóságos királynő maszkját Daenerys, ha még legkedvesebb tanácsadójának utolsó elrebegett szava is arra buzdítja, hogy égesse fel leendő alattvalóit, rombolja le Királyvárat, és uralkodjon romokon? Egyelőre abban sem vagyok biztos, hogy mindez sikerülhet neki, hiszen érik már egy újabb árulás, és születőben már a „fattyúkirály” legendája.