Élőhalott ABC, az apokalipszistől a Z Nationig.
Apokalipszis
Az “apokalipszis” szó szinte a legelső, ami minduntalan eszünkbe jut, amikor egy zombiinvázió sújtotta világról beszélünk. Pál apostol eképpen ír róla:
Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni. (Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5. fejezet 1-5. versszak)
A zombifilmek nem egyszer olyan disztopikus világban játszódnak, ahol az apokalipszist az élőhalottak testesítik meg.
Braindead
A magyarul Hullajóra keresztelt 1992-es horrorról mondhatnánk azt is, hogy Peter Jackson (igen, A Gyűrűk Ura-trilógiát jegyző rendező bácsi) sötét múltjának egy szelete. A kis költségvetésből, de annál nagyobb lelkesedéssel készült film alaptörténete mindössze annyi, hogy a főhős nagymamája zombivá alakul a szumátrai patkánymajom harapása miatt, majd innentől másfél órán keresztül egy elborult mészárlás következik. De talán elég leírnunk a film három legfontosabb tartópillérét:
- zombibaba
- fűnyíró
- 650 hektoliter vér
Chalmers
David Chalmers filozófus vezette be a filozófiai zombi fogalmát, amely amolyan gondolatkísérlet. Értelmezése szerint a filozófiai zombi megtévesztésig az emberhez hasonló és emberi módon viselkedő lény, akit nem emberi tudat irányít, hanem annak valamifajta szimulációja.
Dracula
Bram Stoker Dracula (1897) című művében a címadó grófról megtudjuk, hogy a testében nincsen vér és szívműködése sincs, tehát biológiai értelemben halott – mondanánk –, ám mégis él. Annak pontos okáról nincsenek információink, hogy Dracula mégis miért és hogyan lett vámpír, de feltételezhető, hogy csakúgy, ahogy áldozatai, harapás útján kapta el a kórt, ahogyan a modern zombifilmek rémalakjai. Így ő tekinthető az irodalomtörténet első élőhalottjának.
Evil Dead
A low-budget horror koronázatlan királya, Sam Raimi, gyakorlatilag műfajt teremtett az 1981-es abszurd, mondjuk úgy: “slasher komédiájával”, vagyis az Evil Deaddel, amely minden zombi-fan számára kötelező! Raimi háromrészes klasszikusa egyszerre csinál bohócot a horror műfajból, de egyúttal ránk is hozza a frászt a gyurmaanimációval elkészített zombikkal.
Fulci
Lucio Fulcit a horror keresztapjának szokás hívni. Az olasz rendező eredetileg orvosnak készült, amely tudását jól kamatoztatta későbbi filmjeiben, aztán kritikusból lett filmrendező. Néhány western mellett főleg horrorfilmeket készített, ezek miatt lett igazán ismert. 1979-ben készítette el az első élőhalott-moziját, a Zombit. A kritikusok vegyesen fogadták a filmet, szélsőséges erőszakossága és explicitsége viszont nagy hatást gyakorolt a műfajra, videojátékok, regények, filmek őrzik a munkásságának esszenciáját.
G-vírus
A Kaptár-sorozat zombijai igazi high-tech szörnyetegek. Létrejöttük már nem pusztán a klasszikus értelemben vett feltámadásnak köszönhető, hanem a laboratóriumi körülmények között kifejlesztett G-vírusnak.
Haiti
A Karib-térség szigetországában manapság is igen gyakori, hogy az emberek szinte minden kérdésben vudu papokkal és papnőkkel konzultálnak (fun fact: a politikai problémákat illetően is), ennek a szinkretista vallásnak pedig a legijesztőbb alakjai a zombik, a lélek nélküli holtak, amelyeket a mágia kelt életre, vagy éppen a test nélküli szellemek.
In the Flash
A zombitéma olyannyira menő manapság, hogy a brit BBC-csatorna is úgy döntött három éve, elindítja a maga élőhalottas sorozatát, ám ez a széria már csak azért sem szokványos, mert az itt felkelt halottakat visszaintegrálják a társadalomba, hiszen az agyzabálókat valójában csak egy járvány támadta meg, arra pedig van medicína. A “félig halottak” családokhoz való visszakerülésének persze nem mindenki örül, úgyhogy kapunk itt mindenféle párhuzamot a rasszizmussal vagy a homoszexualitással kapcsolatban, a zombisztori valójában csak fedőtörténet ehhez. Kötelező sorozat!
