Film

Oknyomozó Raptor: Sós, folyékony vizet találtak a Marson. De mikor megyünk már megnézni?

Talán már a mi életünk során ember juthat a Marsra, de a kolonizálásra még várni kell.

A héten mutatták be Ridley Scott Andy Weir A marsi című regényéből adaptált Mentőexpedíció című filmjét, mely minden eddiginél reálisabnak mutatja be a Mars kolonizálásnak lehetőségét.

A legsötétebb vízióMindenféle moralizáló szándék nélkül kijelenthetjük: környezetünk lassan alkalmatlanná válik arra, hogy éljünk benne. Ózonlyuk, olvadó sarkok, kiirtott esőerdők, kihaló állatfajok, légszennyezés stb, stb, stb. Gondolom mindenki ismeri ezeket az unalomig pörgetett, már-már közhelyszámba menő frázisokat, amiket a rókabundában, vörös festékkel magukat tüntetőleg leöntő  zöld aktivisták szoktak mantrázni: “Óvd a környezeted!“, “Vigyázz az élővilágra!“, “Védd a fákat, egyél hódot!” és ezek végtelen permutációja. A legtöbb ember erre úgy reagál, hogy  “Ja, de hát ez az én életemben még úgysem para!

Oké testvér, de mi van az unokáiddal, azok unokáival és azok unokáival? Az egész környezetvédelmi hiszti mögött ugyanis nem az van, hogy a drága Föld bolygót féltjük. Dehogy! A környezet barmolódhat ítéletnapig, úgy is alkalmazkodni fog. Így vagy úgy, de alkalmazkodni fog. Az emberiség az, amelyik képtelen lesz hozzászokni, ha 12 méteres mutáns leguántigris-hibridek fognak kószálni egy elhagyott autópályaszakaszon kialakult atomhulladék-temetőben és a szmogködben. Nálunk pedig nem lesz más, csak elektromos balta meg egy pattintókő. A természet úgyis visszaveszi, ami az övé. Szívás.

3d view cars people lizards vehicles fiat idea 1680x1050 wallpaper_www.wallpaperfo.com_2 (1)

Képzeljük el, hogy minden borzalom megtörtént már a Földön, ami elképzelhető. A rohadó, lakatlan városokat a világot visszahódító természet uralja. Az indákkal benőtt felhőkarcolók, szennyezett óceánok, benne úszó szemét- és roncs-szigetek, amiken egész városok élnek, mindennapi látványnak számítanak. A szárazföldeket ugyanis birtokába vette az élelemért küzdő emberi faj kannibalizmusra kényszerült rétege, akik vibrolándzsával felszerelkezve, domesztikált ragadozó nagymacskák hátán vadásznak az emberiség maradékára. Ez az a világ, ahol a Waterworld, a Mad Max, Az út, az összes zombifilm egyszerre történt meg, és az egésznek az időközben a bolygómag közelében szupergyorsasággal kifejlődő reptiliánok állnak a hátterében. Mi lehet ezekkel szemben az egyetlen megoldás? Ha elhúzunk egy lakatlan bolygóra.
A Mars-küldetésekről dióhéjban

Ha nem is konkrétan azon félelmek okán, mert egyszer el kell hagynunk e bolygót, hanem attól a nemes szándéktól vezérelve, hogy megismerjük a szomszédos világokat, az oroszok 1962-ben szondát küldtek a Mars felé, ám a kapcsolat nagyjából félúton megszakadt, de 1964-ben már elkészülnek az első fekete-fehér fotók a Mariner-4 amerikai űrszonda által. Három fontos dolgot sikerült megállapítani:

  • A légkör főleg szén-dioxidból áll.
  • A felszín kráterekkel tűzdelt.
  • Nincsen rajta semmilyen rivális civilizáció.

