Az All-Star Superman különleges kiadása egy pazar sorozat kiváló, keményfedeles gyűjteménye. A történetben a haldokló Superman próbálja rendezni dolgait, miközben érdekes, izgalmas, megható, vagy szimplán humoros kalandokba keveredik.
HIRDETÉS
A lassan 90 éves Superman hatása és relevanciája lenyűgöző. Kétségtelenül az egyik – ha nem a – legismertebb szuperhős, aki az emberi jóság és az emberiségben rejlő pozitivitás szimbóluma. Különlegessége, hogy Kal-El, vagy ahogy ismerik, Superman nem egy halandó földi alteregója: ő egy idegen bolygóról érkezett, emberfeletti erőkkel bíró valaki, aki Clark Kentnek, a vidékről-a-nagyvárosba költözött riporternek adja ki magát. Az impozáns, köpenyes, lézerszemű, elpusztíthatatlan, villámgyors hérosz a hétköznapokat egy jószívű, melák újságíróként tengeti, részben azért, hogy még véletlenül se derüljön ki az igazság. Emberek nevelték és ember szeretne lenni, viszont képességeit nem hagyhatja figyelmen kívül: ha tud segíteni, segíteni fog. Az évek során több ezer Superman-képregény íródott, de az esszenciája valahogy mindig is ez volt: szimbóluma annak, amikor az emberiség a legjobb oldalát mutatja. Az All-Star Superman különleges kiadása pedig egy erre építő kollekció, egyfajta bakancslista arról, hogy miként készíthetné fel a hős az emberiséget arra a holnapra…
amikor már nem lesz itt a holnap embere.
A Grant Morrison, Frank Quitely és Jamie Grant trió igen egyedi módon közelítette meg ezt az eredetileg 12 külön füzetben, 2005 és 2006 között debütáló sorozatot. Superman – aki a napból nyeri erejét – megmenti az első, a csillagunkba tartó emberi expedíciót, miután a gonosz lángelme, Lex Luthor szabotálja a küldetést. Ezzel azonban olyan sugárzásnak teszi ki magát, hogy sejtjei elkezdenek haldokolni. Kal-El így szembesül azzal a realitással, amivel embertársainak állandóan kellett, nála viszont alig merült fel ennek a lehetősége: hogy meg fog halni. Elkezdi hát elrendezni a dolgait, miközben az ókori Héraklészhoz hasonlóan 12 próbatételt kell teljesítenie. A végeredmény pedig egy hol vicces, hol megható, hol furcsa, hol elgondolkodtató, de mindvégig izgalmas és magával ragadó túra az Acélember utolsó napjairól.
Egyet már most leszögeznék: az All-Star Superman nem jó Superman kiindulópont. Különlegessége, hogy egyszerre van tele valódi és ál visszautalásokkal. Gondolok itt arra, hogy bizonyos cselekményrészeknek tényleg van előzménye más, régebbi képregényekben, vagy épp más füzetekből merít – főleg a műfaj Ezüstkorából. Más esetekben viszont úgy érezhetjük, hogy lemaradtunk valamiről, miközben a háttértörténet a képkockák tovább- (illetve vissza)gondolásában keresendő. Ez, a képregényekhez, illetve a Superman-sztorihoz kevésbé szokottak számára nehézkessé teheti az értelmezését.
A másik, hogy érdemes elolvasni pár előző történetet, amelyek segítenek megérteni Superman szövetét: azt, hogy ki is ő valójában, mit képvisel és milyen formában. Célszerű elfogyasztani pár eredettörténetet, mint például az 1986-os The Man of Steelt, a 2003 és 2004 között kiadott Superman: Birthrightot vagy a 2009 és 2010 között megjelentSuperman: Secret Origint – ezek mind-mind újra- és újragondolják a hős születésének körülményeit, hozzáadnak az általános mítoszához, és mellesleg remek olvasmányok. Ajánlott elmerülni a szuperhős pár kalandjában, hogy jobban ráérezzünk, ki ő valójában, amikor már egy ideje védelmezi a világot. Remek erre a célra a fenomenális, 2019 és 2020 közötti Superman: Up in the Sky, ahol az univerzumot szeli át azért, hogy egyetlen kislányt megmentsen, miközben azon dilemmázik, mi történik azokkal, akiket addig hátrahagy. Szintén príma az 1998-as Superman for All Seasons, ami más-más perspektívákon keresztül és más időszakokban mutatja meg, hogy mit is jelent mások számára az Acélember.
