Buck Rogers és a könyv, ami nélkül Star Wars sem lenne

Semmi sem lehetett annál fantasztikusabb, mint amikor karácsony reggelén felébredve, félálomban a fához botorkálva, csipás szemmel felszaggatva az ajándékdobozt, majd végre kezünkbe fogni a XZ-31es rakéta pisztolyt. 1934 legmenőbb karácsonyi ajándékát, a tökéletes fegyvert, hogy felvegyük a harcot a 25. század velejéig romlott mongol haduraival. A légpuskáiról ismert Daisy játékgyár által piacra dobott rakétapisztoly nemcsak az első játék „sugárpisztoly” volt, de egyben a médiatörténet egyik első sci-fi merchandise terméke. Az XZ-31 ugyanis az akkoriban (és azután még 40 éven át töretlen) nagy sikerrel futó Buck Rogers a 25. században című képregény-strip címszereplőjének a flintája. Noha manapság – főleg a vasfüggöny ezen oldaláról nézve – jól lehet, hogy ez a név sokaknak már semmit sem mond,pedig, ha nincs Buck Rogers, akkor nincs Flash Gordon, így pedig nincs Star Wars sem. Ha pedig nincs Star Wars, nos azt az (ízlés szerinti) utópiát vagy disztópiát mindenki képzeletére bízom…

Buck – születési nevén Anthony Rogers – karrierje az első kizárólag sci-fi történetekre fókuszáló – kisebb-nagyobb szünetekkel, de majd 100 éve futó – Amazing Stories magazin hasábjain indult. Ennek az 1928. augusztusi számában jelent meg az addig újságírással foglalkozó Philip Francis Nowlan első novellája, az Armageddon 2419 A.D. Az – Edgar Rice Burroughs által jegyzett John Carter regényekre erősen rímelő – történet szerint, az Amerikai Radioaktív Nemesgáz vállalat munkatársa, az I. világháborút megjárt Anthony Rogers egy hirtelen földmozgás miatt csapdába esik egy wyomingi szénbánya mélyén. A kiúttól elzárva, a megmenekülés reménye nélkül veszíti el az eszméletét. Ám a bányában felgyülemlő radioaktív gázok elegye hibernálja a testét. Rogers 500 évvel később, egy egészen más, ismeretlen világban tér magához. Egy világban, ahol az USA nemcsak elvesztette a vezető nagyhatalmi szerepét, de az „amerikai faj” a kihalás szélén tengődik, az időközben az egész világot lerohanó Han (korábban Mongol) birodalom béklyói alatt. A birodalom fantasztikus technikai vívmányaikkal – a rettenetes dezintegráló sugárral és félelmetes égi hajóikkal – tartja terrorban az USA erdők mélyére száműzött, a szabadságukhoz ragaszkodó túlélőit. Rogers természetesen rögtön csatlakozik a lázadókhoz, sőt szinte egy személyben megfordítja a háború menetét, hogy újra naggyá tegyék Amerikát…

Nowlan közel százéves kisregénye (illetve annak egy évvel későbbi, a kötetben szintén helyet kapó folytatás, A han légiurak) mai szemmel egyszerre bájosan egyszerű, meglepően profetikus és olykor egészen zavarba ejtő. Vérbeli ponyva, ahol kaland-kalandot követ. Nowlant jobban érdekli a jövő világa és technológiája, mintsem karakterei, így miközben oldalakon keresztül, néha zavaros techno-blablával ecseteli előbbit, utóbbival nem igazán foglalkozik. Mondhatni archetípus szerű figurákkal dolgozik, de inkább csak az archetípusok gyökereivel. A hős, a nő, a gonosz és a többiek. A kisregények egyik legizgalmasabb része épp az lehetne, amikor Rogers fogságba esik és huzamosabb időt eltölt a hanok városában, jobban megismerkedve azok vezetőjével. Itt lehetőség lenne kicsit árnyalni a viszonyokat, a karaktereket és az oldalak szembenállását, ám ez nem igazán történik meg. Mivel pedig a sci-fi háttér mára értelemszerűen elavult (bár ki tudja, van még bő 400 évünk a 25. századig), így különösen adja magát a kérdés:

A jó sci-fi ugyan a jövőt mutatja be, ám valójában a jelenről szól. Vagyis ez esetben a múltról. Nowlan novellái ugyanis amellett, hogy érdekes műfaji relikviák, a sorok között izgalmas korrajz bontakozik ki a 20. század elejének amerikai korhangulatáról, néplelkéről és arról, hogy az amerikaiak hogyan gondolhattak magukra és a világban eltöltött szerepükre.

