A DC animációs sorozatai mindig is különleges helyet foglaltak el a szívemben. Kis lurkóként számolatlan órát töltöttem el az akkor még angol nyelven sugárzó Cartoon Network előtt, ahol kedvenc hőseimet láthattam jobbnál jobb sorozatokban.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A DC animációs sorozatai mindig is különleges helyet foglaltak el a szívemben. Kis lurkóként számolatlan órát töltöttem el az akkor még angol nyelven sugárzó Cartoon Network előtt, ahol kedvenc hőseimet láthattam jobbnál jobb sorozatokban. Már-már úgy tűnt azonban, hogy elfogytak az ötletek a DC animáció házatáján és lassan a múltba vész dicsőségük. Aztán jött Greg Weisman és úgy felkavarta az állóvizet a Young Justice-szal, hogy még most is örvénylik… illetve örvénylene, ha a CN nem húzta volna ki a dugót. De rossz hasonlatok helyett inkább vegyük az elejéről.
A Tim Burton Batmanjének sikerén felbuzdulva 1992-ben elindult animációs sorozat mind közül a kedvencem. Továbbgondolva Burton kicsit ötvenesévek-noir szagú, de inkább kortalan Gothamjét, tökéletesen eltalálta, hogyan lehet a fiatalabb korosztálynak felnőtt történeteket mesélni. Gotham sötét és kegyetlen, a történetek középpontjában pedig sosem az akció, hanem a dráma szerepelt. Kevin Conroy (Batman) és Mark Hamill (Joker) hangjátéka azóta is etalonnak számít, szerintem senki, még filmvásznon se keltette életre náluk jobban a két karaktert (sajnálom, Heath Ledger).
A hasonlóan magas színvonalú, 1996-ban indult Superman sorozat elkezdte egy-egy cameo-val közös tető alá hozni a DC-univerzum különböző hőseit, mint Flash-t, Doctor Fate-et, Lobo-t és természetesen Batmant. Aztán a DC animáció természetes evolúciójaként 2001-ben elindult Justice League szintén óriási sikert aratott, széles körben ismertté tett olyan hősöket, mint Green Lantern, Hawkgirl, vagy a Martian Manhunter (ezúton kérem a kedves olvasót, nézze el nekem, hogy a karakterekre következetesen angol nevükön hivatkozom, képregényeimet, filmjeimet és sorozataimat is ezen a nyelven fogyasztom, sok esetben nem is ismerem a hivatalos magyar fordítást).
HIRDETÉS
A sorozat két évad után átalakult és Justice League Unlimited címen a DC perifériális szereplőit is beleszőtte a történetekbe, ami ugyan hozott érdekes és friss epizódokat, de óhatatlanul felhigította és dekoncentrálttá tette a sorozatot. A Bruce W. Timm és Paul Dini által létrehozott DC animációs univerzum csodálatos utat járt be, tömegekkel szerettette meg annak hőseit, de kissé elfáradt, elfogyott a lendület. Elkélt egy kis vérfrissítés. Ahogy a DC, a képregényszériáit is leporolta a New 52 elindításával, úgy az animációs részleg is új lappal indult 2010-ben a Young Justice című sorozattal.
Magvallom, először gyanakodva méregettem a sorozatot. Robin? Kid Flash? Superboy? Aqualad!? Attól féltem, hogy a Batman: The Brave and the Bold példáját követve ez is egy fiatalabb korosztályt megcélzó, különösebb mélység nélküli mókamorzsa, ahol Bruce Wayne szerepet sem kap, csak a háztetőkön ugráló, jópofáskodó, már-már Adam West-et idéző figura. Aztán persze győzött a kíváncsiságom és be kellett látnom, az előítéleteim alaptalannak bizonyultak.
Első körben a látvány volt az, ami meggyőzött, a rajzok modernek, megfelelnek a mai képregénytrendeknek, az animáció pedig igényes és magas színvonalú, nem az a “szaggatós” fajta, amiből látványosan kispórolták a képkockákat. A sorozat főhősei valóban a fent említett ismert és kevésbé ismert “szárnysegédek”, akik mentoruk árnyékában élnek – és minden erejükkel azon vannak, hogy onnan kitörjenek. A szereplők árnyaltak, múltjuk tele van sötét titkokkal, fejlődéstörténetük pedig rögös utakon át vezet. Igen, nem csal a kedves olvasó szeme, komoly karakterfejlődésekről beszélhetünk, az egyik legnagyobb erénye a sorozatnak, hogy a történetek nem zárulnak le egy húsz perces részben, hanem párhuzamosan haladnak egy teljes évadon át.
A történetek viszont nem csak róluk szólnak, hanem a teljes DC-univerzumról, Batmant, Supermant és társaikat merően új szemszögből ismerhetjük meg főhőseink révén. És míg a fent említett két nehézsúlyút inkább csak cameo szerepkörben láthatjuk, sok kevésbé ismert hős kap nagyobb szerepet a sorozatban, mint például Black Canary, Shazam (itt még Captain Marvel), vagy Red Tornado. Hőseink ellenfelei pedig szintén nem másodkategóriás gonoszok: többek között Lex Luthor, Ra’s Al Ghul, Bane vagy éppen Joker állja az útjukat, a különböző földönkívüli inváziókról nem is beszélve.
A fentiek fényében tehát elég szomorú, hogy a sorozatnak nem lesz harmadik évada, hanem a vele nagyjából egy időben indult Green Lantern animációs sorozattal együtt megy a levesbe. És hogy miért? Nos, nem azért, mert nem nézték elegen, a Cartoon Network hektikus sugárzási rendje (sokszor több hónapos szünet után jöttek csak új epizódok) ellenére masszív nézősereget tudhatott magáénak, az igazság ennél prózaibb: nem fogyott elég Young Justice figura a boltokban. Az más kérdés, hogy ha ilyen mértékben épített a sorozat az eladandó játékokra, akkor miért egy érettebb közönséget céloztak meg vele? Le mernék fogadni, hogy a The Brave and the Bold játékok lerepülnek a polcokról az óceánon túl…
Greg Weisman azóta az idén startoló Star Wars Rebels animációs sorozaton dolgozik, a DC rajongók pedig összetehetik a két kezüket, hogy valaki arra méltó vegye fel a fonalat és építsen arra a nagyszerű alapra, amit a Young Justice lerakott. Érdemes lenne.
