A Magyar Képregényszövetség 2026. május 10-én rendezi meg a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált, amelynek keretein belül átadják a 2025-ös év legjobb magyar képregényeinek járó Alfabéta-díjat. A jelöltek között van a Rózsavár lovagjai, amely egy vicces és nagyon szerethető történet a Theobald nevű lovagról, aki arra készül, hogy végezzen a környéket sanyargató sárkánnyal – ám aztán cseppet másképp alakul a kaland. A történet megszületéséről, az ihletről, az alkotási folyamatról és a lehetséges folytatásokról kérdeztük az alkotót, Ray Hendersont, az 5Panels alkotócsoport tagját.
HIRDETÉS
Miről szól a Rózsavár lovagjai?
A Rózsavár körüli vidéket egy hatalmas sárkány sanyargatja. A várban élő négy fiatal lovag közül Theobald, a kissé szórakozott, és feltaláló hajlamú ifjú indul útnak, hogy végezzen a sárkánnyal (egy kulturáltan társalgó ló, Parzival hátán). A barlanghoz érve azonban kiderül, hogy a sárkány teljesen más, mint a mesékből és legendákból megismert, szörnyetegek, így Theobaldnak nehéz döntést kell hoznia: végezzen-e a sárkánnyal vagy szabaduljon meg másképp a környék marháit lelkesen fogyasztó lénytől? Ray Henderson története nagyon szerethető karaktereket ábrázol, vicces helyzetekkel és ironikus kikacsintásokkal – a képregényről kritikánkra kattintva tudhatsz meg többet!.
Nagyon érdekesnek találtam a képregény végén található kis rajzos összefoglalót arról, miért és hogyan született a történet. De mesélnél erről bővebben?
Örülök, hogy tetszett! Én is szeretem, amikor egy alkotás mögé egy kicsit be lehet látni, ezért fontos volt számomra, hogy ez is része legyen.
A nyomtatásban megjelent extrában az Inktoberre készült rajzokról meséltem, de Theobald karaktere még korábbra vezethető vissza: egy D&D játék során sikerült egy natural 20-at dobnom, és ennek hatására az amúgy kissé ügyetlen karakterem meggyőzött két orkot arról, hogy ő egy híres sárkányvadász. A jelenet annyira váratlan és vicces volt, hogy ott éreztem először, hogy ebben több is lehet.
Később, az Inktober alatt már félig-meddig tudatosan építettem erre: a napi rajzok során Theobald kisebb kalandjait meséltem el, és ezekből fokozatosan állt össze a történet. Visszanézve kicsit olyan, mintha egyetlen jó dobás indította volna el az egészet.
Tyffa, a sárkány nálad nem egy legyőzendő szörny, hanem egy tanulni vágyó lény. Miért pont egy ilyen sárkánytípus jelenik meg a történetedben? (Ráadásul ilyen bögyös-faros formában.)
Őszintén szólva kicsit unalmasnak találtam, hogy a sárkány a legtöbb történetben csak egy legyőzendő akadály.
Érdekelt, mi történik, ha ezt a sztereotípiát egy kicsit megbolygatom: ha nem az a szerepe, hogy meghaljon a történet végén, hanem hogy tanuljon, reagáljon, és kapcsolódjon másokhoz. Tyffa ezért lett egy kíváncsi, nyitott figura, aki nem vadászik az emberre, hanem próbálja megérteni őket.
A Rózsavár világában egyébként ritka, hogy a sárkányok az emberek társaságát keressék: inkább két külön világként léteznek egymás mellett. Tyffa azonban kilóg ebből a rendből. A kíváncsisága erősebb, mint a távolságtartás, és pont ez a különcség az, ami végül közelebb hozza az emberekhez.
A külsejével kapcsolatban nem volt konkrét üzenetem, egyszerűen csak ilyen Tyffa testalkata emberként. A világban a többi sárkány is képes emberi alakot felvenni (és mindegyiküknek szintúgy különböző testalkatuk van), de Tyffával ellentétben a többiek az emberi alakot nem kedvtelésre, hanem többnyire álcaként használják.
Mennyire tudatos/szándékos az olyan elemek használata a történetedben, amelyeket máshonnan már ismerhetünk, és így kisebb kikacsintásnak tűnhetnek? Gondolok itt pl. Parzival és a koponya jelenetre (Hamlet), vagy a bűvös kockára és a gyufa feltalálására, amiről nekem rögtön a Magyar vándor és/vagy a Rosencrantz és Guildenstern halott ugrott be.