Az I. világháború utáni korszak az USA gazdaságának egyik abszolút fénykora. A 20-as években kezd el először, széles körben elterjedni a telefon, a személygépjármű és a rádió. Így nem csoda, hogy ez az időszak egybeesik a modern sci-fi (illetve űr-fantasy vagy űropera) születésével – 1926-ban indul el a már említett Amazing Stories magazin. Amerika legyőzhetetlennek, a jövő fényesnek tűnik. Aztán 1929. október 24-én összeomlik a new yorki tőzsde és kezdetét veszi a Nagy gazdasági világválság.  Ez azonban nem állítja meg a sci-fi-t. Épp ellenkezőleg: a gazdasági nehézségek közepette a ponyva magazinok az olcsó eszképizmus szinonimájává válnak. Megfizethető kikapcsolódást nyújtanak, amelyek elviszik az olvasót a korlátlan reményekkel és lehetőségekkel bíró jövőbe.

Az Armageddon 2419 A.D. és folytatása nem sokkal ezelőtt jelenik meg. Bár az általa felvázolt jövő első blikkre koránt sem tűnik pozitívnak, Nowlan írását mégis áthatja ez a fajta, pozitív amerikai öntudat. Hogy a – 20. századi – amerikai a világ ura, aki bármilyen nehézséggel megbirkózik. Buck Rogers a jövő cowboya. A Manifest Destiny megtestesülésesőt, tovább fejlődése: hiszen neki már nemcsak a nyugat meghódítása a kötelessége, hanem a jövőjé.

Egyértelmű, hogy Nowlant bőven inspirálták a XIX. század végi, XX. század eleji (proto-)sci-fi írók munkái. Az Armageddon 2419 A.D.-ben a már említett Burroughson kívül egyaránt megtalálhatjuk Jules Verne vagy éppen H.G. Wells munkáinak örökségét is. A siker titka, hogy ezeket az elemeket képes volt újra keverve beemelni a korszellem kereteibe.

Ez a korszellem azonban nemcsak a mindent legyőző amerikai öntudatban nyilvánul meg, hanem annak ellenkezőjében. Az ellenség xenofób, rasszista ábrázolásában. A regényt ugyanis áthatja a „sárga veszedelem” (yellow peril), az akkoriban a nyugaton elterjedt, minden ázsiai népet összemosó és fenyegetésként kezelt politika nézete. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a mongolok (vagy han kínaiak, a szerző is keverve használja a megnevezéseket) rohanják le Amerikát, hanem abban is, ahogy bemutatja őket. Végtelenül kegyetlennek, állatiasnak és már-már sátánian gonosznak írja le Amerika ellenségeit,akiknek már az arckifejezésükön is látszik, hogy nincs lelkük – ezért nem is baj, amikor a fináléban az amerikaiak nemcsak elpusztítják a fővárost, hanem a civil lakosságot is kiirtják. Ezen a zavarba ejtő rasszizmuson pedig az sem nagyon segít, hogy a kvázi utószóban az író hirtelen kitalálja, hogy a hanokat/mongolokat egy földönkívüli faj fertőzte meg a gonoszsággal.

Bár a regény egyéb sci-fi aspektusai mai szemmel megmosolyogtatóak – hiszen, mint mindig, a jelenből próbálta levezetni a jövőt, így az anti-gravitációs léghajók képe ma már inkább retro, mint futurisztikus – néhány aspektusában meglepően előre mutató volt. Kis túlzással élve „megjósolta” a II. világháborút, és azt, hogy Kína gazdaságilag az USA kihívója lesz (és ebbe beleláthatjuk még Japán technológiai fejlődését). A han légiurak végén pedig a sci-fi egyik legkorábbi drón hadviselése is megjelenik.

