Oknyomozó Raptor: Csillagok Háborúja, a modern mítosz

Ifjú bölcsészhallgató korában Lucas – most már nem is gondolnánk róla, de – belevetette magát a pszichológia és az antropológia tudományának sűrűjébe, és különösen beleásta magát egy bizonyos mitológia és valláskutató, Joseph Campbell és a folklorista Vlagyimir Propp műveibe. Mivel tehetségesnek mutatkozott a filmkészítés terén, és mindenképpen le akart tenni valami értékelhetőt az asztalra, így a filmes karrierjére koncentrált. Mikor már kitaposta magának az ösvényt a filmrendezés terén (THX 1138, American Graffiti), belevághatott egy olyan film elkészítésébe, amelyben az egyetemen olvasottakat összegyúrhatta a fiatalkori rajongásának tárgyával: vagyis a mesék és mítoszok antropológiáját a science-fictionnel, és a western műfajjal.

Persze attól, hogy Lucas buzgón elolvasott párat a feladott szakirodalomból az egyetemen, még nem lenne egyértelmű, hogy a Star Wars ezeken a műveken (is) alapul. Mert ki is volt egyáltalán Propp és Campbell?

Nem csak Lucast ihlette meg ez a két kutató, Proppot egyenesen a filmnarratológia Arisztotelészének, Joseph Cambell Az ezerarcú hős című művét pedig a forgatókönyvírók Bibliájának szokták nevezni.

A mese morfológiája

Vlagyimir Propp műve, A mese morfológiája (Morphology of the Folktale) nagy áttörést jelentett a modern folklórkutatás terén, olyan szerzők merítettek Propp művéből, mint Claude Lévi-Strauss és Roland Barthes, amint lefordították angolra, mert bár a könyv már 1928-ban megjelent oroszul, a fordításra harminc évet kellett várni, és csak ekkor vált ismertté „nyugaton” is. Ami Proppot a filmnarratológia Arisztotelészévé tette – legalábbis némelyek szemében, az munkájának az a része, amelyben a népmesék szerkezetét vizsgálva megkülönböztetett 31 úgynevezett funkciót. Az első ilyen mesei elem az eltávozás, amikor a mese hőse, vagy egy másik a hős szempontjából fontos személy, elhagyja a biztonságos otthont.

Például, amikor Luke elhagyja nagybátyja és nagynénje házát, és a bolygót, ahol eddig lakott.

A többi elem mind a különböző mesékben előforduló narratív fordulat: mint mikor a hőst elvezetik a keresés tárgyához, vagy a hős összecsap az ellenfelével, vagy a cselvetés funkció, amikor a mese gonosztevője a megtévesztés és a bizalom eljátszása által egyértelműen a negatív szerepet fogja betölteni a mesében.

Amikor Tarkin tábornok ki akarja kényszeríteni Leiából, hol van a lázadók támaszpontja, és a Halálcsillaggal az Alderaanra céloz, Leia a Dantooint nevezi meg. Tarkin mégis megsemmisíti az Alderaant.

A végső narratív fordulat többnyire minden mesében az esküvő, a hős megházasodik/elnyeri a trónt, egyes esetekben esküvő nélkül nyer el kitüntetést/előléptetést. Propp szerint minden mese – főként a varázsmesék, melyek kutatása középpontjában álltak – felépíthető abból a 31 funkcióból, amit ő megkülönböztet.

Viszont nem csak a mesék cselekményszövését vizsgálta meg, hanem a szereplőit is. Az általa vizsgált száz mesében 7 fő karaktertípust különített el:

1. a Gonosz – a hős ellen küzd.
2. az Útnak-indító – aki tudatja a hőssel, mi a célja, ő küldi el az útjára
3. a (mágikus) Segítő – segíti a hőst a küldetésben
4. a Királylány (és az apa)/Jutalom – akitől a hős elnyeri a jutalmat/amit a hős elnyer
5. az Adományozó – felkészíti a hőst a küldetésére/ varázstárgyat adományoz neki, amely segítségére lesz
6. a Hős/az Áldozat – aki végigjárja az utat, elvégzi a küldetést, legyőzi a gonoszt, elnyeri a jutalmat/Királylány kezét
7. az Álhős – a hős helyett magát állítja be hősként, megpróbálja megszerezni helyette a Jutalmat

Esetünkben Luke Skywalker a kiválasztott (6.), miután elhagyja otthonát találkozik Ben Kenobival, akinek segítségével elér hozzá Leia üzenete R2D2-n keresztül (2.). Obi-Wan odaadja neki az apja régi fénykardját (5.), és együtt indulnak el Leia keresésére. Amíg bolyonganak a bolygók közti űrben, Obi-Wan felkészíti Luke-ot (5.) a jedi-létre. Természetesen a Gonosz is feltűnik a színen Darth Vader személyében (1.), aki fogva tartja Leiát, és egyébként is HALÁLCSILLAG. Han Solót nem véletlenül nem illesztettem be a sémába, attól tartok, ha Álhősnek (7.) nevezném, esetleg lincshangulat alakul ki a kommentszekcióban.