Juan of Dead
A magyarul Juan, a zombivadász néven futó spanyol-kubai horror-vígjáték főszereplője 40 évig él békében Kubában, amikor egyszercsak beüt a zombiapokalipszis. Húgával és haverjával először még csak azt hiszik, egy újabb forradalom ütött be, de azt elvetik, hogy vámpírok, megszállottak vagy disszidensek attakja történt. Csakhamar rájönnek, az élőhalottak agyát pépesíteni kell, de ha már mindenki ilyenné vált, elhatározzák, bankot rabolnak.
Kirkman
Robert Kirkman író, a nagy sikerű The Walking Dead című amerikai képregény kiagyalója, amelyből aztán az AMC sorozat is inspirálódott. Azért fogalmazunk így, mert a képregény és a széria eseményei ugyan egy pontig hasonlóan futottak, ám a történetszálak később elváltak. Mindkét médium erős, össze sem lehet hasonlítani, mégis az, aki eredeti The Walking Dead élményre vár, ne habozzon, lapozzon bele a képregénybe!
Lugosi Béla
Egyik korai filmjét, a Fehér Zombit sokan tekintik alapkőnek a műfaj történelmében. A sztori szerint Madeleine és Neil az esküvőjükre készülnek, ismerősük, Monsieur Beaumont felajánlja, hogy házasodjanak össze az ő haiti ültetvényein. Beaumont valódi célja a nő megszerzése, és ehhez kéri Legendre (Lugosi Béla) nevű barátja segítségét, aki a malmában dolgozó embereket zombikká hipnotizálja. Beaumont megkapja a nőt, de aztán rájön, hogy az érzelmek nélküli test nem azt adja neki, amire számított. A film valójában a karibi szigetvilágban élő emberek vudu-hiedelmét dolgozza fel. A zombik nem halottak, csupán egy varázsló által hipnotizált emberek, létük álom, ideiglenes out-of-body-experience (testen kívüli élmény), ami visszafordítható.
Maggie
A téma egyik legfrissebb feldolgozása feladja azt a fajta erőszakosságot, amihez a zombifilmekkel kapcsolatban hozzá vagyunk szokva. Arnold Schwarzenegger egy apát alakít, aki egy invázió sújtotta világban próbálja a lehető legjobb megoldást megtalálni lánya, Maggie rohamos haldoklása ellen, mivel a lány korábban megfertőződött, viszont az átalakulás kellemetlenül lassan telik. Mit tehet hát egy apa, aki pontosan tudja, hogy kislánya előbb-utóbb elveszíti öntudatát és ellene fordul?
N‘zumbe
A nyugat-afrikai törzseknél létezett egy kígyó-istenség, Iwa Damballah Wedo, aki rokonságba hozható Kongo Zambi nevű istenével (más néven Zombival). Két mára már eltűnt törzsnél is jelen volt a szó, s míg a Hatitian Creole népcsoportnál „zonbi”-ként ismerték, addig a North Mbundu-k „n’zumbe”-ként. Később szintén ebben a kultúrában az újra életre kelt tetemek rémképéhez csatolták ezt az elnevezést.
Osombie
Zombitémában szinte már mindent elkészítettek, olyannyira, hogy még Osama Bin Ladenről is van élőhalottas film. A sztori szerint Dusty, a coloradói jógaoktató mentőakciót szervez Afganisztánban eltűnt tengerészgyalogos bátyja felkutatására, ám időközben kiderül, hogy Bin Laden zombiként visszatért, így újból el kell tenni láb alól. Bizony.