A következő néhány éveben a Mariner szondák további sok száz mérést és képet küldtek a Földre. Ezekben az időkben készültek el az első Mars-térképek, és kapták meg impozáns neveiket a különböző tájegységek.

mars map
National Geographic – Mars

A 70-es évekig az amerikai Mars-kutatás hasított, míg az oroszok többnyire elhagyták űrbe kilőtt szerkentyűiket. A balszerencse-sorozat 1971-ben tört meg, és egy sikertelen leszállás után (a Marsz-2 szonda becsapódott) a Marsz-3 sikeresen leszállt a felszínre, ám még mielőtt közvetíteni tudott volna, megszakad vele a kapcsolat. Öröm volt az ürömben. Utóbb kiderült: a radar rosszul volt kalibrálva. Van ilyen, no, senki sem hibáztathatja őket. A siker egészen picinek számított, pláne, hogy ezután a további bolygó körüli pályára állított szondák küldetései is kudarcba fulladtak.

mars mission
Mars Missions

1976-ban az amerikaiak Viking űrprogramja (mely két egység felszínre juttatását jelentette) sikerrel landolt a bolygó felszínen, és éveken keresztül végzett méréseket. A 80-as 90-es években az amerikaiak több sikertelen szondát lőttek fel, azonban egy fotórögzítésére alkalmas egység, a Mars Pathfinder (mely egyébként jelentős szerepet játszik a Mentőexpedícióban is) sikerén felbuzdulva az európaiak és a japánok is küldtek szondát a vörös bolygó pályájára. A 42 Marsot vizsgáló küldetésből 18 volt eddig sikeres. Ez azért nem olyan rossz arány.
Oké, oké, de akkor mikor megyünk most már igazán, de tényleg a Marsra?

A Mars azért tűnik racionális választásnak egy esetleges világégés utáni menekülés esetén:

  • mert közel van – a Mars a Földhöz legközelebb eső kőzetbolygó, 249 228 730 km távolságra van tőlünk és 180 napos utazással el is érhető, persze ha tartjuk magunkat a 26 havonta javasolt indulási ablakokhoz, amikor a két bolygó a legközelebb van egymáshoz
  • mert jó az idő – az átlaghőmérséklet ugyan -63 Celsius fok, viszont a legmelegebb időszakaiban a 20°C-t is elérheti a hőmérséklet, az mondjuk kevésbé biztató, hogy a leghidegebb időszakban -140° szokott lenni
  • mert egyáltalán van légköre – ami viszont nagyon ritka, ráadásul a légkör 95%-a szén-dioxid, és a gravitáció is harmad akkora mint a földi, de legalább van

Jelenleg nincs kilátásban olyan konkrét Mars-expedíció, amely embert vinne és főleg hozna vissza a bolygóról, mindenesetre teszteket már végeznek ezzel kapcsolatban. Bár a világon számtalan űrkutatással foglalkozó szervezet keresi ennek lehetőségeit, a legutolsó konkrét tervnek hangzó holland Mars One programot is sokan támadták átgondolatlansággal. Pedig még a 2000-es évek elején 2015-2020-ra jósolta mindenki az első emberi küldetéseket. Ez persze még nem jelenti azt, hogy a következő 5 évben ne tehetne valaki egy váratlan bejelentést, addig azonban van néhány probléma, amit meg kellene oldani.

A legracionálisabb ötlet furcsamód a sokat támadott Mars One program kapcsán ötlött fel. Előre kell küldeni egy olyan előőrsöt, amely valószínűleg soha nem térhet vissza, de előkészíti a terepet egy nagyjából néhány évtizedes “marsfoglalásra”. A Mars One programba 200 ezer ember jelentkezett eddig, de még így sem biztos, hogy meg fogják találni azt a négyet, akik minden kívánalomnak megfelelnek.