Viszont az az egy biztos, hogy Lucas nem hagyta figyelmen kívül a varázsmesék narratív felépítését és kötelező elemeit, amit csak a folklorisztika és antropológia ki tudott mutatni. És még nem is beszéltünk Propp követőiről, és a más korábban említett Joseph Campbellről.

Az ezerarcú hős

Joseph Campbell amerikai mítoszszakértő, aki a mitológiai kutatásaihoz felhasználta Freud pszichoanalízis elméletét, és Jung kollektív tudattalannal foglalkozó kutatásait. Ő fogalmazta meg azt a nézetet, miszerint minden mítosz, hőstörténet egyetlen mítosznak a különböző változata. Ez a „monomítosz” érvényes ugyanúgy a távol-keleti kultúrákban, ahogy Európában, és Amerikában is; minden kultúrában a hős útja strukturálisan megfeleltethető egy alapnarratívának.

Három nagyobb egységet különített el kutatásai során: az indulás, a beavatás és a visszatérés aktusát. A történetek kezdetén a hős még nem tudja magáról, hogy hős, viszont valamilyen indíttatásból útra kel. Át kell esnie a beavatáson, hogy hőssé váljon, amely nemcsak a szerepének az átértelmezéséből következik a történetben, vagy hogy valaki közli vele, hogy „Te vagy a kiválasztott, Frodó  Harry  stb. Luke”, hanem belső események játszódnak le a hősben, akinek az útja egyben belső út is, a hős személyiségfejlődése fontos eleme a történetnek. Ez a (spirituális) fejlődés teszi lehetővé, hogy véghez tudja vinni hőstetteit, és önmaga legyőzése teszi képessé arra, hogy legyőzze az ellenfelét. A visszatérés a hős útjának harmadik mitikus mozzanat, amikor a hős visszatér a világba, amelyből elindult, s amely általában nem sokat változott, ő viszont már más emberként – lényként (ne zárjuk ki a többi fajt) – tér vissza.

Propp mesekutatásai nagyon hasonló eredményre jutottak, mint Campbell monomítosz-elmélete. Az ezerarcú hős szintén megjelöli a hőstörténetek jellegzetes fordulatait, mint az útitárs(ak) megjelenése, a mágikus repülés, vagy a „küszöb átlépése” motívum. A beavatás része a szöktetés motívuma, a szörny legyőzése, egy társ rituális (ön)feláldozása a küldetés sikere érdekében. A hős a beavatás során sokféle „próbával” szembesül, amelyek mind közelebb juttatják végső céljának elérésében, és amelyek formálják a személyiségét a döntő küzdelemig. A visszatérésben gyakran segíti a hőst egy kívülről érkező megmentő. A hős a történet végére (spirituális) tudás birtokába jut, ezáltal gyakran „két világ urává” válik.

Ha végiggondoljuk a Csillagok háborúja történetét, ezeket a motívumokat egytől egyig megtalálhatjuk benne. Ez arra enged következtetni, hogy Lucas nem csak a kollektív tudattalan által sugallt hősmítosz-sémát alkalmazta, hanem hogy nagyban merített Campbell – és Propp – kutatásaiból.

Rengeteg fejtegetéssel lehet találkozni, amelyek a Star Wars-trilógiát összevetik a Harry Potter-sorozattal, vagy a Mátrix-filmekkel, a Gyűrűk urával, és még folytathatnánk a sort. Sorra veszik a történet elemeit, a karaktereket táblázatokba sorolják, és végül levonják a következtetést, hogy minden történet ugyanazt az egyet meséli újra és újra – szomorúbb esetben „lopásokról” is olvashatunk.

Az igazság az, hogy minden sikeres hőstörténet merít abból, amit Campbell és Propp kimutatott: a kollektív tudattalanban élő narratívából, amelytől nem tudjuk függetlenné tenni magunkat. Felesleges megvádolni bármely szerzőt, hogy egy vagy több másiktól kölcsönözte ötleteit, hiszen minden ilyen történet egy közös őstől, „monomítosztól” kölcsönöz. A hős jön, lát, győz; éppen olyan közhelyesen, ahogy ezt tudat alatt elvárjuk tőle.

Képek forrása: facebook