A Videodrome, A légy és megannyi emlékezetes film rendezője, a kanadai David Cronenberg Budapestre látogat a Budapesti Klasszikus Film Maraton keretén belül.
HIRDETÉS
A Nemzeti Filmintézet szeptember 16-21. között rendezi meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató fesztiválra három világsztár már biztosan érkezik, és személyesen mutatja be filmjeit a közönségnek – olvasható a Nemzeti Filmintézet hírében.
A Roboraptor olvasói számára talán David Cronenberg kanadai rendező látogatása lehet a legizgalmasabb hír, hiszen olyan horrorisztikus kultfilmeket adott a horrorrajongóknak, mint a Videodrome, A légy vagy az eXistenZ.
A rendező először látogat Budapestre.
Vele együtt érkezik Atom Egoyan, örmény gyökerekkel rendelkező rendező, aki a filmjeit az identitáskeresés, illetve a múlt feldolgozása köré építi. Az 1997-es Eljövendő szép napok-kal rögtön el is nyerte a cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját, a FIPRESCI díjat, továbbá az alkotás két Oscar-jelölést kapott. A film egy kisvárosi tragédia utóhatását mutatja be, érzékenyen boncolgatva a gyász, a bűntudat, a felszín alatt meghúzódó titkok, érdekek és ellentétek eredőit.
A rendezőkkel együtt érkezik a magyar származású Robert Lantos, aki producerként számos filmjüket támogatta – Cronenberggel például a Existenz – Az élet játékán, valamint a Eastern Promises – Gyilkos ígéretek-en dolgoztak együtt, Egoyannal pedig a már említett Oscar-jelölt Eljövendő szép napok-on.
A Budapesti Klasszikus Filmmaratonon a két rendezői filmjeiből láthatunk felújított változatokat, név szerint:
- Eljövendő szép napok
- Karambol
- eXistenZ – Az élet játék
- Eastern Promises – Gyilkos ígéretek
- Ararát
- Az igazság fogságában
- Emlékezz!
A teljes programról további információkat az NFI honlapján találtok!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.