Mind az Armageddon 2419 A.D., mind a folytatása kifejezetten sikeres volt. Ám Buck Rogers igazi tündöklése csak ezután következett. Ez az időszak ugyanis nemcsak ponyva, de az újságokban megjelenő, folytatásos „háromkockás” comic-stripek (képregény-csíkok) aranykora is. A (többek között) újságok közti képregényterjesztésekkel foglalkozó John F. Dille ismerte fel, hogy komoly igény lenne egy napi sci-fi stripre, amihez Rogers történetei ideális alapot nyújtanának. Így Nowlan (Dick Calkins rajzolóval karöltve) elkezdte képregényes formában adaptálni, folytatni és újragondolni a kisregényeket. Leginkább utóbbit: az első pár csík ugyan viszonylag pontosan követi az Armageddon 2419 A.D., elejét (amíg arról van szó, hogy miként került Rogers a jövőbe), utána hamar egészen más irányba megy a cselekmény. Szemben a novellákkal, a képregény cselekménye nem korlátozódik a Földre. Nowlan mindenféle idegenlénnyel (mint a tigris-emberek) és űrkalanddal bővíti a 25. század világát, ahol a karakterek – néha szappanopera szerű – kapcsolatán/konfliktusán is nagyobb hangsúly lesz. Nowlan egy évtizeden át írta Rogers kalandjait, amit aztán a rajzoló Dick Calkins folytatott. Minden idők egyik legsikeresebb képregény stripje lett, és egészen 1967-ig futott, és aminek farvízén számos más űr-ponyva hős született meg. A leghíresebb ezek közül Flash Gordon, de a regényekben már korábban létező John Carter is ekkor kapott először saját képregény sorozatot.

A képregény sikerét előbb – egy megszakításokkal bő másfél évtizeden át sugárzott – rádiósorozat, majd az 1933-as „A holnap világa” témára épülő New Yorki Világkiállításon egy „film” feldolgozás követte. (A nevetségesen amatőr, iskolai színdarabok minőségével vetekedő kisfilm a YouTube-on megtekinthető). A játékboltokat pedig elárasztották a Buck Rogershez köthető mindenféle merchandise termékek, köztük a Daisy cég különféle rakétapisztolyai.

Érdekes példája a popkultúra körhintájának, hogy míg a Flash Gordon-képregény a Buck Rogers sikerére adott válaszként jött létre, addig a moziban az eredeti követte az utánzatot. Gordon kalandjaiból ugyanis már 1936-ban készült mozi-sorozat (serial – a TV sorozat ősapja, a nagyjából 20 perces, mindig cliffhangerrel záruló epizódokat hetente vetítették a filmszínházak), addig Rogers csak 1939-ban jutott el a moziba. És, hiába játszotta ugyanaz a Larry Crabbe, mint Gordont, széles körben már korántsem aratott olyan kolosszális sikert, mint a Flash Gordon-sorozatok. Ennek oka a láthatóan alacsonyabb költségvetés. Olyannyira, hogy számos díszletet/effektet más serialokból használtak újra,lletve színészeiben/cselekményében is sokszor jóval fapadosabb volt, mint kortársai. A sorozat amúgy nem hű adaptáció. A legfontosabb változtatás, hogy meglepő módon ebből már hiányzik az alapanyagok Ázsia ellenessége. Itt Rogers és társai ugyanis a Killer Kane – a képregények egyik visszatérő gonosztevője – nevű hadúr ellen folytatnak szabadságharcot, amiben az ázsiai vonásokkal bíró követ által képviselt vénusziak éppen, hogy a szövetségesei lesznek.

Noha Buck Rogers fénykora egyértelműen a 30-as évekre tehető, ha valaki még manapság ismeri, az nagyobb valószínűséggel az 1979-es TV-sorozat miatt. (A kettő között az 50-es években volt egy kis költségvetésű Buck Rogers TV-sorozat is, de abból mára szinte semmi sem maradt meg.)