A képregények és úgy általában a popkultúra változása az évek során magával hozott nem csupán realizmust, de egyfajta cinizmust is. Napjaink Batmanje például szöges ellentéte Supermannek: sötét, kíméletlen és kegyetlen, és aligha látja meg a jót az emberekben. Sőt, hősünk kritikusai is felhozzák azt, hogy mennyire veszélyes lenne egy ekkora erővel bíró önbíráskodó. Pláne, hogy a valódi világban azok, akik nagy befolyással, lehetőségekkel, vagyonnal rendelkeznek inkább Lex Luthorra hajaznak, mint Supermanre. A Superman: Birthright írója, Mark Waid kiválóan foglalta össze annak a különleges gyűjteményeskiadásában, hogy miért is fontos, hogy Superman ne olyan legyen, mint a Zack Snyder-féle filmadaptációkban: ne dühös legyen, ne zúzza le a fél várost, hanem igenis, ha kell, akár egy mókust is megmentsen, mint a 2025-ös James Gunn-féle értelmezésben. Ugyanis a válasz nagyon egyszerű: Superman nem azért létezik, hogy pusztítson, hogy visszaéljen a hatalmával, hogy lenézzen minket vagy azt éreztesse velünk, hogy kicsik vagyunk (még ha ez néha elkerülhetetlen is). Superman szerepe, hogy motiváljon, hogy megmutassa, igen, ilyenek is lehetnénk – sőt lehetünk -, és hogy rávilágítson arra, ha ő nincs, akkor mire kellene törekednünk. És bizony ő nincs, és pont ezért van szükség az ilyen történetekre, mítoszokra és mesékre, amiket nem csupán gyerekként, de felnőttként is értékelhetünk, magunkévá tehetünk és felidézhetünk. Ráadásul, ha legalább egy esetben, akár tudat alatt egy-egy ilyen sztori késztet arra, hogy a helyes utat válasszuk:
már megérte.
Superman „szövetének” kiismeréséhez azonban kell egy kis előképzettség, és valamennyire ezt a hiányt hivatott pótolni az előző bekezdésem, ha esetleg úgy olvasnád ezt a cikket, hogy nem találkoztál még a hős képregényeivel. Ugyanis az All-Star Superman egyfajta gócpontja és kulminációja mindennek (szerintem), ami a karaktert jelenti. Kifejezetten tetszett, hogy az eredettörténetet négy kisebb és egy nagyobb rajzzal tárja elénk, nem csupán letudva azt, amit sokan ismernek, de olyannyira lecsupaszítva, amennyire csak lehet. Ezután pedig hősünk mindenféle kifejezetten különleges kalamajkába keveredik, ami olyannyira kiemeli személyiségének sajátosságait, mint amennyire hangsúlyozzák: ketyeg az óra, de még vannak elintézendő ügyek.
Az egyik fejezetben például olyannyira jól megragadja Lex Luthor karakterét, hogy már-már sajnálni kezdjük. A világ legnagyobb géniusza tipikusan Superman ellenpólusa, aki állandóan fenyegetve érzi magát a jelenlététől, és azt hangoztatja, hogy nélküle bizony ő menthetné meg az emberiséget. Kiemeli, hogy ő a gyúrástól izmos, és nem így született, viszont csak azért edz, hogy mindezt elmondhassa. A modern Amerika egyfajta kritikája, ahol a kisebbségek, bevándorlók vagy más, sikeres csoportok stigmatizálásával hiszik azt az emberek, hogy betölthetik azt a tátongó űrt, ami bennük rejlik. Ennek a narratívának a kulminációja pedig kifejezetten költői – de ezt már nem lőném le.
Egy másik sztoriban pedig a jövő Supermanjeivel küzd meg a hős, egy „időfalóval”, aki felemésztené a jövőt. A sztori szuper példája annak, hogy megmutassa Smallville-t, Clark Kent szülővárosát, valamint a jövő potenciális hőseit, és azt, ahogy tovább fejlődik a mítosz és a szimbólumok. Nagyon tetszett, hogy a mellkasuk ikonikus S-betűje milyen absztrakt formákat ölt az évek során, miközben Morrison saját munkáira és mások alkotásaira is reflektál. Lehetőséget ad a humorra, a furcsaságra és a bohókás elemekre is. Az egész narratíva erősen merít mind a mitikus, mind a judeo-keresztény messiástörténetekből, izgalmas egyvelegét kínálva ezeknek az értelmezéseknek.
Nagyon kedveltem a küzdelmet Superman és Jimmy Olsen, a Daily Planet – ahol Clark Kent is dolgozik – szeleburdi, gyakran kétbalkezesként ábrázolt fotósa között. Egyrészt bírtam, hogy Jimmy azért egy karakánabb, bátrabb karakter, aki tisztában van saját képességeivel, és ezek alapján operál. Másrészt a sztori humorosan nyúl vissza az 1992 és 1993 között lement The Death of Superman crossover eseményhez, ami számos különböző széria példányaiban fűzte össze Superman „halálát”. Hosszú képkockákon keresztül verekszik benne Doomsday-jel, aki végül végez vele (hogy majd persze feltámadhasson). Az utókor inkább egy marketingfogásként emlékszik vissza erre az egészre, ahol a DC így próbálta népszerűsíteni képregényeit, építve a sokk faktorra. Az All-Star Supermanben a hős haldoklása egyáltalán nem egy püfölőtúrán keresztül zajlik, miközben
van ideje reflektálni erre az – eredeti megjelenéséhez képest – három évtizeddel korábbi próbálkozásra.
