BoJack Horseman, a D-mentesített Hollywoo, azaz az álomgyár egyik legfantasztikusabb görbe tükrének kihunyóban lévő csillaga újra, szám szerint negyedszer is tiszteletét teszi. Immáron négy évadon keresztül kérdezi fajsúlyosan belenyugvó hanggal önmagától, életének többi szereplőjétől és a nézőtől egyaránt: „What are you doing here?” Mit keresel itt? A legújabb tizenkét epizódos etap mindent megtesz azért, hogy közelebb vigyen bennünket a válaszhoz.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A BoJack Horseman negyedik évadában, ahogy az várható volt, minden fontos szereplő új kihívással szembesül. Princess Carolyn próbálja a víz felett tartani karrierjét színészügynökként, ami egy ideje már saját cége útjának egyengetését jelenti, miközben a szerethetően buta Mr. Peanutbutter meggondolatlanul kilép komfortzónájából, és elhatározza, hogy kormányzóvá válik. Ha mindez még nem lenne elég, az aszexuális Todd fogorvosból lett bohócok és bohócokból lett fogorvosok segítségével próbál új, ütős formációt generálni, Diane, a különc újságíró, Mr. Peanutbutter párja pedig bizonytalanul szemléli a felemás amerikai álmot, amivé az élete vált. Persze nem feledkezhetünk meg főhősünkről, az önutálatban és alkoholista ködben fetrengő BoJackről sem, aki, miután hazatér önkéntes száműzetéséből, egy nem kicsit komplikált családi konfliktus kellős közepében találja magát.
A BoJack Horseman már alapfelállása okán is igencsak különleges történetet prezentál. Az események egy olyan világban, vagy ha úgy tetszik párhuzamos univerzumban játszódnak, ahol emberek és állatok, sőt, inkább amolyan ember-állat hibridek alkotják a társadalmat. Vannak szereplők, akik esetében az állatias megjelenítés szimbolikája könnyen visszavezethető egy-egy személyiségjegyre, ám bizonyos karakterek lényege csak hosszasabb gondolkodás útján fejthető meg, ha megfejthető egyáltalán.
HIRDETÉS
Ennek megfelelően az új szezonban is mindenki a számára elrendeltnek és megváltoztathatatlannak tetsző sors ellen küzd.
Az étteremben még mindig állatok szolgálják fel a sorstársaikból készített húsételt, Princess Carolyn, a macska pedig bármi áron szeretné sikerre vinni párkapcsolatát egy egérrel. Mr. Peanutbutter sem jár sokkal jobban, hiszen rajta kívül mindenki egyértelműen érzi, hogy szerény jámborságát nem éppen politikai pályára szánta az ég. Az évad eme vezető konfliktusát egy végig mellékszálként tálalt, valójában amúgy sokkal fontosabb vonulat prezentálja a legnagyobb erővel. Todd és a fogorvos-bohócok. Az enyhén hátborzongató felhanggal operáló jelenetek zavarodottságot festenek fel. A káoszt, ami akkor robban a világra, amikor hozzájuk egyáltalán nem illő identitást akarunk ráerőltetni a többre hivatott egyénekre. Todd sokat vár a bohócoktól és a fogorvosoktól, akik egymás szerepében próbálnak helytállni, pont úgy, ahogy a szórakoztató médiacsatornák is nézők által preferált trendeket igyekeznek, ha kell, vért izzadva is ráhúzni a kiszemelt, instabil szavatossággal rendelkező celebcsemetékre.
BoJack mindeközben szenvedve-keseregve igyekszik pont olyan tahón bánni az élettel, ahogy az viselkedett vele. Nem meglepő, hogy ezúttal is a lófejű főhős szájába keverednek a természetesen egyik fronton sem elhanyagolható szövegkönyv legütősebb sorai. A kaliforniai körforgás által megrágott, majd szivárványszínű genny formájában kiokádott szitkomlegenda amolyan megkeseredett stand up komikus mentalitásával fogalmaz meg erőteljes, lelombozó, és megrendítően hiteles gondolatokat a boldogságról, és arról, hogy egyáltalán létezik-e az a tündérmesékben bőszen kampányolt érzés, amit örömnek hívunk. BoJack konklúziója rövid, velős, de határozott és egyértelmű: Ha elég ideig tetteted a boldogságot, előbb-utóbb talán elfelejted, hogy csak tetteted. Jó esetben.
A probléma az, hogy Mr. Peanutbutter kivételével a történet szereplői túl intelligensek ahhoz, hogy bedőljenek a siker és az elégedettség pillanatai által képezett tünékeny illúzióknak.Nem marad számukra más, csupán a keserédes humor, ami végtelenül életszagú, probléma-centrikus és az esetek többségében kisarkítottan őszinte gondolatok, értékítéletek és vélemények eredményeképpen születik meg. Igen, mert ebben a világban valamiért nagyon igazak és valódiak a szavak. Az identitáskáoszban mégiscsak van valami, ami letisztult, azonban az igazmondás így, a mélyen gyökerező aljassággal és létfájdalommal karöltve csak még durvább poklot generál a napfényes álomgyár színfalai között.
Eme különleges poénvilág okán válik a BoJack Horseman egyszerre paródiára emlékeztető vígjátékká, ugyanakkor filozofikus mélységekbe nyúló drámává is, összességében tehát igazán összetett animációs élménnyé.Az alkotók határozottak és végig egyértelműen érzékeltetik, hogy sorozatuk sztorifókuszú. Ennek megfelelően az animációs megvalósítás nem túl komplikált, de pont annyira igényes, és apróbb elemeiben is találó, hogy általa még teljesebbé válik az összkép. Úgy is mondhatnánk, hogy a produkció vizualitása egyszerűségében nagyszerű.
Mintha a készítők éreznék, hogy történetük már túlrészletezett ábrázolásmód nélkül is éppen eléggé sokrétű és fajsúlyos. Mert az. BoJack családi kálváriája precízen vezetett cselekmény csúcspontjaként jut el az évadvégi, három epizódosra nyújtott katarzisba, amely egyértelművé teszi, hogy a megkeseredettség és a kilátástalanság generációkon keresztül öröklődött. A főhős sorstragédiája már azelőtt megpecsételődött, hogy ő maga egyáltalán megszületett volna.
A sorstragédia maga pedig nem másban áll, mint a reményben. A pislákoló kis fénysugárban, ami újra meg újra felüti a fejét, hogy aztán gúnyos kacaj kíséretében ismét tovatűnjön, egyedül hagyva hőseinket, és ezáltal minket is, a sötétségben. Persze azért továbbra is szeretnénk, hogy BoJack és a többiek megtalálják boldogságukat, tiszta szívünkből vágyunk rá, hogy a kiteljesedés valódi legyen, ne csupán tettetés eredménye, és a karfát markolva akarjuk az örömteli befejezést. A gond az, hogy ilyenkor mindig eszünkbe jut a sorozat egyik régebbi epizódja, amelyben egyértelműen kimondták, hogy ez a történet az utolsó oldal elhagyását követően játszódik. A happy end után.