A kikacsintások és utalások teljesen tudatosak voltak, és mindig örülök, ha kiszúrják ezeket az olvasók!
Szerintem jó, amikor egy történet több rétegen működik: első olvasásra is élvezhető, de aki felismeri az utalásokat, annak ad egy plusz élményt. Másrészt ezek nálam sokszor humorforrásként is működnek.
Paulus karaktere például pont azért volt jó terep erre, mert folyamatosan a saját korát megelőző dolgokon dolgozik, így természetesen adódott, hogy olyan ötletek is megjelenjenek nála, amik az olvasónak ismerősek lehetnek. Easter eggnek szántam, hogy ebben a kötetben csak magyar vonatkozású találmányai vannak.
Mennyi idő alatt született meg a négy fő karakter nagyon különböző figurája, jelleme?
Néhány hónap alatt, fokozatosan alakultak ki. Az alapkarakterek már az első skicceknél elég tisztán megvoltak. Mindegyiküknél erősen dominál egy-egy jellemvonás, amire könnyű volt építkezni. A későbbi munka inkább a finomhangolásról és a háttértörténetek kidolgozásáról szólt.
Kifejezetten kedvelem, ha egy karakter első ránézésre is érthető, de mögötte van egy mélyebb motivációs réteg is, ami később még akár jobban kibontakozhat.
Theobald nem a tipikus rettenthetetlen lovag, inkább egy kicsit csetlő-botló figura. Miért volt fontos számodra, hogy a győzelmet ne erővel, hanem szelídséggel vagy véletlenekkel érje el?
A legtöbb történetben (főleg lovagmesékben) a konfliktus megoldása gyakran az, hogy valaki erősebb a másiknál.
Ha Willibald báró bármely másik lovagját küldi Tyffa ellen, akkor a történet biztosan más forgatókönyv szerint alakult volna.
De Theobald valóban jó választásnak bizonyult(mégha nem is volt teljesen tudatos, csak a szerencsétlen rosszkor volt rossz helyen). Ő sokszor ügyetlen, néha a puszta véletlen is segíti, de végső soron nem ezek miatt jut előre, hanem mert nyitott marad. És számomra ez egy fontos gondolat: talán nem mindig az erő az, ami valódi változást hoz.
A célom az volt, hogy megmutassam, hogyan talál egymásra két őszinte, nyitott jellem, és harc helyett megpróbálják megérteni egymást. Hiszen talán végső soron nem is különbözünk annyira attól, amit nem ismerünk.
A sárkányos-lovagos sztorik általában nem a cukiságukról híresek. Miért lett mégis ilyen – nagyon szerethető – a stílus? És elképzelhető neki valamilyen folytatás?
A történet hangulatához szerintem teljesen illik ez a könnyedebb, szerethető stílus. Érdekelt a kontraszt is: klasszikus lovag-sárkány felállás, de nem komor, hanem humoros és karakterközpontú megközelítésben.
A folytatást már a lezárásnál is észrevehetően nyitva hagytam, és jelenleg is dolgozom rajta. Hogy mikorra érkezik, azt még nem tudom, mert mellékesben csinálom a két fő projektem mellett (The Devil’s Daughter és Hermann). Annyit azonban mondhatok, hogy a folytatás(ok) is hasonlóan az elsőhöz, önálló, egykötetes történetek lesznek.
A következő rész szövegkönyve eléggé előrehaladott állapotban van, csak finomhangolásra vár. Ebben Engelbert, Paulus, Tyffa és egy új szereplő, Romi kerülnek majd a középpontba.
Ray Hendersonként alkotsz, ami egy nemzetközibb hangzású név. Mennyire látod a Rózsavár lovagjait a magyar piacon túl, mondjuk a német, esetleg egy szélesebb európai közönség előtt?
Számomra komfortosabb művésznév alatt alkotni, ezért választottam a Ray Henderson nevet. Egyébként ez nem egy random összerakott név, hanem egy régi karakterem neve.
A nemzetközi jelenlét nálam nem egy távoli cél, hanem már most a munka része: angolul online, németül pedig nyomtatásban jelennek meg a képregényeim. Szerencsére van rá közönség, és hosszú távon is ebben a párhuzamos működésben gondolkodom.
A Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált idén 21. alkalommal rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség. A programokról a Kilencedik.hu oldalán és a fesztivál FB-eseményén találtok további információt!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