lm_cam-10_mars_colony-sm_187
Fotó: Pics About Space

A kolonizálás során első körben fel lehet vinni annyi élelmet, hogy azzal néhány száz solt (egy marsi nap) ki lehessen húzni, azután pedig üvegházakban lehetne termeszteni az elemózsiát. Persze ehhez biztosítani kell azokat a szállítójárműveket, amelyekbe belefér néhány épületpanel, ember és élelmiszer, valamint azok a létfenntartó berendezések, amelyek nélkülözhetetlenek lennének néhány száz évig, amíg a bolygó terraformálása elérhető közelségbe nem kerül – mely témakörrel külön most nem foglalkozom, ez a cikk viszont remekül körüljárja. Ezzel az a legnagyobb gond, hogy ha külön is indítanák ezeket a hajókat, kérdéses, hogy ez mekkora anyagi befektetéssel járna, és a hivatalos szervezeteknek van-e megfelelő kerete erre. A NASA-nál ugyanis a legelső számú szempont minden küldetés előtt a biztonság. Persze ez egy hosszútávú küldetés, így nem esélytelen, hogy mielőtt embereket küldenek fel, előtte már évekkel el tudják indítani a kiegészítő eszközöket.

2005-ben a NASA igazgatója, Michael D. Griffin így fogalmazott:

(…) a cél nem csupán tudományos felfedezés (…), hanem arról is szól, hogy kiterjesszük az emberi életteret a az idő múlásával Földön túlra, a Naprendszerbe. (…) Hosszútávon egyetlenegy bolygón élő faj sem marad fenn. Ha az emberiség évezredekig vagy akár évmilliókig fenn akar maradni, elkerülhetetlen, hogy más bolygókat is kolonizáljunk. Napjaikban, a technológia jelenlegi állása szerint ez szinte kivitelezhetetlen. Csupán a kezdeteknél tartunk. (…) Arról a napról beszélek, amely nem tudom, mikor fog bekövetkezni, amikor több emberi lény él a Földön kívül, mint amennyi anyabolygónkon. Élhetnek emberek a Holdon. Élhetnek emberek a Jupiter holdjain és más bolygókon. Egyes közösségek talán aszteroidákon élnek majd. (…) Biztosan tudom, hogy az emberiség kolonizálni fogja a Naprendszert, és egy nap még tovább merészkedik.

A 2005-ös nyilatkozathoz képest már most beljebb vagyunk a Mars megismerését illetően, nagy eséllyel még az én életem során ember juthat a vörös bolygóra, de hogy az unokáim unokáinak unokái ott fognak-e élni, az egyelőre a jövő zenéje. Remélem nem lesz rá szükség, de azért baromi menő dolog lenne!

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Csillagidő szerint 1990-ben születtem, az Univerzum legkirályabb városállamában, Budapesten. Feletteseim - a szüleim - elég hamar belátták, hogy nem leszek se matematikus, se űrrepülő pilóta, ezért egészen kicsike koromtól a művészeti pálya felé lökdöstek. Képzőművészet, zene, irodalom, színház, film. Tudják, én voltam a gimiben a hosszúhajú oldaltáskás srác, aki Kispált meg Tankcsapdát hallgat, semmi nem érdekli igazán a fentebb felsoroltakon kívül, és legfőbb kulturális forrása a Harcosok Klubja, a képregények meg a R'N'R. A gimi után a BKF-en végeztem mozgókép szakon, rendeztem néhány kisjátékfilmet, dolgoztam ANNAK a televízió csatornának, megjártam egy-két online szerkesztőséget mint videoszerkesztő, szerzője vagyok az egyik legkirályabb hazai geek blognak, a Roboraptornak. 2014 novembere óta erősítem a Hír24 (azaz mostmár 24.hu) seregét, a Kultúra rovat gyorsreagálású elit alakulat kritikusaként. Rendezőnek készülök és újságírásból élek. Mindezek mellett középiskolában tanítok mozgóképkultúrát, zenélek, imádom az állatokat és elképesztő gyönyörű vádlim van.