Richard Morgan ezúttal nem vitte túlzásba az eredetiséget. Írt ugyanis egy jövőben játszódó krimit, amit gyakorlatilag ezerszer látott vagy olvasott elemekből rakott össze. Ezzel még nem is lenne akkora probléma, hiszen nem várható el minden egyes könyvtől, hogy a műfaj megújítására törekedjen, ha viszont nem teszi, akkor legalább a többi tekintetben legyen kifogástalan. Csakhogy ez sem történik meg.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2107-et írunk (vagyis kereken 100 évvel járunk a regény születése után), amikorra az emberiség sikeresen túllépett a háborúkon és végre nekikezdett a Mars kolonizálásának. De ne gondoljuk, hogy ez az állapot bármennyire is idilli, az USA déli része ugyanis elszakad és Jézusfölde néven, teokráciaként működik tovább. Ráadásul már nincs szükség a háborúhoz kitenyésztett genetikai variánsokra, a tizenhármasokra, akik többnyire rezervátumokban elzárva, vagy a zord marsi kolónián tengetik mindennapjaikat. Carl Marsalis is egy ilyen variáns: természetéből fakadóan agresszív, viszont remekül ért a harchoz, épp ezért befogták, hogy a saját fajtájának renegátjaira vadásszon. Egy űrhajó lezuhanása élete legkeményebb ügye elé állítja, ugyanis a benne utazó tizenhármas sorozatgyilkosságba kezd, így Marsalis-nak Sevgi Ertekin detektívnővel az oldalán mielőbb el kell kapnia.
Valószínűleg mindenkinek beugrott egy-két korábbi élmény, miközben a tartalmi összefoglalót olvasta. Filmes téren ott a Szárnyas fejvadász, irodalomból William Gibson, a tévéből a Star Trek: Deep Space Nine, játékok terén a BioShock. Nem állítom, hogy Morgan valóban ezekből ollózta volna össze A fekete férfit, de annyira tipikusak a regényben előforduló panelek, hogy ezek csupán az első asszociációim az olvasás után, de teljesen biztos, hogy van még jó pár dolog, amit elődként említeni lehetne (hopp, eszembe is jutott még egy: a Terminátor). Még szerencse, hogy a szerző van olyan jó tollú író, hogy majdnem képes megmenteni a könyvet.
Egyrészt Morgannek remek a stílusa. Kellően naturalista, ha az akciójelenetek vagy a szexualitás leírásáról van szó és életszerűen szövi be a káromkodásokat is a párbeszédekbe. Nem zavartatja magát, hogy minden korosztálynak, vallásnak vagy ízlésnek megfeleljen, pusztán úgy tálalja mindezeket, ahogy vannak. Másrészt izgalmas és aprólékos a világépítés. Nem mismásolja el a tényt, hogy a háborúk végeztével nem köszönt be a tej, a méz meg a Kánaán, brutálisan valóságosnak hat a jézusföldiek rasszizmusa, az embereket övező általános nyugtalanság az ősemberi vadászó-harcoló-kefélő ösztönlények, a tizenhármasok közelében, ahogyan az is, ahogy a férfiak megcsalják a nejüket a szexre kitenyésztett genetikai variánsokkal. Ráadásul mindezek a problémák elképesztően hatékonyan reflektálnak a jelen hasonló, univerzális gondjaira, nem kisebb témákat tárgyal ki a regény, mint a bigottság, a rasszizmus vagy az erőszak.
HIRDETÉS
Emellett remekül dolgozik a saját karaktereivel. Élő, lélegző figurákat kapunk, akiket már nem egyszer megrágott és kiköpött az élet, és folyamatosan szembesülnek nem pusztán a saját traumáikkal, de azzal is, hogy a többi embert mennyire nem ismerik és mekkorát tudnak csalódni bennük. Mondanom sem kell, nyilván a főhős Marsalis a legkidolgozottabb karakter, de még a leglényegtelenebb mellékszereplőket is odafigyeléssel alkotta meg az író.
A hangsúly viszont sajnos a „majdnem”-en van. Mindezek együtt nem képesek kompenzálni a könyv negatívumait. Morgan olyan részletességgel tárgyalja a témáit, hogy a terjedelem eléri a 600 oldalt. Ebből fakadóan az akciók leülnek, a nyomozás feszültsége elsikkad, a világ pedig már unalmassá válik, a karakterek pedig annyiszor rágják át újra és újra magukat a regény és a saját gondjaikon egyaránt, hogy a végére már nyafogásnak hat az állandó problémázásuk. Továbbá a tizenhármas variánsok kapcsán a szerző összemos egy-két dolgot: Marsalis-tól nem azért félnek az emberek, mert fekete (a bigott Jézusfölde kivételével), hanem azért, mert arra lett kitenyésztve, hogy öljön. Igenis hajlamosabb az erőszakra, mint az átlagemberek, vagyis a tőle való félelem racionális és nem rasszista indíttatású, ami elég nagy különbség a ma megszokott bőrszín-kérdéshez képest.
