Kismenő agymenő

Miután 1994-től 2004-ig tartó hódítása után dicsőséges tapsvihartól övezve befejeződött a Jóbarátok, nagy űr támadt a sitcom-világ berkeiben. A trónörökös hiányát próbálta feledtetni az Így jártam anyátokkal és az Agymenők is. Utóbbi a mai napig koptatja a kisképernyőt, bár azért már rendesen megfáradt. Lehet, hogy pont egy jól időzített, ügyesen kigondolt spin-off sorozatra van szükség a vérfrissítéshez. Az eredeti szériát is kiötlő Chuck Lorre meg is próbálkozott az Agymenők szokványos keretei közül történő kiszakadással, így született meg Az ifjú Sheldon című sorozat, amely az alapmű közkedvelt főhőse, a zseniális elméleti fizikus Sheldon Cooper gyerekkoráról mesél.

Végre közelebbről is láthatjuk megelevenedni a csodabogár tudós texasi gyökereit. A kilenc esztendős Sheldon (Iain Armitage) kimagasló intelligenciájának köszönhetően több osztályt átugorva, nála jóval idősebb diákok (például saját bátyja) társaságában tanul. Teljesen tisztában van vele, hogy nagy dolgokra hivatott, büszkeségért és önbizalomért már ekkor sem kell a szomszédba mennie. A hétköznapi, átlagos agyi kapacitással rendelkező emberek világa azonban nehezen értelmezhető számára, így minden napja olyan, mint egy életveszélyes, de persze tapasztalatokban gazdag kaland. Nem véletlenül utal már a sorozat címe is Az ifjú Indiana Jones kalandjai című produkcióra, hiszen jól tudjuk, hogy a felnőtt Sheldonnak Az elveszett frigyláda fosztogatói az egyik kedvenc filmje.

A mindennapok kihívásai iskolai helyzetek, családi nézeteltérések és a külvilág veszélyeinek formájában egyaránt érkeznek. Elvitathatatlan, hogy Az ifjú Sheldon alapos történet, már ami a főhős karakterrajzát illeti. A készítők odafigyeltek arra, hogy a majdani neves fizikus jól ismert személyiségjegyeinek mindegyikét megmutassák kezdeti fázisukban. Így láthatjuk, ahogy Sheldon megismeri, és megszereti a képregényeket, amint modellvasúttal tölti idejét a garázsban, menekül a bacik elől, elemzi a Star Trek szereplőinek magatartásmintáit, dacol a vallással, lefekvés előtt pedig édesanyja előadásában hallgatja a minden Agymenők-rajongó által kívülről fújt cicás altatódalt.

A felsorolt karakterdimenziókkal mindössze annyi a probléma, hogy bemutatásuk túlságosan epizodikus. Saját részt kapnak a képregények, a baktériumok és az egyéb fontos elemek is, viszont egy téma a saját epizódján kívül csak nagyon ritkán, és akkor is eléggé felületesen jelentkezik. Jobb lett volna, ha a készítők jobban erőltetik a párhuzamosabb bemutatást, hiszen ezáltal komplexebbé válhatott volna a kis Sheldon figurája.

Részben talán ezért is figyelhető meg, hogy a mellékszereplők gyakran ellopják a showt. Ahogy azt az alapsorozatból kiindulva sejtettük, Sheldon nagymamájával, az ő drága Mimójával ápolja a legbizalmasabb viszonyt. Annie Potts igazán szórakoztató a bulis múltú, laza nagymama szerepében, de a címszereplő sokkal merevebb, mélyen vallásos édesanyját megformáló Zoe Perry is nagyon gyakran csavar egyet a sorozat humorfaktorán.

Ha már humor, akkor tegyük is fel az egyik legfontosabb kérdést. Vicces Az fijú Sheldon? A válasz némiképp esetlen, hiszen így szól: néha igen, néha nem. Azt mindenképpen tudni kell, hogy a szigorúan vett sitcom-keretektől elszakad az alkotás. Jó pont, hogy nem próbálja ilyen módon majmolni az eredeti produkciót. Az Agymenőkhöz képest szélesebb a szereplők által bejárt tér, a beállítások nem annyira statikusak, és elmarad a rendszeres alánevetés. Ebből kifolyólag lehetőség nyílik az inkább életszagú, fanyar poénok hangsúlyosabbá tételére, ám ez a művelet mégsem sikerül mindig. Akad olyan epizód, amelyben Sheldon édesapjához fűződő komplex érzelmei kerülnek reflektorfénybe, de sajnos van rész, ami például csak egy francos marhaszegyrecept körül forog.

Mindazonáltal biztos pontként végig jelen van a felnőtt Sheldont játszó Jim Parsons. Pontosabban a színész hangja. Azáltal, hogy a karakterével a közönség szemében mára már teljesen eggyé vált Parsons narrálja az eseményeket retrospektív módon, sikerül a produkciót szorosabban kapcsolni az Agymenőkhöz. Megerősödik a manapság oly divatos univerzum-jelleg, az évadzáró rész befejező mondata pedig még az alapsorozat jövőjére is nagy hatással lehet.

Az ifjú Sheldon gyakran fárasztó, és sajnos jó néhány fölösleges epizóddal is rendelkezik. Ugyanakkor felsorakoztat emlékezetes momentumokat, ráadásul már-már elsőosztályúnak nevezhető színészgárdával hódít. Sheldon Cooper kedvelőinek mindenképpen érdemes megnézni, mert ez egy olyan prequel, amely nem rombolja a kedvelt karaktert, hanem hozzátesz. Igaz, csak kis mértékben.