Alap felvetése ellenére a gyűjteményes kötetegyáltalán nem nyomasztó, és inkább arra világít rá, hogy mennyire szerteágazó Superman karaktere és képességei, ahogy arra is, hogy mennyi mindent tanít nekünk. Hogy a hiánya – ami persze elképzelhetetlen, elvégre a DC egyik legnagyobb hőse – ellenére is már-már örökérvényű, elvégre olyannyira meghatározó a modern popkultúrának. Morrison írását egyébként szokni kell, és stílusa nem biztos, hogy mindenkinek fekszik, de ha betalál, akkor nagyon ütős tud lenni. Remekül komplementálja Frank Quitely színekben gazdag, kifejező stílusa, ami hatékonyan dolgozik erőteljes szimbólumokkal, jól kiemelve a lényeget. Én az arcokkal nem voltam mindig kibékülve, de azt leszámítva elég impozáns, jól strukturált rajzokkal van dolgunk, amelyek élvezetessé teszik az egészet. Bónusz, hogy James Gunn említett Superman filmje is erősen merít ebből (és a felsoroltakból is!), és a képregényt olvasva/a filmet megnézve igazán érezni, hogy mind Morrison-Quitely-Grant triója, mind Gunn megértik, hogy miről is kell szólnia a karakternek.
A 2025-ös Superman forgatása előtt Gunn “kötelező olvasmánnyá” tette az All-Star Supermant: bár nem egy közvetlen adaptációról van szó, hangulatát, témáit, stílusát tekintve talán ezért is érezhető a kapcsolat. Gunn Luthorja például nagyon hajaz Morrisonéra. A képregényben hősünk Clark Kentként látogat a börtönbe Luthorhoz, ahol megérti, hogy egyfajta féltékenység motiválja a zsenit. A fimben, bár nincs ilyen jelenet, de egyértelmű, hogy egy tudós lángelme, aki szintén irigy az idegenre. Mindkét karakter meg van győződve arról, hogy ő a jófiú, elvégre megvédi az emberiséget a külső befolyástól. Hasonlóan visszaköszön Superman bázisa, ami, ahogy az őt alakító színész, David Corenswet is fogalmazott: “egyfajta kanbarlag, de nem úgy, mint Batman esetében”. Mind a filmben, mind a képregényben Superman el tud ide vonulni elmélkedni, merengeni, gondolkozni, körbevéve hűséges robotjaival. Sőt, Gunn szinte egy-az-egyben megcsinálta azt a jelenetet, amiben Kal-El és kutyája, Krypto a Holdról nézik a Földet. Emellett több egyéb kapcsolat is van, de ezeket nem lőném le, se a képregényből, se a filmből.
A képregény különleges kiadása külsejében is kínál olyat, ami miatt érdemes lehet beszerezni: például összefogja mind a 12 számot egy keményfedeles kiadásban, aminek a borítóján Quitely ikonikus, szimbolikus ábrázolása szerepel, ahol Superman a tenyerében hordozza a Földet – míg hátulján már-már a megváltóként jelenik meg, megnyugtató mosollyal az arcán, ragyogó fénnyel feje körül. A történet vége után a színfalak mögé is betekintést enged szkeccsekkel, alternatív borítótervekkel, valamint a karakterek leírásával. Morrison itt jobban kifejti gondolatmenetét arról, hogy milyen irányba akart elindulni, miből merített és mit akart közvetíteni. Ez a kb. 30 oldal remek adalék arra, hogy az alkotói folyamatba is elmerüljünk, bár egy még tartalmasabb extra szekciónak azért jobban örültem volna.
Az All-Star Supermant így csakis ajánlani tudom mindenkinek. Még ha nem is tartom a legjobbnak ezzel kezdeni, érdemes lecsapni rá és betárazni, ha már átestünk a Superman-tűzkeresztségen. Morrison kiválóan ragadja meg, hogy mitől izgalmas a hős, mit tud, és hogy milyen szituációkban tündököl igazán. Akar és tud merész lenni, és nem csupán azért sokkol, hogy megtegye. Érzékenyen, de határozottan nyúl az Acélemberhez, és a végére érve nehéz nem egyetérteni a közvéleménnyel, miszerint
ez minden idők egyik legjobb Superman-sztorija.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
