Az Embercsempészek az Európa alkonya könyvsorozat első kötete, ami nyugodtan megkaphatta volna a Kelet-Európa legújabb története alcímet is, lévén a helyszínek és a cselekmény nagyobb része itt játszódik. Görbe tükör ez nekünk, hiszen minden annyira ismerős a lapokon annak ellenére, hogy elvileg már a jövőben járunk.
Bár az időpont nincs megadva, azért feltételezhetően a nem túl távoli jövőbe olvashatunk bele. Az Európai Unió végnapjai egy új, sokkal részletesebb, sokkal bürokratikusabb, és sokkal ismerősebb korszakot vetítenek elénk. Ebben az Európában megsokszorozódott az országok és államhatárok száma, a biznisz pedig ugyanaz, mint régen, a XX. század közepén: átjuttatni valamit vagy valakit néhány szigorúan ellenőrzött határon. A bizarr hátteret viszont az adja, hogy a szuverén állam fogalma némileg megváltozott.
Dave Hutchinson elképzelt európai jövőjében bármi független államnak nyilváníthatja magát: egy pár háztömbnyi városrész, egy hosszú vasútvonal, egy óceánjáró, vagy egy nemzeti park is.
Ez az abszurd jövőkép teremt igényt az embercsempészekre, azaz a coureur-ökre, akik afféle posztmodern műveleti titkosügynökök, hírszerzők és postások is egyben. A regény hőse, egy jellegtelen külsejű szakácsfiú annak köszönheti izgalmas és veszélyes munkáját, hogy észtnek volt szerencséje születni, és mint ilyen, könnyedén mozog olyan államhatárokon át, ahol a jellegzetes kelet-európai szereplőket még a jövőben sem látják szívesen.
Ismerős helyzet? Sajnos igen.
Kétség sem fér hozzá, hogy a szerző tanulmányozhatta a kelet-európai életstílust, bizonyára többször vendégeskedett is az általa kiemelt országokban, mégis érződik, hogy ezt a történetet nem olyan személy írta, aki itt nőtt fel. Szeretne bemutatni népeket, országokat, szokásokat, de gyakran ez csak a sztereotípia szintjén sikerült neki. A nagy hanggal vigadó, majd leittasodva elszomorodó magyar maffiózók, a mindig részeg lengyelek, a kényszeresen pedáns hindenbergi (balti) németek, a nacionalista észtek, a balfék, sörözgetve nyomozó csehek mind-mind annak bizonyítékai, hogy egy nyugat-európai leginkább akkor lesz képes érzékeltetni a közép-keleti népek közötti különbséget, ha felhánytorgatja nekik legfőbb (nép)jellemhibáikat. Ezen a szemléleten enyhítenek kissé a szürkén öltözködő, udvariasan elutasító angolok és az ellenállósdit játszó franciák kiemelt jellemzői, de teljesen ellensúlyozni nem tudják az előítéletet.
Alapvetően a regény egy poszt-hidegháborús hangulatot idéz, amiben diszkrét, rejtjelező és surranó-osonó módszerekkel dolgoznak a névtelen és arctalan hírszerző központ terep-munkatársai, a címben is kiemelt embercsempészek. Épp csak konkrétan embert nem csempésznek a szöveg első harmadában, bár történnek izgalmas akciójelenetek, amik egymás után összeolvasva mégsem vezetnek sehová egészen a könyv utolsó néhány fejezetéig. Ez az epizodikusság akár zavaró is lehetne, hiszen mire az olvasó épp belehelyezkedik egy városállamnyi konfliktusba, jön Rudi, az egyetlen állandó főhős, és kiszakítja onnan, hogy aztán újabb és újabb, távolról indított, de a feszültséget egyre jobban adagolva közelítő Helyzet körülményeit, mellékszereplőit ismerhessük meg. Tévésorozatként nagyon jól működne, könyvként számomra kissé bosszantó volt olvasni, ahogy Hutchinson megágyaz egy jelenetnek, hogy aztán kiebrudaljon belőle, és a legizgalmasabb résznél megszakítsa a cselekményt. Ha emiatt valakinek az lenne az érzése, novellafüzért olvas, ne lepődjön meg: ez normális.
Viszont az egész sztori zamatát épp az adja meg, ahogyan szépen, nagyon lassan kibomlik a háttérvilág (szó szerint), és mire eljutunk a regény utolsó harmadába, már kezdjük kapiskálni, hogyan áll össze az eddig olvasott sok zagyvaság. A láncszemek összeérnek, átlátható és (szó szerint) átjárható lesz ez az Európányi történetfüzér. Mire az utolsó két fejezetben megértjük, mire is ment ki mindez, az író már kiveti ránk a horgot, behúz a történetbe, és jó szokásához híven felbosszant azzal, hogy lezárja a sorozat első kötetét. Bár voltak részek, amikor kissé leült a cselekmény, a végére mégis sikerült annyira felcsigáznia, hogy folytatásért kiáltsak.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
