HIRDETÉS

Hírek

Ismét krimipályázatot hirdet a Prae Kiadó!

A 2020-as pályázata után a Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik – regények – írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat sikere nyomán a pályázat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.

HIRDETÉS

A Prae Kiadó 2017-ben indította útjára Krimi Ma elnevezésű könyvsorozatát, amely a kortárs magyar detektív- és bűnregény műfajának megújítását, valamint rétegzettebbé tételét tűzi ki célul. A sorozat már olyan szerzők jelentek meg, mint Cserháti Éva, Molnár T. Eszter, Mészöly Ágnes, Gráczer L. Tamás, Kocsis Gergely vagy Bánhidi Lilla.

A népszerű és kritikailag is sikeres sorozatot a Prae Kiadó 2026-ban is folytatni kívánja.

A pályázatra érkező műveknek nincs szigorúan megkötött tematikus határa, a kiadó olyan anyagokat is szívesen fogad, amelyek a kortárs horizontra például a történelem felől tekintenek (történelmi krimi), esetleg kultúrtörténeti-művelődési téma adja a hátteret. Hasonlóképp ki lehet nyitni a krimi horizontjait más zsánerek (disztópia, horror, sci-fi, cyberpunk stb.) irányába, a legfőbb szempontok a következők:

az egyedi történet és az individuális, magas színvonalú megvalósítás, valamint a magas fokú nyelvi kidolgozottság.

Krimi Ma sorozat eddigi regényei a történelmi vonatkozásúak mellett olyan bűneseteket és nyomozásokat mutatnak be, amelyek szorosan összefüggnek a mai társadalmi problémákkal és kihívásokkal. A nagyvároshoz és a vidékhez való viszony, a társadalmi nemekhez fűződő dilemmák és más szociális kérdések legalább annyira hangsúlyosak, mint a térségi létből, a kelet- és közép-európaiságból fakadó sorskérdések.

A Prae Kiadó a regénypályázat első fordulójában egy szerzői ív (40.000 leütés szóközökkel) terjedelmű részletet vár a kész vagy a készültség előrehaladott fokán álló műből. A beküldött szemelvény minden esetben a mű elejéről származzon (első fejezet/rész). Az egy ív részlet mellé szinopszist szükséges mellékelni egy flekk (szóközökkel együtt 1800 leütés) terjedelemben, amely összefoglalja a mű fő elképzeléseit, célkitűzéseit, történetét.

A kiadó a beérkező anyagok alapján előzsűrizi a pályaműveket, és bekérik a legjobb művek teljes kéziratát. Az elbírálás második körében Péczely Dóra, Balogh Endre és L. Varga Péter, valamint a Krimi Ma sorozat szerzői, előreláthatóan Bánhidi Lilla, Gráczer L. Tamás, Lichter Péter és Pintér Tibor véleményezik a beküldött teljes  kéziratokat.

A pályázaton bárki részt vehet, aki a megfelelő terjedelmű részlettel jelentkezik, és sikeres első fordulót követően határidőre rendelkezésre tudja bocsátani a teljes, kész kéziratot.

Díjak

A pályázat esetén több díjazott lehetséges, ha a zsűri úgy dönt. A nyertesek jutalma az eladott példányszámtól független szerzői honorárium, kiadói szerződés a Prae Kiadóval, továbbá a művek megjelentetése, forgalomba hozatala.

Határidők

Az első forduló határideje: 2025. augusztus 17., vasárnap, 23:59.

A második forduló, azaz a kiválasztott (teljes terjedelmű) művek elküldési határideje: 2026. február 1., vasárnap, 23:59.

A regényrészlettel és rezümével jelentkezni a kiadó elérhetőségén lehet: praekiado@gmail.com

Forrás: Prae

A raptorokra is ráfér néha egy
átkozottul finom kávé

Hogy kiderítsük, mit tapsoltak
Cannes-ban 15 percig

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.