És a történelem megint körbe ér: a Buck Rogers sikere miatt megszületik Flash Gordon, ami inspirálja George Lucast, hogy aztán a Csillagok háborúja farvizén, a 80-as évek derekán ismét feltámadjon az eredeti űr-hérosz is. A Glen A. Larson – az eredeti Battlestar Galactica és a Knight Rider sorozatok megalkotója – által jegyzett Buck Rogers a 25. században sorozat (melynek dupla-pilot epizódját filmként is vetítették) le sem tagadhatná, hogy a Star Wars sikerét igyekezett meglovagolni. Ennek megfelelően merőben eltér az eredeti képregények retro-futurista dizájnától, és igyekszik minél jobban rímelni Lucas víziójára – mind látványban, mind hangulatában. A filmben Rogers egy 20. századi űrsikló pilóta, aki letér a pályáról, majd miután űr-gázok miatt 500 évet hibernációban tölt, visszatér a jövő Földjére. Ahol a nukleáris holokausztot túlélő emberiség a galaxisokat leigázó Draconia birodalommal kerül szembe. (Érdekes, itt visszatér kicsit a regények „sárga veszedelem” fenyegetése, mert Draconia pilótái valamiért japán szamuráj sisakokban rohangálnak.)

A Buck Rogers a 25. században egy bájosan camp, „szegény ember Star Wars” sorozata, tele egy sor bizarr, váratlan húzással. Mint például, hogy az emberiség vezetője a falióra kinézetű robotok tanácsa. Vagy, hogy Rogers „cuki” robotsegítője, aki általában makogással kommunikál, néha egy cinikus, láncdohányos férfi hangján nyög be egy kiábrándult beszólást. A filmváltozata és a sorozat között amúgy van pár komolyabb eltérés. A sorozatra ugyanis számos dolgon finomítottak, így például a posztapokaliptikus jellegét is átírták. A Föld egy virágzó, emberi intergalaktikus gyarmatbirodalom központja lett, ezzel pedig a sorozat sokkal közelebb került a Star Trek, mintsem Nowlan eredeti regényeinek hangulatához. Így a sorozat narratívájának gerincét sem egy nagy szabadságharc adja hanem egymáshoz lazán kapcsolódó űrkalandok sorozata. Az viszont kétségtelen, hogy ez a sorozat az első, ami tényleges karakter adott (Gil Gerard által alakított) a címszereplőnek. Buck Rogers ebben a változatban egy Han Solo jellegű, kicsit csibészesen öntörvényű kalandor. Nem túl eredeti, de ellenben a többi változatával, legalább valamilyen.

Noha az első évad sikeresnek bizonyult, a második évadra – egyrészről a hangulatot érintő kreatív változtatások, másrészről a Star Wars-mánia alábbhagyása miatt – jelentősen csökkent az érdeklődés.  Így a Universal igazi lezárás nélkül, 11. rész után kaszálta az évadot,ezzel pedig gyakorlatilag Rogers kapitányt is visszaküldte a hibernációba, ami tulajdonképpen a mai napig tart. Noha az elmúlt évtizedekben több alkalommal is próbálták újraéleszteni, ez eddig nem jött össze. (Ennek egyik oka a karakter nem egyértelmű szerzői jogi háttere. Míg az eredeti kisregények már közkincsnek számítanak, addig a képregény-strip jogai továbbra is Nowlan örököseinél vannak.)

Persze teljesen nem tünt el, hiszen időközben volt pár asztali szerepjátékos (amelyekből aztán új regény sorozat is készült), videójátékos és képregényes újragondolás/adaptáció,ám ezek egyikét sem övezte már akkora siker, hogy érdembe visszahozza a köztudatba – akár csak annyira, mint a képregények lapjain a mai napig aktív Flash Gordont vagy John Cartert. Viszont idén októberben ismét felröppent a hír, hogy a Legendary stúdió egy új Buck Rogers-filmen dolgozik, aminek forgatókönyvét Zeb Wells (Deadpool és Rozsomák) írja. Hogy ez megvalósul-e, az a jövő zenéje. Ám, bárhogy is lesz: Buck Rogers popkulturális hatása már így is vitathatatlan. És, arról még nem is értekeztünk, hogy a filmeken túlmenve a Bolondos dallamoktól kezdve, a South Parkon keresztül az indie rockzenén és videójátékokon át a Space X rakétafejlesztésekig a mai napig mennyi helyen bukkan fel a szelleme.

Szóval, amennyiben érdekel valakit a múlt jövője, és sci-fi rajongóként kíváncsi rá, hogy honnan indult a kedvenc műfaja,akkor idén karácsonykor – ha XZ-31es rakétapisztolyt nem is – de a Multiverzum kiadó által frissen megjelentetett Armageddon ​2419 A.D. könyvet (ami a két novellán túl korabeli illusztrációkat is tartalmaz) nyugodtan berakhatja a fa alá.