Pisztoly
Egy zombiapokalipszis egyik legfontosabb kelléke a pisztoly. Viszont vigyázni kell vele! Nem csak azért, hogy ne lőjük lábon vele magunkat, hanem akkor is, ha eliminálunk vele egy élőhalottat, hiszen a hangra összerebbenhet néhány másik jószág is. Közelharc esetén egyébként is inkább szúró- vagy vágóeszköz javallott. Viszont a pisztoly elég meggyőző érv tud lenni a kezünkben, ha összefutnánk egy rivális túlélőcsoporttal.
Quarantine
Az amerikaiak – mint tudjuk -, imádnak sikeres keleti vagy európai filmeket remake-elni. Ez alól a 2007-es spanyol Rec sem kivétel, azonban amíg az ilyen fajta feldolgozások nagy része pocsék, a Quarantine korrektül helyt áll, helyenként pedig képileg jobban fel is turbózza az egyébként sem gyenge alapanyagot.
Romero
Ha Lucio Fulci a horror keresztapja, akkor George A. Romero a modern kori zombifilm édesapja. Több mint 30 filmet rendezett, zömében horrort vagy kifejezetten zombifilmet. 1968-as filmje, a Night of the Living Dead elsöprő sikerű alkotás lett, sok tekintetben újabb mérföldkövet jelentett, pedig itt még öltönyös agyevő rémségek abuzáltak botokkal és gallyakkal egy házba bújt embercsoportot. A műfaj másik nagy állomása az 1978-as Dawn of the Dead, ami már nyitányát képezi a vírus által eszkalálódó zombiinváziós filmeknek.
Sacremento
A város, amit hús-vér zombik lepnek el évről évre 2001 óta, igaz, csak 2003-ban ragadt rá hivatalosan a Zombie Walk (Zombi Séta) elnevezés. A rendezvény évről évre több száz embert vonz az utcára, akik a legkülönbözőbb zombiknak öltöznek be, sminkelik ki magukat. Olyannyira divatossá vált szerte a világon, hogy gyakorlatilag évről évre dőlnek meg a séták rekordjai. Az eddigi legnagyobb megmozdulás Dublinban volt, ahol 8000 ember masírozott zombinak öltözve az utcán.
Terrorbolygó
Robert Rodriquez zombiparódiája, amelyet párban készített el Quentin Tarantino Halálbiztos című filmjével. A történet szerint egy titkos katonai kutatásnak köszönhetően elszabadul egy vírus, az emberek pedig zombivá változnak, bla bla bla… A lényeg, hogy egy gépfegyverlábú sztriptíztáncos, az elfolyó péniszű Tarantino és a Black Eyed Peasből ismert Fergie leszakított lába is nagy szerepet kap. Az egyik legjobban sikerült műfajparódia ebben a témában.
Ubisoft
Ide a ZombiU játékot akartuk beerőltetni, de nem ment, így a gyártócéget pakoltuk be helyette. A játék egyébként nem kapott rossz kritikákat, de a WiiU-n nem találta meg a saját közönségét. Pedig lett volna benne kraft, sötét helyeken közelharci fegyverekkel zombikat hentelni jó móka.
Visceral Games
Ha már játékok, kikerülhetetlen a Visceral Games egyik legerősebb darabja, a Dead Space-trilógia, amelyben egy Isaac Clarke nevű mérnök-asztronautával kell rendbe raknunk az évek óta elhagyott USG Ishimura nevű hajót. Ezt azonban egy titkos társaság zombiszerű, nagyon kellemetlen lényekkel árasztja el a vallásosság és az új világrend nevében.
World War Z
A fiktív dokumentumregényben maga az író, Max Brooks készít interjúsorozatot egy 13 éven keresztül tartó zombiapokalipszis túlélőivel, akik között találunk diósgyőri várvédőket és kínai bálnavadászokat is.
Z Nation
A The Asylum (Megashark, Paranormal Entity) által indított sorozat (így színvonaláról lehetnek elképzeléseink), ami a SyFy csatornán fut. A történet meglehetősen egyszerű, mégis jó koncepció: a vírusfertőzésre immunis Murphy-t el kell juttatni A-ból B-be, hogy vére antitestjeivel kifejlesszék a zombifertőzés ellenanyagát. Bár a kritikusok nem rajongtak érte, a csatorna berendelte a második évadot.
Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.